1. Csalipatkányok (Octodon Benn.)

Törzsük rövid és zömök, nyakuk rövid és vaskos, fejük aránylag nagy, farkuk végén rendszerint ecsetszerű szőrpamat van. Lábaik észrevehetően hosszabbak, mint karjaik; kezükön, lábukon egyaránt 5–5 karmos ujjuk van. Fejükön közepes nagyságú, meglehetősen széles, fölálló, hegyükön kerek, ritkásan szőrözött füleik, közepes nagyságú szemeik és hasított felső ajkaik tűnnek föl. Fogazatukat síma, nem barázdált, hegyes metszőfogak és gyökértelen zápfogak jellemzik; ez utóbbiak rágó lapjai az arab 8-hoz hasonlók. Bundájuk tömött, bár rövid, száraz és durva szőrű. Hazájuk Chile, Peru és Bolivia.

A degu (Octodon degus Mol.)

Degu (Octodon degus Mol.).

Ennek a fajnak régebbi tudományos neve O. cumingi. Fölül feketével kevert, barnásszürke, alul szürkésbarna; melle és nyaka sötétebb, farka töve világosabb, csaknem fehér. Füle kívül sötétszürke, belül fehér; bajuszsörtéi részint fehérek, részint feketék. Farka fölül s a hegyén fekete, alul, hosszúságának első harmadáig világosszürke. Egész hossza mintegy 26 cm, ebből egyharmadánál valamivel több a farokra számítandó le.

„A degu – mondja Pöppig, – Chile középső tartományának legközönségesebb állatai közé tartozik. A bozótos, csalitos helyeket százával lepik el. Még élénk forgalmú városok közvetlen közelében is minden félelem nélkül futkosnak az országutakon, s épp így minden félelem nélkül törnek be a kertekbe és szántóföldekre is, ahol a növényzet pajkos összerágásával csaknem annyi kárt tesznek, mint falánkságukkal. Ritkán hagyják el a talajt, s a bokroknak legföljebb legalsó ágaikra kúsznak föl; ellenségeiket kihívó bátorsággal egészen közelre várják be, s ekkor farkukat magasra föltartva, nagy összevisszaságban rohannak szövevényesen elágazó lyukaik nyílásai felé s pillanatok alatt eltűnnek, hogy azután rövidesen valamely újabb helyen bukkanjanak elő. Az állat szokásait illetőleg, inkább mókushoz vagy peléhez, mint patkányhoz hasonló. Ámbár hazája éghajlata enyhe, mégis eleséget nyújt, de téli álmot nem alszik.”

Párzási ideje, vemhessége tartalma, valamint fiai száma az állat gyakorisága ellenére sincs még kiderítve; csak úgy gondoljuk, hogy nagyon szapora állat lehet, s úgy hisszük, hogy évenként kétszer, s minden alkalommal 5–6 kölyket hoz a világra. A fogságot jól tűri, s hamar megszelídül. Brehm egy ízben öt degut kapott, de nem tudott velük megbarátkozni. Napközben csöndesen, mozdulatlanul kuporogtak kalitkájuk kúszófájának valamelyik ágán és csak az est beálltával kezdtek mozogni; de ilyenkor sem sürögtek-forogtak úgy, mint a mi peléink vagy mókusaink. Az eleségben nem válogattak, hanem a legközönségesebb rágcsáló táplálékkal is beérték. Nem voltak harapósak, de bizalmasak sem; környezetükkel egyáltalán nem törődtek.

A londoni állatkertben szerzett tapasztalatok szerint a kölykök teljes szőrbundában s általában nagyon fejletten jönnek a világra, szemüket pedig legkésőbben születésük után 1 nappal nyitják ki. Az utóbbi évtizedekben a degu csak hébe-hóba és csupán egy-két példányban került elevenen Európába.