1. Ugrónyulak (Pedetes Pall.)

Ezt a nemzetséget elsősorban fogazata különbözteti meg lényegesen a többi rágcsálóktól, mert minden állkapcsában 4 kétgumós zápfoga van; ezenkívül azonban egyéb jellemző bélyegei is vannak. A nyúlánk törzs hátrafelé mind vaskosabbá válik; a nyak meglehetősen vastag, de a törzstől jól elválik és sokkal mozgékonyabb, mint az ugróegereké. Mellső végtagjaik nagyon rövidek ugyan, de jóval erőteljesebbek, mint amazokéi; 5 kézujjukon erős, hosszú, hirtelen görbülő karmokat látunk. Hosszú, izmos ugrólábukon jellegzetes lábközépcsontokhoz izesülő 4 ujjat találunk, ezek karmai szélesek és erősek, de meglehetősen rövidek, csaknem pataszerűek. Láb középujja a többinél hosszabb; a rövid, legkülső ujj oly magasan áll, hogy a földet alig érintheti. A nagyon hosszú, bozontos, de tövén még vékony farok vége felé vastagodik s tompa hegyű bojtban végződik. Feje meglehetősen nagy, hátul széles, két oldalt összenyomott; arcorra mérsékelten hosszú, meglehetősen tompa végű. Szájnyílása kicsiny, felső ajka nem hasított. Szeme nagy és kiülő; füle közepes hosszúságú, keskeny és hegyes, az ugróegérére emlékeztető. Bajuszsörtéi aránylag rövidek. A nőstény mellén 4 emlő-bimbó látható. Hosszú szőrű, tömött és vastag bundája föltünően hasonlít a mi nyúlunkéhoz.

Az ugrónyúl (Pedetes caffer Pall.)

Ugrónyúl (Pedetes caffer Pall.).

Ugrónyúl csontváza. Ugróegér csontváza.

Nagyságra az állat valamivel kisebb, mint a mi nyulunk: testhossza mintegy 45 cm, farka valamivel rövidebb. Bundája fölül rozsdabarnás fakósárga; de minthogy sok feketehegyű szőr keveredik közéje, feketés árnyalatú; testének alsó oldala fehér, farka vége fekete.

Az ugrónyúl kopár, sőt sivatagszerű területek lakója. Dél-Afrikának nagy részén: a Fok-tartománytól nyugaton Angoláig, keleten pedig Német-Kelet-Afrikáig él. Helyenként nagyon gyakori, még pedig hegyes és sík területeken egyaránt, föllépése néhol annyira tömeges, hogy valóságos telepeket alkot. Az ugróegerek módjára ő is föld alatti üregeket ás, hosszú, rendesen a földszínhez közel futó és sokfelé elágazó folyosókkal, amelyek a mélyebben fekvő katlanba szájadzanak. Egy-egy ilyen üregben többnyire több pár lakik együtt, sőt néha egész családok is; némely folyosójukban pedig gyakran vadméhek fészkelnek, s ezekkel a tulajdonosok nyilván barátságosan megférnek. A hottentották azt állítják, hogy az ugrónyúl ásás közben fogait is úgy használja, mint karmait. Fritsch Gusztáv tapasztalatai szerint nappalra gondosan eltömi lakása folyosóit. Lichtenstein azt tapasztalta, hogy kiásása nem éppen könnyű feladat. Ámbár számtalan lyukat talált a hegy oldalán, s egész sereg hottentotta ásta a nem mély folyosókat, mégis minden fáradozás meddő maradt. A folyosók hálózata oly szövevényes volt, hogy teljességgel lehetetlen volt az ugrónyúl minden útját elvágni.

Az ugrónyúl is éjjeli állat, s így csak a szürkület beálltával élénkül föl. Lomhán, inkább mászva, mint járva jön elő lyukából, s nyomban hozzálát tápláléka kereséséhez. Gyökerekkel, levelekkel és magvakkal táplálkozik. Majdnem minden pillanatban fölágaskodik és fülel; mert állandóan nagyon nyugtalan. Ha nem eszik, tisztálkodik, ha pedig nem tisztálkodik, kémlel, fülel, mert nem érzi magát biztonságban. Olykor-olykor röfögő, vagy mekegő hangot hallat. Táplálékát, – mint oly sok rágcsáló – rövid kezével viszi szájához. Amily lassú négykézláb való mászása, annyira gyors ugrások sorozatából álló futása. Hátsó lábaival löki föl magát, s ismét lábaira esik vissza, de sohase bukik előre. Karjait mellén keresztbe rakja. Rendesen 2–3 méternyire ugrik, de ha üldözik, Forster és Sparrmann egybevágó észleletei szerint annyira fokozhatja haladását, hogy ugrásai a 6–10 m-es átlagot is elérik. S emellett oly könnyedséget tanúsít, mintha el sem tudna fáradni; s valóban rendszerint faképnél is hagyja üldözőit. Gyorsaságát csak a nedves talaj csökkenti. A hottentották erősen bizonykodtak Lichtensteinnak, hogy az ugrónyúl esős időben sohasem hagyja el vackát, ha pedig heves záporeső keveredik, annyira elbágyad, hogy puszta kézzel is meg lehet fogni. Ha pedig vizet öntünk a járataiba, annyi ugrónyulat foghatunk, ahányat csak akarunk.

A nőstény nyáron hármat-négyet kölykezik; kicsinyeit hosszabb ideig szoptatja. Ha kijár, magával viszi őket, s még azután is sokáig megosztja velük lakását. Az esős idő beálltával állítólag az egész család összegömbörödve, és szorosan egymáshoz símulva, napokon át hever tanyáján. Jó ápolás mellett az ugrónyúl könnyen és sokáig bírja a fogságot.

A holland telepesek nagyon szívesen vadásszák az ugró-nyulat, egyfelől mert húsát ízletesnek tartják, másfelől pedig gereznáját épúgy fel tudják használni, mint nálunk a nyúlét. Jóformán csak holdvilágos éjjeleken vadásznak erre az állatra, mégpedig olyformán, hogy ott, ahol sok az ugrónyúl-lakás, lesbe állnak, s türelmesen megvárják, amíg egy-egy példány előbúvik.