1. Szöcskeegerek (Zapus Coues)

Slade megfigyelései szerint felföldön és síkon, erdőn és mezőn, megművelt földeken és mocsarakban egyaránt honosak; mindenütt előfordulnak, de sehol sem élnek nagy számban. A szöcskeegér egy szempillantás alatt oly fürgeségről tanuskodik, aminőt semmilyen más rágcsálónál nem találunk. Izomereje, ha elgondoljuk, mily kicsiny állatról van szó, valóban bámulatos. Ha hirtelen felzavarjuk, egyenes vonalban menekül. Ilyenkor először hármat vagy négyet ugrik 8–10 lábnyi (körülbelül 3 m) távolságra; de csakhamar 4 lábnyira csökken ez a távolság (1.2 m). Azonban nem mindig tesz így; gyakran szabálytalan irányt vesz és különböző egymást követő ugrásokat végez, különböző szög alatt, miközben tetszése szerint, ugyanazt a főirányt vagy betartja, vagy megváltoztatja. Ha madár üldözi, hirtelen meglapul. A tervnélküli ide-oda ugrálások akkor mentik meg az állatka életét, ha menyét ijeszt rá, vagy ha a fekete sikló támadja meg. Ugráskor az egyes ugrások oly gyorsan követik egymást, hogy úgy látszik, mintha lábai nem is érnék a földet. A téli álom hossza a hely földrajzi fekvésétől és hőmérsékletétől függ: ha enyhe a tél, alvását gyakran hosszabb-rövidebb időre meg is szakítja.

Preble Edward, aki a szöcskeegereket feldolgozta („North American Fauna”), az állatoknak összefoglaló képét is adja. Egy vagy két „békaszerű” ugrás után a felzavart szöcskeegér gyakran mozdulatlanul ülve marad. Lakásterületén nincsenek kitaposott útjai, mint sok kicsiny emlősnek, nevezetesen az amerikai mezei egereknek, hanem látszólag válogatás nélkül csavarog, miközben a természetes gyalogutakat és nyilt helyeket bizonyos fokig hasznára fordítja. Nyár végén az ugróegér gömbölyded fészket készít fűből, amelynek átmérője körülbelül 10 cm; oldalán szűk bejárat van. A réten valamennyi fészket a földön találta Preble, sűrű fűben, vagy kicsiny bokrokban. Az egyik, amelyet megvizsgált, csak keskeny, hosszú fűszálakból állott és valóban csinos, kicsiny otthon volt. Jóllehet nagyon sűrűnek látszott, a valóságban oly lazán épült, hogy Preble nem tudta összetartani. Minden fészekben rendesen két szöcskeegér lakik, mindenesetre egy pár. Úgy látszik, csak a szaporodási idő befejezte után használják a fészket. A kicsinyek – rendesen 3 – többnyire földalatti fészekben születnek, néha azonban odvas fatönkben is. Május és június a tulajdonképpeni szaporodási idő. Néha ez az idő szeptemberig is eltart, ilyenkor mindenesetre egy második fészekaljat is felnevelnek. Téli álomban az állatok egyenként fekszenek, csak imitt-amott párosan és csak kivételesen a föld felszínén.

a) Mezei szöcskeegerek (Zapus Coues)

Stone és Cram megkülönböztetnek mezei és erdei szöcskeegereket, a Zapus és Napaeozapus alnemeknek megfelelően, amelyekhez harmadikul az ázsiai Szecsuanból (Nyugat-Kína) kimutatott Eozapus alnem csatlakozik. A mezei szöcskeegerek bélyegeit az alább részletesen ismertetett fajjal kapcsolatban igyekszünk kidomborítani.

A kanadai szöcskeegér (Zapus hudsonius Zimm.)

[Más neve: Jaculus americanus.]

Kanadai szöcskeegér (Zapus hudsonius Zimm.).

Nagyságra körülbelül akkora, mint az erdei egér; testhossza mintegy 8 cm, a farkáé 13 cm. Fogazata 18 fogból áll, mivel a felső állkapocsban mindegyik oldalon 4, az alsó állkapocsban 3 zápfog van; a felső metszőfogakon hosszanti barázdát látunk. A felső zápfogak közül a mellső egygyökerű, igen kicsiny, a többiek hátrafelé kisebbednek. Törzse megnyúlt, hátrafelé valamivel vaskosabb, a nyak közepes hosszúságú és vastag. Feje hosszú és keskeny; arcorra meglehetősen hosszú és hegyes, szája kicsiny és hátrahelyezett. Közepes nagyságú füle tojásdad, magas és keskeny, a hegyén lekerekített; szeme meglehetősen kicsiny. A bajuszsörték közepesek, de fejénél mégis hosszabbak. Rövid és vékony kezein 4 rendes ujj és 1 csökevényes hüvelyk van. Háromszor hosszabb, aránylag gyenge és csupasztalpú lábai ötujjasok; ezek közül a két külső ujj jóval rövidebb, mint a 3 középső. A mellső lábak csökevényes hüvelykujján lapos köröm van, többi ujján rövid, meggörbült és összenyomott karmot találunk. Nagyon hosszú, hengeres farka már a tövén is vékony, mindinkább vékonyodik és finom hegyben végződik; gyűrűzött és pikkelyes farkát csak ritkásan fedi rövid szőr. A síma, testhez símuló és sűrű szőrözet a test felső oldalán májszínű, barnássárgával kevert, kétoldalt barnássárga, gyönge fekete pettyezéssel; a test alsó része fehér színű. Néha az oldalak barnássárga színezete oly nagy kiterjedésű, mint a háté; a téli bundán azonban a hát sötétbarna színe egészen a hasoldalig ereszkedik. Füle fekete és sárga; ajka fehér, hátsó lába felül szürkés, mellső lába fehéres.

A kanadai szöcskeegér hazája Amerika északi része. A Misszuri folyótól Labrador félszigetéig minden prémtermő vidéken előfordul, úgyszintén az Atlanti óceán partjától a Csendes óceán partjáig. Az állat a rétek sűrűn bokros szélein és az erdők közelében él. Nappal elrejtőzik, éjjel pedig társasan kóborol. Üregei körülbelül 50 cm mélyek, a hideg évszakban még mélyebbek is. Tél kezdete előtt belül üres agyaggömböt formál, ebben összekuporodik, farkát maga köré csavarja. Így fekszik teljesen megmerevedve tavasz kezdetéig. Nyáron rendkívül fürge és fölötte ügyesen és gyorsan ugrál hátsó lábain.

A kanadai szöcskeegér rendszerint a dudva s a hullott levelek közt mászkál s ugró-tudományát csak veszély esetén használja föl. Bizonyos, hogy megmenekülését igen sok esetben annak is köszönheti, hogy hirtelen fölpattanása reá vadászó ellenségeit meglepi.

Stone és Cram hangsúlyozza, hogy a szöcskeegér határozottan még kevésbbé értelmes állat, mint a többi egérfélék. Ezt az is bizonyítja, hogy sok esetben egyenest valamely macskának vagy más üldözőjének karmai közé ugrik, a helyett, hogy az ellenkező irányba menekülne. Ugyanez a magyarázata annak is, hogy tejesköcsögökbe vagy vizeskannákba is sokszor fullad belé, holott egy kis vigyázat és meggondolás megmenthetné ettől. Leggyakrabban közvetlenül a rétek és kaszálók lekaszálása után, vagyis augusztusban láthatók a szöcskeegerek. Ekkor nyilván vándorlásra kényszerülnek, mert rendes lakóhelyükről kizavarják őket. De az is lehetséges, ilyenkor a nyári szárazság kényszeríti őket arra, hogy vizet keressenek. Táplálékuk, mint a többi künn élő egereké is, minden valószínűség szerint főleg fűmagvakból telik ki; változatosság kedvéért azonban olykor bogyófélét, gombát, sőt valószínűleg bogarakat is esznek.

b) Erdei szöcskeegerek (Napaeozapus Preble)

Az erdei szöcskeegér (Zapus insignis Mill.)

Az erdei szöcskeegér egész megjelenésében rendkívül hasonló mezei rokonához, de azért – élénkebb színezete révén – mégis könnyen megkülönböztethető tőle. Főleg azonban életmódja tekintetében eltérő a mezei szöcskeegértől, amennyiben leginkább hegyi patakokkal átszeldelt, hűvös erdőkben szeret tanyázni és sátorfáját fenyő- vagy babérbozótban üti föl. E mellett, úgy látszik, nem szereti az emberek közellétét, míg az előbbi faj ebben a tekintetben is ellentétben van vele.