1. Csíkos egerek (Sicista Gray)

Az alcsaládnak egyetlen nemzetsége. Ezt az idetartozó, eddig ismeretes 8 faj alapján a következőképpen jellemezhetjük:

Fülük közepes-hosszúságú és hegyes. Farka rövidszőrű, s mintegy a test fél-hosszát éri el. Az első két valódi zápfog rágófölülete karéjosszélű.

Az északi csíkos egér (Sicista montana Méh.)

Északi csíkosegér (Sicista montana Méh.)	Gözüegér (Mus spicilegus Pet.).
Vezényi Elemér eredeti rajza.

A hazánk hegyes vidékein honos északi csíkos egér legnagyobb hím-példányának hosszúsága 16.5 cm. Egyébként pedig rendszerint nyulánkabb arcorrán, hosszabb farkán és ivarszerveinek szerkezetén kívül főképpen földrajzi elterjedése tekintetében tér el a közönséges, csíkos egértől. (S. loriger Nath.)

Az északi csíkos-egér Magyarország északi hegyvidékéről ismeretes. Kocyan Antal az árvamegyei Zuberec és Oravka környékén gyüjtötte, az angol Miller pedig a Magas-Tátrából származó példányokat vizsgált. Más szakemberek Dániából, majd pedig Norvégiából említik.

Méhely megállapította, hogy a csíkos-egereknek ez a fajta hazánkban határozottan hegyvidéki állat. Ezt Kocyan adatai is igazolják, aki mindig 900–1200 m magasságban akadt rá. S ha Nehring a csíkos- vagy nyír-egeret a Kelet-Európa vagy Nyugat-szibéria szubarktikus síkságain hellyel-közzel föllépő erdőszigetek, facsoportok „csaknem” jellemző fajául tekinti, úgy ebben – mondja Méhely –, természetesen csak az északibb Sicista montana tartandó szem előtt, mert a melegebb pusztákon elterjedt másik faj, a S. loriger, jóval délibb területek lakója.”

Magyarországon az északi csíkos-egér a hegységek déli lejtőin tartózkodik, s Kocyan tanusága szerint főképpen zabföldeken, bokros irtásokon és korhadt, száraz fatuskók közelében fordul elő. A csinos, kis állat rendkívül fürgén mozog a földön. Ha fölriasztjuk, nem földalatti lyukaiba iparkodik menekülni, hanem kövekre vagy fatuskókra fut föl nagy hirtelen, s inkább fakéreg alatt próbál elrejtőzni. Általában éjjeli életmódot folytat s téli álmot tart, amely huzamosabbnak látszik a nagy peléénél. Sajnos, a szabadban készített téli szállását még nem ismerjük. Fogságban tartott példányok nyáron is sokat aludtak, különösen, ha a hőmérséklet 10 C. fok alá süllyedt. Az alvásukban megzavart állatok sajátszerű, fojtott panaszhangot hallattak. Egyes példányok föltünő vadul viselkedtek, viszont másokat kézbe is lehetett venni, s esténként a nyitott kalitkán futkostak, anélkül, hogy kereket oldottak volna. Ha valaki ujjal vagy tollszárral közeledett feléjük, fölemelték hosszú és vékony farkukat s be is kunkorították, azonban kapaszkodni nem tudtak vele.

Kocyan megfigyeléseihez Méhely azt fűzi hozzá, hogy az általa megvizsgált zubereci példányok gyomra különféle rovarok chitintörmelékével, hernyók meg nem emésztett bőrével és húsos növénymagvak maradványaival volt megtömve. Mindezekből az állat vegyes táplálkozására lehet következtetni, ami a fogazat alkatával is összhangzásban van.

Pallas úgy találta, hogy az északi csíkos-egér nagyon érzékeny a hideg iránt s már 4–5 C foknál mély álomba merül. Az álmában megzavart állat, a panaszos hangon kívül, lábát is nyujtogatta.

A háromcsíkos egér (Sicista loriger trizona Pet.)

Háromcsíkos egér (Sicista loriger trizona Pet.).

„A Sicista loriger trizona csak a Sicista loriger tájfajtája” – írja Méhely „Magyarország csíkos egerei” (1913.) című monografiájában. S jóllehet azt is kiemeli, hogy ez a tájfajta a törzsalaktól sem külső bélyegeiben, sem koponyája, fogazata és szájpadlásredői tekintetében nem különbözik észrevehetően, belső szervezetét illetőleg éles és állandó, ha nem is nagyon jelentékeny különbség van a két alak között. Ezen a helyen való ismertetését pedig azonkívül, hogy jellegzetes, magyar-földi állatról van szó, az is megokolttá teszi, hogy Vásárhelyi István napjainkban tette közzé ennek megfigyeléseit. („Adatok a háromívű csíkos-egér Sicista loriger trizona Pet. előfordulásához s életmódjához.” Állatt. Közl. 1929.)

„Magyarország ez elég ritka egerét – írja Vásárhelyi – Szolnok vármegye több pontjáról sikerült az 1925–26. években gyűjtenem s huzamosabb ideig fogságban tartanom. Tisza-Földváron s környékén a köznép „csíkos-egér” néven, mint elég ritkán előforduló emlőst mindenütt ismeri. Két év alatt a következő lelőhelyeken találtam meg: Tiszaföldvár, Pusztapó, Törökszentmiklós, Kisújszállás, Karcag. De azt hiszem, a Sicista mindenütt előfordul, csak keresni kellene. Kötött, szikes és homokos talajon egyaránt található, amit különben Cerva is megerősít.

„Élete legnagyobb részét a föld alatt készített lúdtojás nagyságú fészkében éli le. Fészkének még kijáró nyílását is eltömi, s azt csupán élelem-szerzéskor, éjjel hagyja el. Fészke mellé élelem-készletet gyüjt; ezt nemcsak télen, hanem nyáron is fogyasztja. Élelem-szerzésen kívül a földszínén csupán akkor tartózkodik, ha beteg. (Az összes földszínén fogott példányaim betegek, sérültek voltak.) Tavasztól őszig fészkében párjával tartózkodik, s a többi egerektől eltérően, akkor sem űzi el a hímet, ha fiókái vannak. Ősszel egy fészekben 4–6 példány van együtt; valószínűleg az utolsó fészekalj-fiókákkal maradnak együtt tavaszig.

„Téli álmot alszik... Téli álmából korán ébred, mert már március elején a földből kiszántottak teljesen mozgékonyak, s már „párban” voltak. Téli álmukat október végén, november elején kezdik meg.

„A fogságban kétféle élősditől szenved sokat. A rüh s egy más atkafajtól. Az első okozza a Cerva F. által említett „faroklerágás”-t, amit az állat mindig önmagán visz végbe. Ennek valószínűleg a tűrhetetlen viszketés az oka. Ha idejében nem orvosoljuk, a farok hideg s merev lesz, s a végét az állat rendszerint lerágja. Gyógyítására néhány csöpp dohánylúggal kevert olajat használtam; ezzel a farkot bekentem, s ez mindig eredménnyel járt. A másfajta atkák sokszor oly tömegesen lepik el, hogy minden szőrszálára jut egy-egy. Ezek ellen növényi olajos bekenést használtam.

„Csekély számánál fogva a gazdaságokban jelentősebb kárt nem okoz. Számuk még „egeres esztendő”-ben sem szaporodik föl túlságosan. Ragadozó madarak köpetében csont-maradványát nem találtam, s mint föld alatt élő állatot, legföljebb a vakondok pusztíthatja”.

A csíkos egerekre vonatkozó irodalmi adatok alapján Forsyth Major azt a véleményét nyilvánítja, hogy miután csontmaradványaikat Nehring a Bécs melletti Nuszdorf rétegeiben is megtalálta, a Sicista-nemzetség jelenlegi elterjedési körzetének nyugati szegélyén valóságos maradványa az úgynevezett „pusztai időszaknak”, mert hiszen ma, Kelet-Európában és Ázsiában legkivált a puszták lakója. Amint Forsyth mondja: „a pusztai időszaktól máig eltelt hosszú időt egyszerűen – átaludta”. Egyébként különben általánosságban azt kell mondanunk, hogy a csíkos-egér a mai állatvilágban valóságos – anachronizmus. Hiszen minden más ugróegér-félénél tökéletesebb szervezetű a maga nemében. Több tekintetben egyenesen közép-oligocénkori rágcsálókra emlékeztet. Koponyája szabását illetőleg a Winge-féle Anomaluridae csoportra utal; fogazata pedig nagyon közel áll az Omogedus Pomel (Eomys) nemzetségéhez, ezt pedig Winge a legősibb szabású ugróegér-félének minősíti. A csíkos egér tehát szintén egyike azoknak a ma eléggé gyakori „gyüjtő-típusoknak”, kikülönületlen állatcsoportoknak, amelyek mindinkább pusztulnak és tünedeznek az élet színpadáról!