1. Sörényes patkányok (Lophiomys M.-E.)

A fajok száma sem nagy. Egyikük az Imhaus sörényes patkánya (L. imhausi M. E.), mely a Szomáli-földről, a másika meg az abesszíniai sörényes patkány (L. aethiopicus Ptrs.), mely Abesszíniából ismeretes. Kívülök még több fajt ismertettek Brit-Kelet-Afrikából is. Jóllehet ezek az állatok több tekintetben eltérnek a hörcsög-féléktől, pl. a többi ujjal szembefordítható hüvelykujjuk van, kulcscsontjuk elcsenevészedett, koponyájuk hátulsó oldalrésze pedig elcsontosodott, azonban Lydekker szerint mégis alig lehet kételkedni abban, hogy mégis csak az egér-félék családjának egyik nagyon sajátságos irányban fejlődött ágazatát alkotják.

Sörényes patkány (Lophiomys smithi Ro ds).

Mióta Milne-Edwards at első és sokáig egyetlennek ismert sörényes patkányt 1865-ben megismertette, semmi újat sem hallottunk erről a sajátságos rágcsálóról mindaddig, míg 1894-ben az ismert állatkereskedő és érdemes gyüjtő utazó, Menges, egyik Szomáli-földről származó szállítmányával két eleven példánya nem érkezett Európába. Kull Albert előadása szerint („Zool. Garten”, 1894) „minden élénkség híján levő, félénk és ijedős állatok. Kalitkájuk egyik sarkában gombóccá összekuporodva fekszenek, fejüket elülső lábaik közé dugva, s így kevés rokonszenvet keltenek. Azonban a hangulat mindjárt a javukra változik meg, amint mozogni kezdenek, mert e pillanatban tetszetős vonalú, fekete fej, fekete, gyöngyszerű szemek és hosszú bajuszszálak válnak láthatókká. Mókus módjára, hátulsó lábukra ülve szemlét tartanak, kecses fekete lábacskáikkal megtisztogatják arcukat, s végül kényelmesen járkálni kezdenek otthonukban. Színezetük, szőrözetük és mozdulataik tekintetében a borzra emlékeztetnek, míg nagyságra nézve körülbelül a sündisznóval egyeznek meg; alakjuk inkább kecses, mint esetlen, azonban a hátukon és oldalaikon levő, mintegy 5 cm-es szálakból álló hosszú szőrözetük nagyobbacskákká és kissé idomtalanokká teszi őket. Gyenge karmokkal fegyverzett lábaik inkább kapaszkodásra, mintsem ásásra valók. Elülső lábukon négy ujj van és azonkívül jól fejlett hüvelykszemölcs, a hátulsón öt ujj található; a leghosszabb ujjuk szemmelláthatólag kiválik a többi közül s azokkal szembeállítható. Fejük rövid és nagyon boltozatos, füleik kicsinyek és lekerekítettek, farkuk bozontos, mérsékelten hosszú. Színezetük részben vörösesen csillogó fekete és fehér keveréke; a hátoldal szőrszálainak töve fehér, középső része fekete, a hegye pedig ismét fehér, amiből egyetemes színként szép ezüstszürke adódik ki. Orruk háta, homlokuk, pofájuk, egy folt a szemük alatt, valamint farkuk hegye tiszta fehér. Arcorruk, torkuk, egy-egy vonal szemeik fölött és alatt, egy hosszú, fülüktől a medencetájig húzódó sáv, egy rövidebb, a nyaktól a felső karra húzódó vonal, valamint lábaik ragyogó feketék. Így az állat egészen csinosnak mondható. De nagyon érdekessé is tudja tenni magát: izgatón égnek mereszti hosszú hátsörényét, úgyhogy egészen olyan lesz, mint a sündisznó. E szőrök fölmeresztve 4 cm széles, oldalt élesen elhatárolt, keféhez hasonló tarajt alkotnak; mellette jó 2 cm széles sáv viszont csupasz marad; ez a sáv a fülek mögött kezdődik, az oldalak mentén a medencetájig halad s csak rövid, szorosan lesímuló, sárgásbarna szőrözet fedi. Ezzel az állat a rendestől teljesen eltérő alakúvá lesz, ami az avatatlant a legnagyobb csodálkozásra készteti”. Hullnak nyilvánvalóan igaza van, mikor úgy véli, „hogy a védtelen állatnak ez az alakváltozása visszariasztó-berendezésül szolgál ellenfeleivel szemben”.