1. Pikkelyesfarkú mókusok (Anomalurus Wtrh.)

A tulajdonképpeni pikkelyesfarkú mókusok tíz fajjal és néhány alfajjal Nyugat-Afrikától Kelet-Afrikáig honosak.

A vöröshasú pikkelyes mókus (Anomalurus beecrofti Fras.)

A nyugatafrikai vöröshasú pikkelyes mókus vagy Beecroft pikkelyes mókusa a hátoldalán sárgásszürke, háta közepén elmosódott vörös, a hasoldalon világos vöröses, farka sötétbarna. Fülei között apró fehér foltot találunk és nyakának oldalán világos csíkot. Kamerunban is előfordul és így Bates is megemlíti („Mammals of Southern Cameroons”, „Proc. Zool. Soc.”, 1905). A bennszülöttek többek között azt is állítják, hogy az „avemba ngui” – ahogy ők az állatot nevezik – a fa „húsát”, azaz a kéreg alatti puha kambiumréteget megeszi.

A Kongó vidékén a vöröshátú pikkelyes mókus (Anomalurus erythronotus A. M.-E.) él.

Vöröshátú pikkelyes mókus (Anomalurus erythronotus A. M.-E.).

Bates szerint a pikkelyesfarkú mókusok a szó szoros értelmében a fákon élnek. Sohasem látott egyet sem a földön és ha valamelyikük sebesülten a földre esik, igen gyámoltalan és meg sem kísérli a menekülést. Vastag, síma fák derekán, vagy odvas törzseken viszont ott is vígan kúszik fel- vagy lefelé, ahol erre a közönséges mókus képtelen lenne. Ilyenkor az állatok púpos, hernyószerű mozgást végeznek, a farkuk alsó részén levő éles, hegyes pikkelyeket segítségül a fa törzsének nyomva. Bámulatosan éles, erősen hajlott karmaiknak is valószínűleg nagy hasznát veszik. Ezek a karmok még az állat elpusztulása után is állandóan kapaszkodnak valamibe, más állatbőrökbe, a megőrzésükre használt dobozokba, „vagy akár a kezembe is, ha megérintem őket, és oly szorosan csimpaszkodnak, hogy cseppet sem könnyű lerázni őket”. Bates a pikkelyesfarkú mókust sohasem látta a fák vékony, külső ágain, ámbár oda kell kúsznia, ha ugrani és egyik fától a másikig vitorlázni akar.

Büttikofer Beecroft pikkelyesfarkú mókusának életéről libériai kutatóútján tett néhány tapasztalatát adja közre („Notes from the Leyden Museum”, 1887). „Éjjeli vadászleseim alkalmával a hegységben majd itt, majd ott hallottam éles csicsergést a fák koronái között, amit azelőtt... mindig az éjjeli majmoknak (Galagos) tudtam be. Ez a csicsergés azonban állítólag a repülő mókus hangja, amelyik fák gyümölcseivel él és az éj sötétjében fáról-fára repül. Bár gyakran éppen fejem felett tartózkodtak, igen ritkán pillantottam meg őket. A Du Queah-folyónál, ahol birtokukba jutottam, kiderült, hogy napközben a fák törzséhez símulnak és ilyenkor öreg kéregdarabokhoz annyira hasonlóak, hogy csak a bennszülöttek éles szeme tudja felfedezni őket.

A keleti pikkelyes mókus (Anomalurus orientalis Ptrs.)

A keletafrikai pikkelyesfarkú mókusok – Vosseler szerint legalább is Német-Kelet-Afrikában – „mindenütt, ahol előfordulnak, vagy nagyon ritkák, vagy igen elrejtőzve élnek. A Kelet-Afrikában honos keleti vagy rozsdavöröshasú pikkelyes mókus felül szürkésbarna, alul rozsdaszínű és Kelet- meg Nyugat-Usambara magaslatain található. A rendkívül finomszőrű, puha bundát első ízben az Amani mellett fekvő Monga ültetvényről kaptam... Stuhlmann évekkel ezelőtt Nyugat-Usambarából küldött Németországba egyetlen egy példányt, de az is haldokolva érkezett meg”.