2. Pézsmacickányok (Myogale G. Cuv.)

Az alcsaládnak főképviselői a szorosabb értelemben vett pézsmacickányok, amelyek szintén a cickányok és vakondokok között átmeneti tagot jelentenek. Fogazatuk 44 fogból áll. De nemcsak fogaik nagy száma és metszőfogaik különös alkata által, de egyebekben is lényegesen különböznek családbeli rokonaiktól. A három felső metszőfog közül az elülső a legnagyobb, háromoldalú és függőlegesen áll, míg a két alsó, pálcikaalakú, levágott metszőfogak, előre dűlnek. A koponya mindenütt csontosan zárt, járomcsontjuk finom pálcikaalakú. A test zömökebb az igazi cickányokénál, a nyak rendkívül rövid, olyan vastag, mint a törzs és ettől nem különböztethető meg. Végtagjai rövidek, öt ujjuk hosszú úszóhártyával van összekötve. Farkuk hengeres, vége felé evezősen összenyomott, gyűrűzött és pikkelyes, szőrrel gyéren födött. Külső fülek hiányzanak, a szemek nagyon kicsinyek. A legszembetűnőbb az egész állaton az orr, amelyet itt sokkal inkább nevezhetünk ormánynak, mint az elefántorrú cickányoknál. Pajzsmirigye a fark tövén van, mely 20–40 zacskóból áll.

A spanyol pézsmacickány (Myogale pyrenaica E. Geoffr.)

A Pyrenaeusok hegyláncát és ennek nyúlványait lakó pézsmacickány hossza 25 cm, ebből körülbelül a fele a farkra esik. Színe felül gesztenyebarna, az oldalakon barnásszürke, hasán ezüstszürke, az ormány oldalai fehéresek, a fark sötétbarna, itt-ott fehér szőröcskékkel; a mellső lábak barnásszőrűek, a hátsók meztelenek és pikkelyesek.

Éjszaka a pézsmacickány a halászok horgaiba vagy hálóiba elég gyakran akad bele, s mondják róla, hogy a pisztrángok ivadékaiban sok kárt tesz. Hangos cuppanással ugrik a vízbe, hátsó lábaival evez, míg farkát csak kormánynak használja. Fogságban nagyon harapós, hangja a házi nyúléhoz hasonló. Toulouse-ban tartott elfogottak mutatták, hogy január végén csak kettőt kölykedzik.

A dezmán (Myogale moschata Pall.)

Dezmán (Myogale moschata Pall.).

Spanyol rokonától elsősorban nagysága révén különbözik. Testének egész hossza 42 cm, ebből 25 cm a törzs; a farokra tehát 17 cm jut. A dezmán ilyenformán egyike a legnagyobb rovarevőknek. Szemei kicsinyek, fülei sűrű szőrrel födöttek, az orrlyukak egy szemölcs által zárhatók, talpai csupaszok, felső részükön finoman pikkelyesek, alul recések, külső szélükön úszó sörtékkel ellátottak. Bundájukat nagyon síma fedő és rendkívül puha gyapjúszőr alkotja, amely felül vörösesbarna, alul ezüstösen fénylő fehéres hamuszürke. A dezmán Európa délkeleti részét lakja, főleg a Volga és Don vidékén otthonos, de előfordul Ázsiában is és pedig Bokharában. Élete a vízhez van kötve és nagyon nem szívesen teszi meg szárazon még az egyik pataktól a másikig vivő rövid utakat sem. Mindenütt, ahol előfordul, gyakori. Élete különös, hasonlít a vidráéhoz, félig a föld alatt, félig a vízben éli le. Álló vagy magas partok közt lassan folyó vizeket kedvel leginkább, mert ezekbe a partokba könnyen áshat folyosókat. Itt találjuk vagy egyenként, vagy párosan. Folyosói művésziesek, a vidraépítmények módjára készülnek. A vízfelület alatt kezdődik egy ferdén felfelé haladó folyosó, amely a körülményekhez képest még a 6 m-t is meghaladja, és egy a vízszín fölött 1 1/2 – 2 m magasan, mindenesetre a legmagasabb vízállás fölött lévő katlanba vezet, tehát mindenesetre száraz marad. Fölfelé vezető szellőztető akna hiányzik.

Mint kitünő úszó és búvár, a dezmán életének legnagyobb részét a vízben tölti, és csak ha vízáradások űzik ki földalatti folyosóiból, lép ki a föld felületére. Télen-nyáron egyaránt tevékeny, mert ha jég fedi is a folyosókat, mélyen fekvő bejáró lyukát a legvastagabb jégkéreg sem érheti el és nem zárhatja el. Eledelét a piócák, giliszták, vízi csigák és más rovarok álcái képezik. Amily esetlennek és ügyetlennek látszik a dezmán, éppoly gyors és ügyes. Ormányát minden irányba hajlíthatja és ügyesen tapogat vele. Gyakran a szájába dugja, s akkor a kacsa vartyogásához hasonló hangokat hallat. Úszáskor az ormányát mindig a víz fölé nyujtja. Ha ingerlik, vagy megtámadják, fütyül vagy vinyog, mint egy cickány és harapással igyekszik védekezni. Szaporodásáról és kölykeinek számáról eddig semmi bizonyosat nem tudunk; azonban úgy látszik, meglehetősen szapora. Erre vall a nőstény nyolc csecsbimbója is. Az állat gyakorisága abból is következik, hogy a bőrük, amelyet sapkák és háziruhák prémezéséhez használnak, rendkívül olcsó. Télen többnyire hímeket, nyáron pedig leginkább nőstényeket fognak; ennek a jelenségnek azonban nem ismerjük a magyarázatát.

Látszólag sem a madarak, sem az emlősök között nincsen a dezmánnak sok ellensége: annál serényebben üldözik a nagy ragadozó halak, különösen a csukák. Ezek a gonosztevők könnyen felismerhetők, mert annyira pézsmások, hogy teljesen élvezhetetlenek. Az ember prémjéért üldözi a csinos állatot, melynek bundája a hód- és a pézsmapatkányéhoz nagyon hasonlít, és pedig annyira, hogy Linné a dezmánt, mint Castor moschatus-t vagy pézsmahódot a rágcsálók közé sorolta.

Brasz E. szerint a prémkereskedők a dezmánt ezüst-pézsmának nevezik, bundája igen szép, de apró volta miatt nehezen dolgozható fel és erősen kifejezett mosuszillata van. Évenként 10–15.000-nél több darab prém alig kerül a piacra.

Ásatag maradványait hazánk pleisztocén rétegeiben Éhik és Kormos is megtalálta.