1. Repülő makik (Galeopithecus Pall.)

A repülőmaki-félék macskanagyságú, karcsú testalkatú állatok. Öt ujjukon behúzható körmük van, és nincs ellentehető hüvelykjük. A fej aránylag kicsiny, az orr nagyon megnyúlt, a szemek mérsékelt nagyságúak, a szőrös fülek kicsinyek. Fogazatuk különösen feltűnő. Alsó metszőfogaik fésűszerűen 8–10 hegyben végződnek és lapátszerűen előrenyúlók, a felső metszőfogak koronái pedig több karéjúak. Ezt állítólag a levelekből és gyümölcsökből állú táplálékkal hozzák vonatkozásba. Csakhogy a repülőmaki-félék táplálkozásáról és evésmódjáról nagyon keveset tudunk! Levelek és gyümölcsök szétfosztására alkalmasak lehetnek ezek a fésűs fogak, sőt a szőr takarításánál is jó szolgálatot tehetnek; de az utóbbi körülménynek mégsem tulajdoníthatunk annyi átalakító erőt, hogy a fejlődésnek ezt a sajátságát ezzel kimagyarázhassuk. A fogcsipkézet nyomai egyes csúcsok alakjában az ormányos cickányokon is jelentkezik, sőt némely denevérre is jellemző. Egy másik, az élő emlősállatok között egyedűl álló fogsajátság az is, hogy a felső külső metszőfogpár, valamint az ezekhez nagyon hasonló felső szemfogak két-két különálló gyökérrel vannak beágyazva az állkapocsba. Ez csak a vakondokok és sün szemfogainál fordul elő, de metszőfogaknál egyáltalában nem. A koponya megnyúlt, hátul lapos és széles, az orr felé nagyon elkeskenyedő, a járomív tökéletes. A dobcsont alkata a magasabbrendű emlősökére emlékeztet, mert egyfelől hallóhólyaggá, másfelől csontos külső hallójárattá fejlődik.

Az alsó lábszárcsontok különállók; a könyökcsont és a szárkapocs fonalalakúan vékonyodnak el. Weber szerint az ejtőernyő a mellső végtagok alakját annyiban módosítja, hogy az alsó kar a felső karnál jelentékenyen hosszabb. A kéz- és lábujjak közül – szintén összefüggésben az ernyővel – az ötödik ujj a leghosszabb és legerősebb, s ebben a tekintetben legközelebb áll hozzá a negyedik. Valamennyit nagyon szét tudja feszíteni, miáltal az ernyő bőre nagyon kifeszül. Valamennyi ujja erős karmokkal ellátott és a bőr a karmokig terjed.

Terjedelmes mirigyek, amelyek a rovarevőknél nagy szerepet játszanak, nincsenek. Emlője csak kettő van a mellén, vagy majdnem a válla alatt.

Az agyon a síma féltekék kiterjedése még annyira csekély, hogy a kis agy födetlen. Nagy szaglási lebeny mutatja szaglóérzékük jelentőségét. Gyomruk jobban van specializálva, mint a rovarevőké; vége keskeny csővé nyúlt ki, s vakbelük is van. Beddard szerint különlegességük az is, hogy a vastagbél hosszabb, mint a vékonybél. Ezek a különbségek bizonyosan a növényi táplálékkal függnek össze!

A kaguang (Galeopithecus volans L.)

Kaguang (Galeopithecus volans L.).

A maláj nyelven kaguangnak vagy „rubin”-nak nevezett közönséges repülő maki egész hossza 60 cm, amiből 11–12 cm a farokra számítandó. Hátán sűrűn, alsó karjain gyengén szőrös, hónalja és a test oldalain pedig csupasz. Fölül vörösbarna, alul valamivel sötétebb. Fiatal korában felül kékesszürke, oldalain sötétbarna színű, de minden korban a végtagok és bőrvitorlája világosan foltos. Ha elfogadjuk a különböző formák fajegységét, akkor a repülő maki elterjedési területe a Szunda szigeteket a Molukki és a Fülöp szigeteket, valamint a Maláji félszigetet egészen Tenasserimig foglalja magában. Igaz, hogy a Fülöp szigetek repülő makiját most mint fajt (speciest) ismerik el (G. phillippinensis Waterh.) és Trouessart mint önállót sorolja föl.

Több utazó tett róla említést, de amit róla elmondanak, jórészt a repülő kutyára vonatkozik. Csak Junghuhn értesítései tartalmasok. „Csak egy sajátszerű rívást hallottunk, oly félénket, hogy azt véltük, egy gyermek sivalkodik, vagy egy szerencsétlenül járt ember siránkozik. Hátborzongatóan és visszataszítóan hangzott időről-időre az éjtszakán át ez a sivalkodás s a szellemektől való félelem elnémította az előbb még vidáman beszélgetőket. Nemsokára kiderült a titok: a szellem, vagy ha úgy tetszik, a szerencsétlen, akinek a hangja távoli panaszos kiáltáshoz hasonlított, fejeink fölött lebegve világosan látható lett. Repülő maki volt, amely fáról-fára lebegve, időről-időre ezt a kellemetlen, rikácsoló hangot hallatta.”

A kaguang nappal magányosan ül a fák ágain a mohapárnák között, oly csendesen, hogy alig lehet őt fölfedezni. Rendesen magas hegységek erdeiben él. Éles karmai képessé teszik ügyes és biztos kúszásra, míg a földön lassan és nehézkesen mozog tova. Fölkapaszkodik a fa tetejére s onnan pedig valóságos siklórepüléssel ferdén leereszkedik egy másik fára. Ilyenkor papírsárkányra emlékeztet. Járás és kúszás közben vitorlája össze van hajtogatva és a testhez símul, tehát nem gátolja a mozgásban. Ha pedig ernyőjét használni akarja, kiszalad az ág hegyére, onnan erős lendülettel elugrik, miközben a levegőben végtagjait kifeszíti és rézsútosan lassan felülről lefelé lebeg. Sohasem emelkedik magasabbra annál a pontnál, melyről repülni indult. „Egyszer Szamutrán – beszéli Wallace – láttam egy repülő makit egy törzsön felfutni, aztán a fatetőről rézsútosan egy másik fa felé siklani. Én lépésekkel mértem meg a távolságot egyik fától a másikig s azt találtam, hogy az állat legföljebb 14 m magasságból ugrott, 70 m távolságra jutott.” Ebből Wallace arra következtetett, hogy a kaguang a levegőben önállóan is tud mozogni, különben nem tudná a kiszemelt törzset elérni. „Mondják, – jegyzi meg továbbá Wallace – hogy a repülő maki csak egy fiat szül és a magam megfigyelései is ezt bizonyítják. Egyszer lőttem egy nőstényt, amelynek mellén egy nagyon pici, gyenge, csupasz, ráncos, vak lény lógott és fiatal erszényesekre emlékeztetett.” Horsfield közli, hogy a repülő maki leveleken kívül még gyümölcsöt is eszik és pedig éretlen állapotban, pl. kókuszdiót.

Ezekre szorítkoznak a repülő maki életmódjáról szerzett ismereteink. S itt még hozzátehetjük, hogy a bennszülöttek nemcsak húsáért, – amelyet európai ember útálatosnak talál – de legfőképpen prémjéért üldözik. Ez finomságra és puhaságra nézve a csincsillával vetekedik és nagyon keresett.

A kaguangnak semmiféle kövült rokonát nem ismerjük. Őstörténetére nézve csak föltevéseink lehetnek, amelyeket az állat szervezetére alapíthatunk. Annyi bizonyos, hogy nem szabad őt a rovarevők és denevérek összekötő láncszemének tekintenünk, már csak növényi táplálkozása miatt sem. Mert a rovarevő denevérek nyilván régebbi formák és közvetlenül valódi rovarevőktől származnak. Viszont a repülő maki egyedülálló képviselője egy oldalágnak, amely bizonyos fokig a denevérre emlékeztet ugyan, de azért sohasem lehetett ősalakja igazi repülő állatoknak. A denevér ujjainak meghosszabbodásával együtt azok gyengülése és a karmok elsatnyulása kapcsolatos. A karmok pedig a kúszó állat fontos szervei, s a kanguangéi is nagyon erősek. Leche és Winge alapos vizsgálatai szerint tehát a kaguangot inkább régi rovarevőktől és pedig olyan ágból vezetjük le, amelyből az elefántorrú cickányok és a mókuscickány-félék is származnak. Nevezetesen a mókuscickány-félékkel kellett a repülőmaki-félék őseinek szorosabb összefüggésben lenniök.