5. család: Cinege-félék (Paridae)

FEJEZETEK

A cinege-félék családja, Hellmayr szerint, aki jeles monográfiában foglalkozik velük, 23 nemet és 162 fajt foglal magában, melyek közül 42-őt 146 alfajra bontottak. Csőrük mindig rövidebb, mint a fej, poszátaszerűen karcsú vagy kúpalakú, a csőrorom egyenes, vagy a végén hajlott, gyakran azonban nagyon magas és a tövétől a hegyéig erősen hajlott. A rövid nyelv kemény, a végén letompított; alsó felének szarulapja kis sertecsomócskákkal vagy néhány fogacskával van ellátva. A lábak erősek és izmosak, a lábujjak rövidek, erősek, a karmok aránylag nagyok és erősen hajlottak. A szárny többnyire meglehetős rövid és kerekded, az elsőrendű evezők száma 10, ezek közül az első félakkora, mint a második, néha még annál is rövidebb. A tizenkét tollból álló farok többnyire rövid és csapott végű, vagy csak kevéssé kivágott, néha azonban hosszú és akkor erősen lépcsőzetes; a tollazat tömött, puha, rendszerint élénken színezett. A nemek egyforma vagy hasonló színűek. Évenként egyszer vedlenek. Törzsfejlődési szempontból a cinegék valószínűleg a virágjáró-félékkel és ezek rokonaival állnak közeli rokonságban. Egyes nemeket, amelyek régebben a Dicaeidae-családhoz tartoztak, újabban a cinege-félékkel egyesítettek. Másrészről a cinege-félék családja a poszáta-félékkel és a bibirke-félékkel (Mniotiltidae) mutat kapcsolatokat.

A cinege-félék családja a Csendes-óceán szigeteinek kivételével az egész földön el van terjedve, legtöbbje mégis Európa és Ázsia mérsékelt égövében honos. A cinegék állandó vagy kóborló madarak, melyek bizonyos időben nagy csapatokban kóborolnak, szerteszét az országon keresztül, de sohase mennek nagyon messzire, inkább elég szigorúan határolt környéken belül mozognak. Tulajdonképpen való lakóhelyük és vadászterületük az erdő, mert majdnem mindegyik fajta kizárólag fákon és bokrokon él s csak kevés faj telepedett át a nádasokba. Nemcsak a saját fajtabelijeikkel társulnak, hanem a családjukhoz tartozó egyéb fajokkal is, sőt bizonyos körülmények között más családokhoz tartozó madarakkal is amelyek társaságában aztán napokig és heteken át együtt maradnak.

Viselkedésük és életmódjuk rendkívül vonzó. Valósággal a legelevenebb és legmozgékonyabb, tolakodó és legingerlékenyebb madarak, amiket csak ismerünk. Naphosszat egyik fáról a másikra röpködnek s szünet nélkül mászkálnak az ágakon; tulajdonképpen egész életük folytonos, megszakítatlan élelemkeresés. A földön meglehetős ügyetlenek, azért nem is sokáig tartózkodnak ott, hanem mindig hamarosan visszatérnek az ágak közé. Nagy ügyességgel ugrálnak, miközben farkukat fölemelik, szárnyukat könnyedén leeresztik, fejjel lefelé is nagy biztonsággal lógnak és a legkülönbözőbb helyzetekben is nemcsak fenntartják magukat, hanem ebben a helyben dolgozni is tudnak; jól másznak és a legnagyobb sűrűségeken is könnyen bújkálnak keresztül. Surrogva, rövid hullámvonalban és látszólag nehezen, megerőltetve repülnek, ezért a legtöbb faj ritkán repül messzire leginkább csak egyik fáról a másikra. Finom cserregő hangjuk van, amely némileg emlékeztet az egércincogáshoz s ezt folytonosan, látszólag minden ok nélkül hallatják. Sok cinege a rovarokon kívül magvakat és bogyókat is fogyaszt; különösen szeretik az elpusztult vagy leölt állatok zsírját. Ezért télen a levágott és ablak elé kifüggesztett libákat sokszor megdézsmálják. A legtöbb cinege azonban kizárólag rovarokkal táplálkozik. Előszeretettel a kisebb fajtákkal és még inkább ezek álcáival és petéivel táplálkoznak. Éppen ezen a ponton bontakozik ki a cinege-félék nagy jelentősége, főleg a gyümölcstermelés szempontjából. A cinege-félék ugyanis folytonos mozgékonyságuk miatt aránylag nagy tömeg táplálékot igényelnek. A nálunk élő madarak közül a cinegék a legeredményesebb rovarirtók, dacára annak, hogy egyikük se tudja a levegőben repülő rovart elfogni. Alig van még madár, amely oly alaposan tudná valamely területen a rovarokat és azok minden rendű-rangú ivadékát a legelrejtettebb területeken is fölkutatni és elpusztítani, mint a cinege. Fáradhatatlanul mozgékonyak, ügyesek és éleseszűek, úgyhogy alig marad oly rovar, amelyet fölfedezni és megfogni ne tudnának.

Az erdésznek a legjobb barátai, mert valamely adott területen állandóan megmaradnak és minden évszakban eleget tesznek rovarirtó hivatásuknak. Az erdők szerencséjére nagyon gyorsan szaporodnak, mert évente kétszer is költenek s egy-egy költésre 7–12 tojást raknak. Nagyszámú fiókájuk addig nem hagyja el a fészket, míg teljesen ki nem tollasodott és már a következő tavasszal szaporodásra képes. A legtöbben faodvakban fészkelnek, mások művészi fészket raknak nádszálakra vagy fákra.

Nevezetes jelenség, hogy ezek az annyira mozgékony madarak nagyon mély alvók. Liebe szerint a hálóhelyül szolgáló dobozt, – mint mondja – amelyben a fogságban tartott cinegék alusznak, megkopogtathatjuk, fölemelhetjük s az asztalra tehetjük, a nélkül, hogy fölébrednének. Ha erősebben kopogunk, akkor sem ijednek meg, sem azonnal el nem repülnek, hanem csak a fejüket húzzák ki a szárnyuk alól és furcsa, álmos, bosszús képet vágnak.

Fogságban sok cinegeféle nagyon mulatságosan szokott viselkedni. Meglepő hamar megszokják a fogságot, de ritkán szelidülnek meg teljesen. Más madarakkal nem szabad őket összeereszteni, mert még a nagyobbakat is megtámadják, hátukra kapaszkodnak, csőrükkel beverik az áldozat koponyáját s agyvelejüket ugyanazzal a mohósággal falják fel, mint a ragadozó madarak a zsákmányukat.

Hellmayr négy alcsaládot különböztet meg. Ezek közül kettőt a csak Amerikában élő (Polioptilinae) és a Dél- és Kelet-Ázsiában élő Paradoxornithinae alcsaládot éppen csak megemlítjük. A másik két alcsaládba tartoznak a cinege-formák és a királyka-formák.