Sármány (Emberiza L.)

Ez a nemzetség, melyhez több mint 50 faj és alfaj tartozik, csak az óvilágban fordul elő és pedig Európában, Ázsia északi és középső részén, egészen Japánig, továbbá Indiában és az egész afrikai kontinensen. Ismertetőjegyeik: kúpalakú, aránylag rövid, hegyes és kemény csőr, behúzott kávaszélekkel. A felső káva a tövén éles szögben van behúzva s a sarkantyús sármányhoz hasonlóan szájpadlásukon többé-kevésbbé fejlett, de többnyire igen kemény csontbütykük van; lábuk nem nagyon erős, hátsó ujjukon a karom rövid, de erősen görbülő. Szárnyuk középhosszú; leghosszabbak az elsőtől a negyedikig terjedő, szabadonálló, elsőrendű evezők. Farkuk aránylag jó hosszú s végén kimetszett.

A nádi sármány (Emberiza schoeniclus L.)

Nádi sármány (Emberiza schoeniclus L.).

Feje, álla és torka egész a begye közepéig fekete; fehér barkója van, azonkívül nyakörve, hasi oldala – a sötétbarna szárfoltokkal tarkított szürke oldalak kivételével – szintén fehér. Háta és válla a nyakörv mögött szürkén kezdődve, fokozatosan feketebarna színbe megy át, amely színt csinosan tarkítja a tollak meglehetős széles, rozsdabarna szegélye; farcsíkja és a felső farkfedők szürkésbarnák; az evezőtollak barnásfeketék, külső zászlójukon rozsdabarna szegéllyel; az apró felső szárnyfedők rozsdavörösek, de a legnagyobbak az alsó részükön feketék, úgyhogy ezáltal a szárnyon fekete sáv keletkezik. A kormánytollak feketék, a két középső széles, rozsdavörös szegéllyel; a két-két szélső farktollnak a belső zászlója, a legszélsőknek a külső zászlója is fehér. Szeme sötétbarna, csőre sötétszürke, lába barnás. A tojó feje vörösesbarna, fekete hosszanti foltokkal, szemöldöksávja rozsdabarnás; álla és széles barkója, melyek rozsdásbarnán szegett, határozatlan fekete torokfoltot vesznek körül, vörhenyesfehér; nyaka hátsórésze, begye és oldalai rozsdásbarnák, sötét hosszanti szárfoltozással. A vedlés után a hím hasonlít a tojóhoz, mert a fejnek a fekete színe s a fehér nyakörv a tollak végein lévő, széles, világos rozsdabarna szegélyek miatt alig látszik.

A nádi sármány egész Európában előfordul, kivéve a délkeleti részeket, ahol az Emberiza schoeniclus canneti Brehm alfaj helyettesíti. Azonkívül előfordul még Ázsia északi és középső részén kelet felé egészen Kamcsatkáig. Tromső szigetének mocsaras nyíreseiben, különösen a szegélyeken, úgy Herman Ottó, mint Chernel István, gyakran látták a fákon énekelve. A telet Dél-Európában, Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában és a Pandzsab északi részén tölti.

Nagyon eleven, kedves madár, fürgébb és ügyesebb, mint többi rokona; a nádasban könnyedén kúszik le s föl és a legvékonyabb ágacskákon, a leggyöngébb szálakon is hamar megtalálja az egyensúlyt; a földön gyorsan ugrál, sebesen és könnyen, bár szökkenésszerűen repül; fölrepülve magasra emelkedik s a magasból szinte zuhanva, hirtelen vágódik vissza a nádasba. Hivogató hangja meglehetős éles, elnyujtott; éneke döcögős, akadozó s mint Naumann nagyon jellemzően mondja, „mintha csak nehezen tudná az egyes hangokat kibökni”. Igénytelen nótáját egyébként annál szorgalmasabban fújja.

A nádisármány Magyarországon igen gyakori madár, mindenütt ott van, ahol nagyobb összefüggő nádasok vannak. Egyetlen népies neve: „nádiveréb”. Minthogy azonban a nádi rigót is nádi verébnek szokták nevezni, így ez az elnevezés egyáltalában nem jellemző s a madár fölismerését nem könnyíti meg. Az igazi nádi sármány Magyarországon legföljebb csak mint téli vendég jelenik meg, míg a nálunk honos, vagyis a nálunk fészkelő nádi sármányok az Emberiza schoeniclus Canneti Brehm alfajhoz tartoznak. Ezt az alfajt Chernel középső nádi sármánynak nevezte, mert az északon előforduló nádi sármányok csőre a leggyengébb, a délieké a legerősebb. A nálunk előfordulók a középtípust képviselik. Életmód tekintetében a nádi sármány és a közép nádi sármány között alig van különbség, legföljebb csak annyiban, hogy a nálunk honos alfaj nem vonuló, hanem legnagyobb részében állandó, vagyis a telet is itt tölti nálunk. Télen át sokkal feltűnőbb, mint nyáron, mert ha más madár nincs is a kihalt téli náderdőben, a nádi sármányt mélabús „cí, ci” szava nyomán biztosan megtaláljuk s ha nyáron nem is sokra becsüljük az énekét, télen annál szívesebben találkozunk vele. Gazdasági jelentősége alig van, kárt nem tehet, csak a nádasok káros rovarait pusztítja s ezért hasznos madár, melyet a törvény is véd. Lelövése tehát tilos.

Magyarországtól délre és keletre sokféle közbeeső alakkal, a pirókcsőrű nádi sármányok fordulnak elő. Így a Dobrudzsában az Emberiza schoeniclus tschusii Reiser et Almásy, Bulgáriában az Emberiza schoeniclus othmari Hart, Görögországban az Emberiza pyrrhuloides reiseri Hart, Olaszországban az Emberiza pyrrhuloides palustris Savi honos. A legvastagabb csőrű nádi sármány az Emberiza pyrrhuloides pyrrhuloides Pall., amely a Káspi-tenger vidékén, a Volga alsó vidékein, Transzkaspiában és Turkesztánban fordul elő. Észak-Európában egyetlen egyszer Helgoland szigetén fordult elő. Életmódjában ez a pirókcsőrű faj egyáltalában nem különbözik a karcsúbb csőrű északi fajtól, éppen csak fészke és tojásai nagyobbak.

A törpe sármány (Emberiza pusilla Pall.)

Észak-Oroszországban s Ázsia egész északi részén költ, de télen leköltözik Kelet-Poroszországig, Svédország déli részéig, Hollandiáig, Belgiumig, ritkán levonul Franciaországba, Angliába, Olaszországba és Ausztriába; Ázsiában északi Indiáig és Burmáig megy le. Hossza 13.6, szárnyhossza 7, farkhossza 6 cm. Feje teteje, szemsávja és pofája élénk fahéjvörösbarna; az orrlyukaktól a tarkóig a fejtetőn egy-egy fekete sáv húzódik; a szem mögött szintén kezdődik egy fekete csík, mely a fültájékot hátulról félkörben körülvevő, hasonló színű sávval egybeolvad. A nyak oldalain egy-egy rozsdásvörös keresztsáv van. Háti oldala barna, dolmányán és vállán széles, barnás, fekete vörösbarna szegélyű szárfoltokkal; hasi oldala fehéres, az oldalakon a dolmányon lévőkhöz hasonló szárfoltokkal tarkítva; begye és melle keskeny, fekete szárfoltokkal sűrűn csíkozott. Szárny- és farktollai sötétbarnák, külső zászlójukon fakóbarna szegéllyel; a harmadrendű evezőtollak és azok fedőtollai a külső oldalon széles, rozsdabarna szegélycsíkkal; a legnagyobb szárnyfedők hegye rozsdabarna s ezek a foltok a szárnyon összefüggő keresztsávot alkotnak. A legszélső farktollak egész külső zászlója s a belső zászló vége fehér; a mellettük lévő farktollakon csak a belső zászlón van egy-egy fehér folt. Szeme sötétbarna, csőre szintén, de valamivel világosabb; lába barnás. A tojó színezete általában kevésbbé élénk; fejetetején halavány középsáv és emellett kétoldalt egy-egy sötét csík húzódik; szemsávja világos fakó rozsdaszínű, fületájéka rozsdavörös.

Az erdei sármány (Emberiza rustica Pall.)

Az előbbivel nagyon közeli rokonságban van. Feje teteje és oldalai feketék; a halántékán húzódó sáv, továbbá álla és torka fekete; háti oldala, a begyén keresztbe húzódó, széles sáv és az oldalai sötét vörösbarnák; hasi oldalának többi része és az alsó szárnyfedők fehérek; dolmány és válltollain széles, fekete szárfolt van, a vörösbarna oldaltollakon pedig fehér perem; a sötétbarna evezőtollak külső zászlóinak szegélyezése fakóbarna; a harmadrendű evezők feketebarna fedőtollai és az ugyanilyen színű legnagyobb szárnyfedők külső zászlója barnán, hegye fehéren szegett, miáltal a szárnyon két fehér keresztsáv keletkezik. Az apró felső szárnyfedők vörösbarnák, a kormánytollak feketék; a két középső farktollon széles, barna szegély van. A két-két szélső farktoll belső zászlóján hosszúkás, fehér foltot találunk, míg a legszélső tollak külső zászlója is majdnem a hegyéig fehér. Szeme barna, csőre vörhenyesbarna, sötétebb orommal; lába szarusárga, és minden toll vége rozsdássárgán szegett. Oldalai vörösbarna hosszanti foltokkal.

A sordély (Emberiza calandra L.)

A Közép-Európában előforduló többi sármányfaj közül most ez a nagytestű, hogy ne mondjuk pocakos faj kerül tárgyalásra. Hossza 19, szárnya hossza 9.5–10, farka hossza 7 cm. Háti oldalán az alapszín földszínű barna, feketésbarna szárfoltokkal; ugyanilyen alapszínű, de szárfoltok nélkül való a farcsík és a farkfedő tollak; az alsó káva tövétől kezdve ezek az apró szárfoltok lefelé haladó, csak kevésbbé észrevehető barkósávokat alkotnak; a begy közepén azonban nagyobb összefüggő sötét foltba olvadnak. A hastájon ez a szárfoltozás hiányzik. Szemsávja és a halántékán keresztül húzódó alig látszó csík piszkosfehér; pofája és füle tájékán barnás alapszínen hosszanti sötétebb vonalak vannak, melyeket alulról ugyancsak sötéten vonalazott szennyesfehér sáv határol. Evező- és kormánytollai sötétbarnák, a tollak külső zászlóján keskeny világos szegéllyel. A harmadrendű evezőtollaknak és a legnagyobb szárnyfedőknek azonkívül a vége fehéres, miáltal a szárnyakon két keresztsáv látható. Szeme sötétbarna, csőre szarubarna, lába világos barnás hússzínű.

Norvégia déli részétől kezdve egész Európában, továbbá a Szaharától északra és Egyiptomban, valamint Ázsia nyugati vidékein a neki kedvező helyeken mindenütt megtaláljuk. A délibb részeken állandó madár, vagy legfeljebb kóborló, míg az északibb tájakon költöző s vándorútján lemegy Núbiáig, Arábiáig és a Perzsa-öbölig. A Dunamedence gazdag gabonatermő síkságain a legközönségesebb sármányfaj. A Kanári-szigeteken sötétebb alfaj helyettesíti, az Emberiza calandra thanneri Tschusi.

Zömök, erős testalkata, rövid szárnya és aránylag gyenge lába alapján azonnal sejthetjük, hogy a sordély meglehetős nehézkes madár. Éneke se kellemesnek, se hangosnak nem mondható s a harisnyakötőgép sirregésére emlékeztet.

A sordélyt jóízű húsa miatt némely vidéken lövik vagy fogják sokszor külön e célra berendezett helyeken. Kalitkában nem szokták tartani.

Magyarország gabonatermő síkságain és folyóvölgyeiben a sordély (surgyé, kölesi sármány, csicseri, kikirics) mindenütt előforduló, közönséges madár, ha nem is éppen túlságosan gyakori. Különösen tavasszal feltűnő jelenség, amikor sürgönydróton, ághegyen, sokszor csak lósóska vagy szamártövis csúcsán adja elő jellegzetes nászénekét, melyet „jaj de jó a gríífísz”-szel lehet visszaadni. Nem sok vizet zavaró madár, mert táplálkozásával nem hívja ki maga ellen a gazdákat. Túlnyomóan magvakkal táplálkozik, minthogy azonban télen át is többnyire itt marad, azért a gyommagvak fogyasztásával jelentékeny hasznot hajt. Nyáron át sok rovart pusztít s ezért a madárvédelmi törvényben a védendő madarak között szerepel. Lövése, fogása, tojásainak szedése tehát tilos.

A citromsármány (Emberiza citrinella L.)

Az előbbinél sokkal kedveltebb, igen közönséges madár. Feje, nyaka, hasi oldala élénk citromsárga; homloka elején és nyakszirtjén kissé szürkés olajzöld, ugyanilyen színű foltocskákból többé-kevésbbé határozottan kialakult csík húzódik mindkét oldalon a homloktól a tarkóig és a szem hátsó zugától a nyaktőhöz; ezeken a kis foltokon apró sötét szárfoltocskák vannak. Begye és begye oldala vöröses fahéjbarna, a farcsík tollai és a felső farkfedők szintén, de valamivel sötétebbek. Dolmánya és vállai fakó rozsdabarnák; az oldalak alsó részén fahéjbarnán szegett sötétbarna szárfoltokat találunk, míg az oldalak felső részén a szárfoltok feketék és szegélyük nincs. Evezőtollai feketebarnák; az elsőrendű evezők külső zászlóján keskeny tompasárga szegély van. A másodrendű evezőkön és ezek fedőtollain a külső szegély széles és rozsdabarna színű; a legnagyobb fedőtollak végét is széles szegély díszíti. Ezek a szegélyek összefüggő keresztsávot alkotnak. Kormánytollai feketebarnák, külső zászlójukon keskeny világosabb szegéllyel; a két szélső farktoll belső zászlójának vége felé egy-egy széles fehér folt van. Szeme sötétbarna, csőre kékes szaruszürke, a kávaéleken világosabb; lába sárgás hússzínű.

Hazája Észak- és Közép-Európa, körülbelül a 70° északi szélességtől Spanyolország és Olaszország északi részéig; kelet felé Oroszország északi vidékéig terjed. Közép-Európában mindenütt nagyon közönséges; a hegyvidéket sem kerüli, itt az erdős öv felső határáig terjed. Az olyan vidéken, ahol mezők, rétek gyümölcsösökkel, ligetekkel, bokrosokkal váltakoznak, mindenütt biztosan rátalálunk. Tovább Keleten az Altáj-hegységig és a Jennisszej-folyóig, alkalmilag Turkesztánban, Perzsiában és Kis-Ázsiában – nyugat felé Kelet-Poroszországig terjedve – egy alfaja, az Emberiza citrimella erythrogenys Brehm fordul elő.

A citromsármányt egész nyáron át vagy párosával, vagy a kirepült fiatalokkal kisebb csoportokba verődve mindenütt megtaláljuk. Kora reggeltől késő estig folyton hallhatjuk igen egyszerű, szinte unalmas énekét, mely 5–6 majdnem teljesen egyforma hangból és egy oktávval magasabb, elnyujtott befejezőrészből áll. Rendesen valami kiálló száraz ág hegyén, oszlop vagy karó tetején szokott énekelni s az embert közel engedi magához. Télen, a zord idő beálltával több más madárhoz hasonlóan ő is többé-kevésbbé rászorul az ember alamizsnájára: nagy mennyiségben keresi fel a tanyákat, falvakat, ahol sokszor szívesen látják, vagy legalább is megtűrik. Néhol külön e célból berendezett helyen hálóval fogják, de azért a ragadozók sokkal több áldozatot szednek soraikból, mint az ember.

A citromsármány, népies nevén „sármány, sármánytyú, aranyáruló, sármáljú”, egyik legközönségesebb madara Magyarországnak. Nyáron át inkább csak erdőszéleken látható, de télen át, mikor nagy a hó, még a legnépesebb városokban, így Budapesten is csapatosan mutatkozik. Mindig a hideg, havas időjárás jele, amikor a városokban megjelenik, mert akkor rendes tartózkodási helyén már nem talál megfelelő és elegendő táplálékot. Az autó uralomra jutásával, sajnos, kénytelen lesz ezt a szokását megváltoztatni. Ezelőtt a lófogatú járművek után maradó hulladékokon osztozott a városi madárlakossággal, a verébbel, pintyőkével és búbos pacsirtával. Kedves tagja volt a városok téli madárvilágának, de a tavaszi erdőt is kellemesen élénkítette mindenfelé hallatszó cicicici-cű hangja, nem is szólva arról, hogy a bizalmas élénksárgaszínű madár mily kedves látványossága a tar és néma tavaszi erdőnek. Nyáron át persze eltűnik a sok szépszavú poszáta és egyéb énekesmadár mellett. Túlnyomóan magvakkal táplálkozik s különösen télen át hajt nagy hasznot, amikor csapatokba verődve egyéb madárfajokkal együtt Herman Ottó szerint „szárnyas munkáscsapatokat” alkotva barangolja a határt s irtja a hóból kiálló kórók, gyomok magvait. Nyáron át rovarokkal is táplálkozik s fiait is túlnyomóan rovarokkal táplálja. Kárt nem tesz. A magyar madárvédelmi törvény a hasznos madarak közé sorolja, tehát védeni és kímélni kell. Szívesen jár az etetőereszre. (L. a madárvédelmi fejezetben).

A fenyősármány (Emberiza leucocephala Gm.)

Nagyon emlékeztet a citromsármányra, amelynél azonban a sárga színeket fehér helyettesíti, míg szemsávja, a szem mögött levő széles sáv és torka barnavörös. Kleinschmidt pláne a citromsármány egyik alfajának tekintette. Szibériában költ az Uraltól az Amur torkolatáig, de szórványosan Közép- és Dél-Európában is előfordult már, sőt Helgolandon is találkoztak vele.

A sövénysármány (Emberiza cirlus L.)

Sövénysármány (Emberiza cirlus L.). - Bajszos sármány (Emberiza cia L.).

A délibb vidékeken részben a citromsármánnyal együtt fordul elő vagy pedig mintegy helyettesíti azt. Hazája a Földközi-tengert övező államokban van Kis-Ázsiáig, ritkábban egészen a Kaukázusig. Franciaország és Anglia déli részében is előfordul, Németországba azonban már nagyon szórványosan látogat el, legfeljebb a Rajna, Mosel és Saar völgyébe. Hossza 16.5, szárnyhossza 8, farkhossza 7 cm. Feketén foltozott fejeteteje, nyaka töve, oldalai és a begyén keresztbe húzódó széles keresztsáv szürkészöldek; szemöldöksávja s egy sáv a szeme alatt, melyeket a szemen keresztülmenő fekete csík választ el, – továbbá a begy és torok közötti félholdalakú nagy folt sárga. Álla, torka felsőrésze s egy innen kiinduló sáv – mely a fültájon félkörben haladva a szemsávba olvad bele - fekete; alsóteste világossárga, oldalain fahéjveres, hasán és a combok oldalain sötét szárfoltokkal borítva; dolmánya és vállai fahéjveresek, minden tollnak a hegye szürkén beszegve; sötét szárfoltokkal. Farcsíkja és felső farkfedői zöldesbarnák, az evezőtollak sötétbarnák, külső zászlójukon keskeny fakó szegéllyel. A másodrendű evezőtollak fedőtollain és a harmadrendű evezők külső zászlóján széles fahéjbarna szegély; a felsőszárnyfedők zöldesbarnák, a leghosszabbak a végükön fakó rozsdaszínűen szegve, miáltal a szárnyon keresztsáv keletkezik. Farktollai sötétbarnák, külső zászlójukon fakó szegéllyel; a két szélső farktollat széles fehér hosszanti folt tarkítja, mely a legszélsőn úgyszólván az egész külső zászlóra is kiterjed. Szeme sötétbarna, csőre felül fekete, alul világosbarnás, lába világosvörhenyes.

Mint déli madárfaj a sövénysármány Magyarországon csak a horvát tengerparton fordult elő, ahol elég gyakori fészkelő volt. Újabban azonban a Kazán-szorosban és Herkules-fürdő vidékén is fölfedezték, ahol bár nem nagy számban, de rendszeresen fészkel. A bécsi Hofmuseumban van egy 1863-ban Budapesten elejtett példány. Ritkaságánál fogva gazdasági szerepe jelentéktelen. Föltétlenül kímélendő és védelemben részesítendő.

A kerti sármány (Emberiza hortulana L.)

Kerti sármány (Emberiza hortulana L.). - Kucsmás sármány (Emberiza melanocephala Scop.).

Ha nem is a nép, de az inyencek ezt a fajt sokkal jobban ismerik és szeretik, mint a citromsármányt. Feje, nyaka és begye halvány zöldesszürkék. Keskeny szemgyűrűje, szintúgy álla, torka s a csőrzugtól lefelé húzódó alulról sötét sávval határolt csík sárgás; teste alsó felének többi része rozsdás fahéjveres, mely szín az alsó farkfedőkön világosabb. Háti oldala halványan rozsdabarna, dolmány- és válltollain széles sötét szárfoltokkal; az evezőtollak sötétbarnák, az elsőnek külső zászlóján fehér, a többin keskeny fakóbarna szegéllyel. Az utolsó evezőtollak és azok fedőtollai a külső zászlón széles vörösbarna szegéllyel vannak ellátva. A felső szárnyfedők az előbbiekhez hasonlóan vannak szegve olymódon, hogy ez a rozsdásbarna szegő, a szárnyakon keresztsávot alkot. Farktollai sötétbarnák, külső zászlójukon fakó szegéllyel; a két-két külső toll belső zászlójának végén nagy fehér folt, míg a két legszélső a külső zászló közepén is fehér. Szeme sötétbarna, csőre és lába vörhenyes szaruszínű.

A kerti sármány hazája Európa a sarkkörtől kezdve a Földközi-tengerig, továbbá Északnyugat-Afrika és Ázsia délnyugati része Kelet-Perzsiáig és Afganisztánig. Az északi országokban költöző, délebbre csak kóborló, vagy állandó.

A kerti sármány szokásaiban és életmódjában alig tér el a többi sármánytól. Csak valamivel jobb énekes, habár az ő dala is tipikus egyszerű sármányének.

Már a régi rómaiak ismerték és nagyra becsülték a kerti sármány ízletes pecsenyéjét s ezért külön erre a célra berendezett kalitkákban hízlalták őket, melyeket éjjel lámpákkal világítottak meg. Ez a szokás Olaszországban, Franciaország déli részén, de főleg a görögországi szigeteken állítólag most is megvan. Ezekben az országokban tömegesen fogják a kerti sármányt; amikor kellőképpen meghíztak, levágják őket s leforrázva 200, 400 darabonként jól fűszerezve, kis bödönökben ecetbe téve hozzák forgalomba. Az így elkészített kerti sármányokért az ínyencek még a legmagasabb árakat is szívesen megfizetik.

A kerti sármány elterjedése Magyarországon rendkívül sajátságos, mert csak elszigetelt foltokban található. Előfordul a tengerparton, költött egyszer Baja vidékén, Herkulesfürdőn és Nógrád megyében, de tulajdonképpen csak Budapest környékén találjuk állandóan. Fészkelve találták Budapesten a Sas-, Sváb- és Mátyáshegyen, a Farkasvölgyben, Péterin, Gödöllőn és Cinkotán. Északi irányban Szada-ig terjed. Dr. Dorning Henrik az egyetlen magyar ornithológus, aki huzamosabb ideig meg tudta figyelni Csömör vidékén. Többízben találta ott a fészkét. Megfigyeléseiről a következő közlést adta a M. kir. Madártani Intézet Aquila folyóiratában: „Csömörön a kerti sármány minden évben több párban fészkel. Rendesen április vége felé érkeznek meg s augusztus első napjaiban tűnnek el. Nyáron itt a citromsármányt helyettesítik, mely utóbbi csak télen szokott előfordulni. Július második felében a kerti sármány kisebb csoportokban jár. Egyesek ilyenkor is énekelnek a néha gabonakereszteken is láthatók, Csömörön talán éppen ezért a szokásáért „Aratási madár”-nak nevezik. Hívó hangja többféle. Csak ritkán egytagú „csip” vagy „czií”, rendesen kéttagú: „csip-csiü, csip-csiü vagy csicsií; csií, csií-ü”. Ezekben a változatokban az ü mélyebb hangú és elhalkuló. Éneke a citromsármánytól abban különbözik, hogy rövidebb, lágyabb s valamivel kevésbbé ketyegő”

Csekély számánál fogva gazdasági jelentősége is jelentéktelen, de hasznos volta miatt a madárvédelmi törvény által védett madarak között szerepel. Ettől eltekintve azonban sokkal inkább mint természeti emléket kell védelemben részesíteni, elsősorban a budai hegyekben a Budapesttől Gödöllőig húzódó területen, amely Magyarországon az egyetlen hely, ahol összefüggően nagyobb számban előfordul.

A rozsdás sármány (Emberiza caesia Cretzschm.)

Európa délkeleti részén, különösen Görögországban, valamint Kis-Ázsiában és Palesztinában a kerti sármánnyal együttesen szokott előfordulni. Egyébként előfordult már Dalmáciában, Olaszországban, Francia- és Németország déli részén és Helgolandon is, de csak mint ritka vendég. A kerti sármánytól, ettől a legközelebbi rokonától abban különbözik, hogy feje és melle keresztsávja szürke, torka halavány fahéjveres, alsóteste sötét fahéjveres, meg abban, hogy szélső farktollain a fehér foltok kisebbek és hogy a csőre korallpiros.

A bajszos sármány (Emberiza cia L.)

Sövénysármány (Emberiza cirlus L.). - Bajszos sármány (Emberiza cia L.).

A legszebb sármányok egyike. Feje és nyaka hátsó része hamuszürke, a fej oldalai, a torok és begy valamivel világosabbak; széles szemöldöksávja, pofája és álla fehéresszürke; a világos szemöldöksávot felülről és alulról határoló sáv – mely utóbbi a szemen keresztül a tarkóig ér – fekete; ugyancsak fekete az a bajuszsáv is, mely az alsó káva tövénél kezdődik s a pofát félkörben körülvéve, a tarkónál a szemen áthaladó sávval egyesül. Dolmánya és vállai rozsdás vörösbarnák, mindenik toll sötét szárfolttal; farcsíkja, felső farkfedői és hasi oldala rozsdás fahéjvörös, de a has közepe táján ez a szín világosabb. Evezőtollai feketebarnák, külső zászlójukon keskeny, rozsdabarna szegéssel; a harmadrendű evezőtollak és ezek fedőtollainak külső zászlaján szintén hasonló, de szélesebb szegés van s ugyanilyen szegés van utóbbiak alsó szélén is. A felső szárnyfedők sötétszürkék, a legnagyobbak feketék s az ezek végén lévő fakó rozsdaszínű szegély a szárnyon keresztsávot alkot. A kormánytollak, a két középső kivételével, sötét barnásfeketék, a két-két szélső a belső zászló végétől vett felén fehér, míg a két legszélsőnél ugyancsak fehér a külső zászlók fele is. Szeme sötétbarna, csőre felső kávája feketésbarna, alsó kávája világosbarna; lába barnás hússzínű.

A bajszos sármány Németországban főleg a Neckar és Rajna mentén fordul elő. Dél-Európában, különösen Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban és Kis-Ázsiában meglehetős gyakori. A Himaláján, Közép- és Dél-Ázsiában néhány alfaja fordul elő. A bajszos sármány a hegyvidék madara. Úgy viselkedésében, mint mozgásában tipikus sármány. Éneke a citromsármányéra emlékeztet, de rövidebb és tisztább csengésű.

Magyarországon a bajszos vagy kövi sármány a déli hegyvidék lakója. Gyakori fészkelő a horvát tengerparton, már gyérebben költ a Kazán-szorosban, Herkulesfürdő vidékén, Hunyad, Alsófehér, Szeben, Brassó és Sopron megyékben. Mint egyik legészakabbi előfordulási helyén, Krassován észleltem. Állítólag egyszer előfordult Budapesten is, jelenleg azonban Csonka-Magyarország területén sehol sem fordul elő s talán legföljebb a Mecsek-vidék az, ahol meg lehetne találni. Vonuló madár, amely elég korán érkezik, későn távozik, sőt néha telel is. Hasznos, védett madár.

Az aranyos sármány (Emberiza aureola Pall.)

Nagyon csinos sármányfaj. Hazája Észak-Ázsia, de Északkelet-Európában nagy számban található. Európa északkeletén is, ahonnan nem éppen ritkán Nyugat-Európába is elkalandozik. Az állomány legnagyobb része azonban Dél-Kínában, Kokkinkínában, Asszámban, Burmában és a Himalája nyugati vidékén telel. Háti oldala, a sárga torok alatti keresztsáv és a begy tájéka sötét rozsdabarna; hát- és válltollain elmosódott szárfoltok és keskeny, fehéres szegők vannak. Szemsávja, orcája és álla fekete; hasioldala sárga, az oldalakon vörösbarna szárfoltokkal; az alsó farkfedők fehérek; evezőtollai sötétbarnák fakóbarna külső szegélyezéssel; a harmadrendű evezőtollak széles külső szegője rozsdabarna; az elsőrendű evezők vörösesbarna fedőtollainak végén keresztsávot alkotó széles fakófehér szegély. A felső szárnyfedők külső oldalán nagy fehér mező, a belső oldal tiszta fehér. A legszélső farktollak fehérek, a belsők töve és hegye sötétebb, a másodszélsők belső zászlaján nagy fehér hosszanti folt van. A többi farktoll ugyanolyan színű, mint az elsőrendű evezők. Szeme vörhenyesbarna, csőre sárgás, az alsó káva vörhenyes, lába barnás szaruszínű.

Szibéria egész középső részén a mélyföldeken éppúgy, mint a hegyes vidékeken fel egészen 2000 méterig a leggyakoribb sármányfajok egyike. Kelet-Európában is éppen oly sűrűn fordul elő, különösen az Ural déli és középső vidékén, ahonnan nyugat felé egészen a Dvináig és az Onega-tó délkeleti részéig is eljut. Énekével körülbelül vezet a sármányok között, persze sármánymódra, ő is ághegyén, jó kilátóhelyeken hallatja dalát, de annyiban túlhaladja őket, hogy az egyszerű sármányénekbe három rövid, egymástól jól megkülönböztethető fuvolaszerű hangot sző bele. Vonulásuk közben Moszkva környékén sokszor nagy mennyiségben fogják s innen jut el aztán néhány a mi madárkedvelőink kalitkájába is.

A kucsmás sármány (Emberiza melanocephala Scop.)

Kerti sármány (Emberiza hortulana L.). - Kucsmás sármány (Emberiza melanocephala Scop.).

Hazája Délkelet-Európa Isztriától s Olaszország keleti partvidékétől kezdve, különösen Dalmácia, Görögország, az Adriai-tenger sok szigete, a Levante, továbbá Délnyugat-Ázsiának nagy része egészen India északi és nyugati vidékéig, de a leggyakoribb Perzsiában. Magyarországra csak ritka vendégként látogat el. A többi sármánytól a következőkben különbözik: Csőre hegyes kúpalakú, erős, felső és alsó kávája majdnem egyforma; szájpadlásán kis hosszúkás bütyke van; lábai erőteljesek, aránylag hosszú szárnyában az első szabadonálló evező a leghosszabb; farka közepes hosszú, végén egyenesen vágott. Fejének teteje és orcája fekete; háti oldalának többi része élénk fahéjszínű vörösesbarna, a tollak végén keskeny, elmosódott szürkés szegéllyel. Nyáka oldala és egész alsóteste élénksárga. A sötétbarna evező- és kormánytollak külső zászlójukon fakóbarnán vannak szegve, ezek a szegések a harmadrendű evezőkön és azok fedőtollain szélesebbek. A fahéjbarna apró szárnyfedők szegése sárgásszürke, s a legnagyobb szárnyfedők végén lévő fehér szegély a szárnyon keresztsávot alkot. Szeme sötétbarna, csőre kékes szarúszínű, lába szennyes sárgásbarna. A tojó feje nem fekete; teste felső része szürkés rozsdavörös, torka fehér, egyéb alsó testrészei rozsdásfehérek.

Viselkedését tekintve, a többi sármányfajtól alig különbözik; viszont gróf Mühle állítása szerint nagyon buta madár s annyira nem óvatos, hogy az éneklő hímet, ha az ember akarná, bottal is leüthetné.

Az itt leírt sármányfajokon kívül még több más faj is előfordult imitt-amott Európában.

Csonka-Magyarországon a kucsmás sármány nem fordul elő, a magyar-horvát tengerpartnak elég gyakori lakója.