17. család: Fecskeseregély-félék (Artamlidae)

Sajátságos alakú madarak, melyek külsőleg úgy a seregélyre, mint a fecskére, sőt gébicsre is emlékeztetnek. Nevüket is ettől a sajátságuktól nyerték. Hazájuk Ausztrália, India, a Maláji-szigetek és Nyugat-Afrika. Közös jegyeik a következők: erős törzs; aránylag rövid csőr, mely majdnem kúpalakú, tövén széles s úgy az ormán, mint az oldalain kerekített; nagyon rövid csüdű és ujjú, de erős láb; jól fejlett, erős hajlású hegyes karom nagyon hosszú szárny; az első evezőtoll rövid, lándzsa alakú tollacska, míg a második a leghosszabb; rövid, vagy legfeljebb középhosszú farok, melynek vége egyenesen vágott vagy alig kimetszett és végül a meglehetős szorosan símuló, sötétszínű tollazat.

A családnak két nemzetsége van. Az egyik a Pseudochelidon (Hartl), melyhez egyetlen egy faj tartozik, s ez Gabun-ban, a francia Kongóban lakik; a másik nemzetségbe tartoznak a tulajdonképpeni fecskeseregélyek (Artamus Vieill.), melynek hazája Dél-Ázsia és Ausztrália. A fajok száma körülbelül 20.

A szürke fecskeseregély (Artamus fuscus Vieill)

Feje, álla, torka és farcsíkja sötéten tompa hamvas szürkésbarna, dolmánya és válla sötétebb; kantára fekete, teste alsó része fénytelen vörhenyesbarna; a sötét palaszürke, csaknem fekete evezőtollak külső szegélye elmosódott palaszürke, a szintén sötét palaszürke kormánytollak végén fehér szegély. Szeme barna; a csőr ólomkék, hegye fekete; lába ólomkék. A Himaláján nyáron 1600 m magasságig is felmegy.

Az álarcos fecskeseregély (Artamus personatus Gould)

Az Ausztráliában előforduló nyolc faj egyike. Hátoldala palaszürke, alsó része világosabb; homloka, kantára, fejoldala és torka fekete, mely a hímnél élénk, a tojónak tompább színű; a csőr, mint minden fajnál, ólomkék, s a hegye felé feketébe megy át. Lába kékesszürke, szeme feketebarna. A Jáva szigetén élő faj, az Artamus leucogaster Val., olyan vidékeket szokott kiválasztani, ahol nagykiterjedésű kisnövésű fűvel borított legelőket, mezőket talál.

A fecskeseregély legelőnyösebben repülés közben mutatkozik be. A földre ritkán száll. Ügyetlen járása is rögtön elárulja, hogy ott nem érzi magát otthonosan. Repülését Bernstein a ragadozók repüléséhez hasonlítja, mert a fecskeseregély is gyakran szárnycsapás nélkül úszik a levegőben.

Hangjuk is emlékeztet a fecske hívogató hangjára, csakhogy durvább, egyhangúbb. Olyan hangjuk, amelyet éneknek nevezhetnének, nincs.

Fogságban tartott fecskeseregélyek hamar beletörődnek sorsukba, jól viselik a fogságot s ezért egyes fajok néha Európába is eljutnak.