| Atella | A | Aternum |
Atella campaniai városról elnevezett bohókás színjátékok, melyek Campania meghódítása után Rómában is meghonosultak. Tárgyukat a vidéki életből s főleg az alsóbb néposztályok köréből vették. Bizonyos állandó alakok szerepeltek bennök, így maccus, a falánk és buja tökfilkó, bucco, a nagy szájú és szemtelen élősdi, pappus, a fösvény, de mindig kijátszott öreg, sannio, a bolond, dossennus, a ravasz púpos. Kezdetben a szinészek szabad rögtönzéssel, népies nyelven s gyakran az oscus dialectus belekeverésével adták elő e meglehetősen alantas bohóságoakt, de már Sulla idejétől fogva, midőn a bononiai L. Pomponius és Q. Novius az atellanát is valódi irodalmi műfajjá emelték, irott szöveg után indultak. Szinészek gyanánt római polgárok szerepeltek s az atellanákban való fellépés nem járt a polgári becsület elvesztésével, a mi a histriókat sujtotta. Mint atellanaköltők ismeretesek: Q. Novius, L. Pomponius Bononiensis, C. Mummius. Az atellanákat a császárok korában a pantonimus teljesen leszorította a színpadról. Kezdetben külön adták elő, később, miután Livius Andronicus a görög drámát a rómaiaknál meghonosította, mint utójátékokat (exodium) adták a komoly drámák után; ezért exodium néven is ismeretesek. Csak töredékek maradtak reánk. – Irodalom: Töredékek gyüjteménye: Ribbeck scaenicae Roman. poesis fragmenta, II. köt.