Athenaeus

’AJhnaioV. – 1. Egy különben ismeretlen iró, valószinüleg a Kr. u. 2-ik századból, ki egy bizonyos Marcellusnak (nem Syracusae elfoglalójának) ajánlott, ránk maradt peri mhcanhmatwn czimű munkájában az ostromló gépek készítését és használati módját irja le. Szövegkiadás: Thevenot, Veterum mathematicorum opera, Paris, 1693. Wescher, Poliorcétique des Grecs, Paris, 1867. Fordítása és magyarázata Rochas d’ Aiglun-től, Mélanges Graux, Paris 1884. – 2. Grammatikus Naucratisból Aegyptusban valószinülg a Kr. u. 2-ik és 3-ik század határán; Rómában élt, hol nagy olvasottságából és emlékező tehetségéből eredő sokoldalu tudása és közlékeny természete folytán szívesen látott vendég volt az előkelők lakomáin. Művei: deipnosojistai (sophisták lakomája) 15 könyvben, peri twn en Suria basileusantwn és egy értekezés a Jratta nevű tengeri halról, melyek közül a két utóbbi elveszett, míg a d. – kivéve a csak kivonatban meglevő 1-ső és 2-ik könyvet, valamint a 3-iknak kezdetét, továbbá a hézagokat mutató 15-iket – sértetlenül maradt ránk. A rendkívül gazdag anyag a római Larensius lakomáján folytatott beszélgetések formájában van adva, oly módon, hogy Athenaeus, ki maga is a vendégek egyike volt, elbeszéli barátjának Timocratesnek, miről beszéltek azon a lakomán. Nyilvánvaló, hogy A. itt Plato symposiumának formáját utánozza, de nem szerencsésen, mert míg Plato drámai élettől lüktető lakomáját úgy adja elő, a mint az valójában is megtörténhetett, addig A. a tárgyak végtelen sokaságának és sokféleségének felhalmozásával egészen elhibázza előadását. De abban se alkotott újat A., hogy lakomát írt le, mert ő előtte Plato és Xenophon symposiumai nyomán a hasonló fajta munkának hosszú sorozata keletkezett. Másrészt azonban a d. a leggazdagabb tartalmu könyvek egyike, melyek értéke az alexandriai kornak irodalmában előálló nagy veszteségek után a benne előforduló számtalan idézet folytán megbecsülhetetlen. Művének főforrásai Didymus, Tryphon, Pamphilus, Pahvorinus, Dioscorides; fő kézirata a 10-ik századbeli cod. Marcianus A. – Irodalom: Kiadások: Editio princeps, Aldus, Venet. 1514; Casaubonus, Genev. 1596, 1600; Schweighäuser, Strassburg, 1801–1807 (latin fordítással, jegyzetekkel és bő indexszel); Dindorf, Lipcse, 1827; Meineke, Lipcse, 1858–1867; Kaibel, Lipcse, 1887–1891. Bapp, De fontibus quibus Athenaeus in rebus musicis lyricisque enarrandis usus sit, Leipz. Stud. VIII, 86–160.