Attalus

’AttaloV. – 1. Macedoniai hadvezér, 336-ban Fülöp megbizásából Ázsiába ment, hogy a perzsák ellen inditandó hadjáratot megkezdje. Diod. Sic. 16, 91. 93. Just. 9, 5. Arr. 2, 14. Minthogy Fülöpöt még ugyanazon év folyamán meggyilkolták, nem fejezhette be feldatát, hanem csapataival várakozó állást foglalt el Sándorral szemben. Sándor kezdettől fogva neheztelt reá (Plut. Alex. 9. Just. 9, 7. Paus. 8, 7, 7), s a trónra jutva Hecataeust tüntette ki bizalmával, őt pedig megölette. Curt. 7, 1, 3. Diod. Sic. 17, 2, 5. Just. 11, 5, 1. – 2. Nagy Sándor hadvezére, 330-ban azzal gyanusították, hogy részt vett a Philotas-féle összeesküvésben, de tisztázta magát. Sándor halála után Perdiccashoz csatlakozott. A katonaság azonban, mely Perdiccast megölte, őt is halálra ítélte, úgy, hogy menekülnie kellett. Tyrusba vonult tehát, azonban először a thodusiak, azután Antigonus 320-ban teljesen szétverték csapatait, ez utóbbi őt magát is elfogta s egy sziklavárba zárta. Itt 317-ben, egy menekülési kisérlet közben esett el. Arr. 3, 27. Diod. Sic. 18, 37. 45. 19, 16. – 3. I. A. pergamumi király, I. Eumenes utódja (241–197 Kr. e.), 239-ben Sardesnél fényes győzelmet arottet az Ázsiát pusztitó celtákon, minek emlékére az Acropolison gyönyörű szoborcsoportot állíttatott fel s felvette a királyi czímet. Polyb. 18, 24, 7. Liv. 33, 21. 38, 16. Paus. 18, 25. Szerencsésen harczolt Antiochus Hierax syriai király ellen is, de utódja Achaeus visszaszorította, úgy, hogy hódításait vissza kellett adnia. Egyelőre békét kötött ugyan Achaeusszal, de látva birodalma gyöngeségét, szövetségre lépett III. Antiochusszal, majd 211-ben Rómával és az aetoliaiakkal. Polyb. 5, 107, 4. Liv. 26, 24. 209-ben segítette is a rómaiakat Fülöp macedonia királya ellen, de Prusias, Bithynia királya, visszatérésre kényszerítette Liv. 27, 29. 30. 33. 28, 7. Most már Fülöp a békekötés daczára A.-t támadta meg s egész Pergamumig nyomult; Polyb. 15, 21–23. 16, 1. Liv. 32, 33. Diod. Sic. 28, 5. A rómaiak azonban feltartóztatták s ujból megindították ellene a háborút, melyben A. is részt vett hajóhadával. Ekkor ismét Antiochus kényszerítette visszatérésre, de a római senatus közbenjárása megakadályozta az ellenségeskedések kitörését közöttük. Liv. 31, 45. 46. 47. 32, 8. 27. Igy A. ujból részt vehetett a Fülöp elleni háborúkban, míg végre 197-ben szélhüdéstől találva hirtelen meghalt. Liv. 33, 21. A. nagy barátja volt a tudománynak és müvészetnek. Ő alapította a hires pergamumi könyvtárt. Szelid lelkü, jóindulatu és bölcs uralkodó volt. – 4. II. A. Philadelphus, az előbbeni fia, II. Eumenes király testvére, ki őt Rómába küldötte 167 Kr. e. (Diod. Sic. 29, 22), hogy ott a birodalom érdekeit képviselte. 159. Eumenes halála után ő kormányozta a királyságot, mint Eumenes fiának Attalusnak gyámja, kezében tartván mindvégig a kormányzás hatalmát. Harczolt a bithyniai Prusias ellen, bár nem nagy sikerrel, és támogatta Alexander Balast a syriai trón elnyerésében; ugyancsak támogatta a rómaiakat az Ál-Fülöp és az achajai szövetség ellen. Meghalt 138-ban 82 éves korában. Liv. 37, 18. 43. 38, 12. 42, 55. 45, 19. Polyb. 25, 6, 31, 9. 32, 23, 33, 6. Strab. 13, 164. Nagy pártfogója volt a tudománynak és művészeteknek. – 5. III. A. Philometor, II. Eumenes fia, az előbbinek unokaöcscse. Minthogy a kormányzásra képtelen volt, minisztereire bízta az államügyeket s ő maga kertészettel és szobrászattal foglalkozott. Végrendeletében a rómaiaknak hagyományozta birodalmát és kincseit; meghalt 133. Kr. e. Strab. 13, 624. Vell. Pat. 2, 4. Just. 36, 4. Plut. Demetr. 20. Flor. 2, 20. – 6. Római helytartó, kit Alarich gót király 409. Kr. u. Honoriusszal szemben császárrá kiáltatott ki. Csakhamar majdnem általánosan elismerték császárnak, azonban Alarich nemsokára cserben hagyta. 414-ben Ataulf gót király ismét felléptette, de egy spanyol hadjárat alkalmával A. ellenségeinek kezébe esett s Liapra szigetére örökös számüzetésbe küldetett. Zosim. 6, 6. 7. 11 s köv. Oros. 7, 42. – 7. Stoikus bölcsész, Seneca tanítója, ki őt jeles szónoknak s kora legjelesebb philosophusának nevezi. Sen. suas. 2, 12.