Augustinus

Aurelius, a latin egyházatyák legkiválóbbja, 354-ben, november 13-án született Thagastéban ,Numidia proconsularisban. Rhetorikai képeztetését itt, majd Madaura s Carthagóban nyerte, aztán Thagastéban és Carthagóban tanított; innen Rómába költözött, majd 384-ben Symmachus praefectus meghivására Mediolanumba. Betegeskedése s azon belső változás folytán, a melyet 387 husvétján a keresztséggel pecsételt meg, lemondott pályájáról és a Milano melletti Villa Cassisiacumban, majd róma s Thagastéban néhány barátjával tudományos szemlélődésnek szentelte idejét. 391-ben, egy utazása alkalmával, Hippo regiusban vonakodása daczára presbyterré avatták, és 395-bena püspök maga mellé választotta. Majdnem 35 évig töltötte itt be a pásztori hivatalt. 430 augusztus 28-án láz ragadta el, mialatt a vandálok a várost ostromolták. A. már gyermekkorában könnyű felfogása s élénk képzelődése által vérmes reményekre jogosított föl. Kegyes anyja Monica oltotta szívébe a Krisztus iránti vonzalmat. Abban a korban, midőn az érzéki kisértések először tántorították el, Cicero Hortensiusa az igazság megismerésének izzó vágyát keltette benne. Ezt a Manichaeusoknál vélte föltalálni, a kiknek tanait kilencz évig vallotta. Mint tanító előadásaiba vonta a szabadművészetek egész körét és mindenkit meglepett csodálatos felfogása által. Mathametikai és astronomiai tanulmányai kétséget keltettek benne a Manichaeusok mythikus cosmologiája iránt, úgy hogy tőlük már elidegenedett, mikor Ambrosius ékesszólása által mély befolyást nyert fölötte; typologikus magyarázatai segítettek neki legyőzni azt a megbotránkozást, a mit az ó-testamentummal szemben érzett. Egyidőben újplatonikus iratok olvasása megtanította őt az istent öntudatunk analogiájára képzelt, anyagtalan lénynek gondolni, és a rosszat nem natura alterának, hanem az akarat istentől mint az élet forrásától való elfordulásának tekinteni. Pál leveleinek olvasása a végső crisist, megtérését idézték elő. Habár most minden becsvágyról és érzéki élvezetről lemondott, szelleme és irói működése még mindig leginkább a philosophia felé irányult. Csak mint presbyter ismerkedett meg jobban a theologiával s mélyedt el a szentirásba. Vitairatai először a Manichaeusok, majd nagyobb tömegben a Donatisták ellen irányultak, főmunkássága Pelagiusszal szemben a praedestinatiós kegyelem tanának, a mely az emberi nyomornak mély érzésében gyökeredzett, vitatása. – A. iratait gazdagságuk miatt alig tekinthetjük át; van köztük philosophiai, erkölcstani, dogmatikai, vitatkozó, exegetikus mű, számos predikáczió s levél. A disciplinarum libri-ből a de grammatica már korán elveszett, megmaradt de musica l .VI. Világtörténeti fontosságuak a confessiones, a melyek fejlődéséről értesítének és egy istentől megáldott egyénnek érzelmi életét a maga teljességében és sokféleségében tárják elénk, és de civitate dei, mely nagyszerű világnézetet állít szemünk elé. A. nemcsak kiválóan termékeny iró s a régi egyház legnagyobb szónoka nyugaton, nemcsak hogy a speculatió mezején az uralmat a kelettel szemben a nyugatnak biztosította: valódi nagysága érzelmi életének mélységében és gazdagságában áll és elragadó tehetségében belső megfigyeléseket kifejezni. Úgy a nyugati egyház dogmájának, mint kegyességének megadta végső kialakulását; befolyása uralkodott a középkoron a politikai felfogásban, a scholasticismusban s a mysthikus irányokban, mélyen hatott a reformatióra s a katholikus egyház újabb áramlataira, s hatása az újabb philosophia megalapításánál sem tagadható. – Irodalom: Opera edd. Erasmus, Basileae 1528–29. ord. s. Bened. 1679–1700. 11 k. Suppl. (Migne patr. lat. 32–47). Zycha, Weihrich Knöll, Goldbacher, Vincob, 1887–99 (Cor. scr. eccl. lat. 12. 25. 28. 33. 34), Poujoulat, Histoire de s. Aug. Paris 1845–46. Bindemann, der hge. Aug.² Stuttgart 1877–78. Feuerlein, Histor. Zeitschr. XXII. Naville, S. Aug., étude sur le développement de sa pensée, Genčve 1872. G. Boissier, Rev. d. deux mondes, Janv. 1888. A. Harnack. Aug.’s Confessionen, Giessen 1888. F. Wörter, Die Geistesentwicklung des hl. Aug. Paderborn 1892. Nourrisson, La philosophie de s. Aug.² Paris 1866. A. Dorner, Augustinus, Berlin 1873. J. Storz, Die Philosophie des hl. Aug. Freiburg 1882. Scipio, Des Aur. Aug. Metaphysik, Leipzig 1886. H. Reuter, Augustinische Studien, Gotha 1887. A. Harnack, Lehrbuch der Dogmengeschichte III, Freiburg 1890. Grandgeorge, S. Aug. et le Néo-Plationisme, Paris 1896. Rauscher, Augustinus, Paderborn, 1898.