Bankár

trapezithV, szó szerint: asztalos, nevét az athenaei piacz nyilt csarnokaiban elhelyezett pénzváltó asztalokról vette; ott töltötték a napot az athenaei bankárok, s ott kötötték, a nyilvánosság előtt, üzleteiket. ’ArguramoiboV v. kollubisthV a kicsinyben dolgozó pénzváltóknak volt a neve; obolostathV (rézpénzmérő) gúnyos v. megvető megnevezése volt az összes bankároknak, s az érczpénznek a kézi mérlegen való mérlegelésére czéloz. A görög magános ember nem szokta magánál tartani készpénzét, hanem jegyzéket vezetett bevételeiről és kiadásairól, s felesleges pénzét letétképen vagy csekélyebb kamat fejében valamelyik bankárra bízta, a ki aztán a pénzt saját hasznára vagy veszedelmére gyümölcsöztette. A fizetéseket is olyanformán teljesítették, mint mai napság; t. i. a bankár a maga könyvében átírta az összeget egyik fél vagyonoldaláról a másikéra. Hitelük akkora volt, hogy az üzleteket a felek többnyire tanúk nélkül kötötték előttük vagy velük, sőt gyakran okirataikat is rájuk bizták; viszont ők is egyszerű nyugtatványokra vagy kötelezvényeikre adtak ki pénzt a feleknek. Az adóssági törvények azonban, kivált régibb időben, igen szigorúak ovltak. Úgy látszik, a bankárok nagyobb része zsellér (megtelepedett idegen, metoikoV) volt; de többen megszerezték közülök a polgári jogot. – A rómaiaknál a pénzváltóknak vagy bankárnak argentarius volt a neve. Voltak 1) nyilvános bankárok, kik az állam nevében kötötték üzleteiket; ezeket részint mensarii, részint nummularii néven nevezték. Amazok dolga kivált az érczpénzek megvizsgálása és az állami pénzek elhelyezése volt, de magánüzletet is kötöttek, csakúgy, mint az argentariusok. A nummulariusok úgy, mint a görög arguramoiboV-ok csak pénzváltással és kölcsönzéssel foglalkoztak. 2) Az argentarii szűkebb értelemben a tulajdonképeni magánpénzváltók voltak, kik a mi ügynökeinkhez hasonlóan mindenféle rájuk bízott kereskedelmi és pénzüzletben eljártak. Üzleti körük igen sokféle volt: a) a permutatio, azaz: idegen pénzeknek belföldire, vagy fordítva való beváltása; de p.-nak hívták az idegen bankárokra szóló utalványozást is, a mi Ciceronál többször előfordul. b) Valóságos bankárok is voltak, kik idegen pénzeket depositum vagy creditum gyanánt tovább gyümölcsöztettek, mint a görög bankárok; sőt feleik egész vagyonát is elfogadták kezelésre, számadást (rationes) vezettek róla, s a felek nevében megbizásukra vagy utalványozásukra (perscriptio) fizetéseket teljesítettek (per mensam solvere v. per mensae scripturam, ellentétben a féltől teljesített, ex arca fizetésekkel). A fizetéseket gyakran ők is átirás útján eszközölték, mint a görög és mostani bankárok, s általában szabályszerű, a törvény előtt is hiteles könyveket vezettek, melyekben minden felüknek meg volt a maga vagyon- (credit) és tartozásoldala (debet), úgy hogy az egyenleg bármikor meg volt állapítható. c) Kereskedelmi ügyekben is közreműködtek, mint ügynökök (interpretes) s árveréseknél, mint jegyzők. Cic. Caec. 4. 6. A magánbankárok is, a nyilvánosak is külön zárt collegiumot alkottak, s hivatalos helyiségük a forumon volt, Castor temploma mellett, a középső Janus iv (Janus medius) alatt, külön boltocskákban, melyet a censorok engedélyére nyitottak. Liv. 9, 40. 26, 11. 27. 40, 51.