Bölcsők

(skajai, eukinhta klinidia, cunabula, cunae) a legrégibb korban nem voltak használatban. Az anya vagy a dajka karján ringatta álomba a kisdedet, altató dalokat (baukalhmata, kata baukalhseiV) énekelve. Suid. Hesych. s. v. baukalan. Theocritusnál (24, 10) Alcmene pajzsban ringatja a kis Herculest. Később fából vagy hársfonadékból készítettek dagasztóteknő alakú bölcsőket (a 165. á. ú. n. skajh), melyek néha kétoldalt fülekkel is el voltak látva, hogy fel lehessen függeszteni. A rómaiaknál Plautus említi először a bölcsőt. (Amp. 5, 1, 55); a gyermeket ringató dajkának cunaria volt a neve.