Campania, ager Campanus

Kampania (t. i. síkság, campustól, Liv. 4, 37. Plin. 3, 63), körülbelül a mai Napoli és Caserta tartományok; közép Italia tartománya a mare inferum vagy Tuscum mellett; határai északnyugaton Latium, északkeleten és keleten Samnium, délkeleten Luciana (Silarus a határfolyó), délnyugaton a tenger. A Liris és Vesuvius közti 70 km. hosszú és m. e. 20 km. széles északi rész nagyterjedelmű síkság s Samnium felé az Appeninus két nyúlványa, a. m. a Tifata és a Taburnus hegy határolja, a parton pedig Cumae és Neapolis között van a Gaurus hegy s még tovább kelet felé a Vesuvius. Legnevezetesebb hegyfokok Misenum (m. Punta di Miseno) és a Promunturium Minervae (m. Punta di Campanella) Sorrentum mellett szemben Capreae (m. Capri) szigetével. Említésre méltó folyók északnyugaon a Savo (Savone), Volturnus (Volturno) Clanius v. Glanis (Lagno), mely a tengerbe szakadásánál a liternumi tavat alkotja. Sebethus (Sele). A tavak, mint a Lucrinus, Avernus s Acherusia, valamennyien régi tűzhányók craterei. Egyáltalában az egész tartomány vulcanikus természteű s ebben rejlik oka rendkivüli, közmondásszerűvé vált termékenységének (Campania felix), különösen gabona, olaj, gyümölcs és bor tekintetében. – Lakosai (a bevándorolt görögökön kivül a gyarmatokban) a Campani, vegyűlve ausonok, etruscusok és samniumiakból (ez utóbbi kettő közül az etruscusok körülbelül Kr. e. 800 óta, a samniumiak talán Kr. e. 430 óta voltak urai a földnek); az északi szögletben, Teanum mellett voltak a Sidicini, délen meg a Picentini. A Tifata hegy közelében fekső Capuának (Kapuh), a legnagyobb s kereskedelme folytán leggazdagabb városnak lakosai a samniumiak fenyegetései miatt Kr. e. 344-ben megadták magukat a rómaiaknak (Liv. 7, 29 köv.), a kik a samniumiakkal kötött szövetség ellenére védelmükbe vették őket; ebből származtak a samnita háborúk, a melyek Róma győzelmével végződtek. A második pún háborúban a campaniabeliek, különösen a capuabeliek, az itt telelő Hannibalhoz pártoltak, de ezért keményen is meglakoltak, a mennyiben a város meghódítása után (Liv. 25, 18 köv. 26, 4 köv.) az egész ager Campanus egyszerre ager publicus lett, 70 magas állású egyént a rómaiak kivégeztek, 300 előkelő campaniabelit fogságra vetettek, másokat meg a latin városokba szórtak szét; a város többi polgárát eladták, csak a nem polgárok maradtak meg lakosokúl; Capua elveszítette önálló közigazgatását, s az évente oda küldött prafectus végezte az igazságszolgáltatást. Liv. 26, 16. Julius Caesarnak a de agro Stellate et Campano törvénye következtében 20 ezer polgárt küldtek gyarmatosokként Capuába s ettől fogva mint gyarmat megint jelentékeny várossá emelkedett, Roma után Italia legnépesebb helyévé lett s megmaradt annak akkor is, mikor a Vitelliushoz való csatlakozásáért megbüntették. Tac. hist. 3, 57. 4, 3. A császárok idejében határozottan Italia megropolisává vált, a népvándorlás korában elpusztult s azután nem a régi helyén (m. Sta maria di Capua vetere), hanem attól egy óra járásnyira Casilinumnál építették föl újra Capua Nova név alatt. A város nagyságát bizonyítják amphitheatrumának romjai, mint a melynél csakis a római Colosseum volt nagyobb terjedelmű. Az itteni vivó iskolából indúlt ki Spartacus rabszolga-háborúja. Más városok északnyugaton a part mentén: Volturnum, Liternum, Cumae, Misenum, Bajae, Puteoli, Neapolis, Herculaneum, Pompeji, Stabiae (m. Castellamare), Surrentum (Sorrento), Salernum (Salerno); az ország belsejében: Teanum Sidicinum (Teano), Cales (Calvi), Casilinium, Calatia, Nola, Abella (Avella vecchia), Atella (m. romok a középkorbeli Aversa közelében), Acerrae (Acerra), Nuceria (Nocera), Strab. 5, 242. – Irodalom: Beloch, Topographie, Geschichte und Leben der Umgebung Neapels im Altertum, Berlin 1879. v. ö. Holm, Bursian Jahresbericht 1879, 312–321. Corp. Inscr. Latin. X. 58–497. Duhn, Grundzüge einer Geschichte campaniens, Leipzig 1880. Nissen, Ital. Landeskunde I. 263 köv. 284, 379, 50 köv. 525, 531 köv. Kiepert, Lehrbuch der alten Geographie 381–387.