Canephoroe, caniferae

kanhjoroi, kosárvivők (kana+jerw); fiatal leányok, kik a Panathenaeák, Demeter, Dionysus, Hera és Artemis ünnepein áldozathoz szükséges szerekkel teli kosarat vittek fejükön; oly megtiszteltetés, melyre csakis előkelő származású hajadonok tarthattak igényt. Thucyd. 6, 56. Herod. 5, 55. 57. A válogatott szépségű, könnyű súlyuk alatt büszkén lépkedő szűzek megjelenésének bája a valóság jeleneteit utánzó szobrászatnak kedves motivuma lett. Polycletus bonz c.-i híresek valának mint a nagy művésznek egyik legszebb alkotása (Cic. Verr. 4, 3); Scopas márványból faragott c.-t. Plin. említi hist. ant. 36, 5. A Parthenon frizén a Panathenaeák körnenetében látható a hajadonok közt is vannak c. Elég gyakoriak a c. a festett vázák képei közt. – Az Erechtheum déli csarnokának (172. á.) tetőgerendáját tartó hat női alakot tévesen nevezik c.-nak, mert fejükön nem kanoun-t tartanak, hanem ión díszítésű dór oszlopfőt (a 173. á. az Erechtheumnak a British Museumba került Caryatidája). Az épülethez tartozó fölirat az oszlopokat helyettesítő női alakokat egyszerűen korai-nak, azaz leányoknak nevezi. CIG 161. az architectonikus támasz gyanánt használt női szobrokat rendesen caryatidáknak (Caryatides) nevezik. Vitruviusnak (1, 1, 5) e név eredetét magyarázó elbeszélése hitelt nem érdemlő mese, mert az Erechtheum női alakjai semmiben sem emlékeztetnek lealázott foglyokra. A KaruatiV (caryaei nő) név azokat a lányokat illeti, kik az Artemis tiszteletére rendezett ünnepen lábujjhegyen, szemlesütve, komoly, kimért mozdulatú tánczot lejtettek; ezeket a megkapó megjelenésű tánczosnőket arányosan elhelyezve, mint a táncz is kivánta, támaszokul használták föl az épületeknél, még pedig már jóval az Erechtheum építése előtt. Ezen alkalmazásuk oly nagy hatást gyakorolt, hogy az elnevezést általánosították és caryatidáknak neveztek minden oszlop gyanánt használt női alakot, még olyat is, mely semmi összefüggésben sem állott a caryaei tánczosnőkkel, mint pl. az Erechtheum bájos női alakjai, kik lebocsátott kezekkel, nyugodtan állanak gazdag redőzetű ünneplő ruhájokban. A görög művészet gyakran és szívesen alkalmazta építészeti támaszként az emberi alakot. Az oszlopot helyettesítő férfiszobrokat Atlasoknak vagy Telamonoknak nevezik; ilyen hatalmas méretű (7,70 m. magas) férfialakok tartják fejükkel és fölfelé hajlított karjaikkal az agrigentumi Zeus-templom középhajójának külső gerendázatát. Irodalom: Wolter-Császár, A Karyatidák; Művészi Ipar 1894. 123. l.