Caracalla, Caracallus

M. Aurelius Antoninus, római császár, uralkodott Kr. u. 211–217-ig, Septimius Severus császárnak és nejének Julia Domnának fia, szül. 188 aprilis 4. Herod. 4, 1. Dio Cass. 77, 2. 78, 6. Atyja őt és ifjabbik fiát Getát társakul fogadta maga mellé és azt kivánta, hogy ez a társuralom halála után is fenmaradjon. Caracalla és Geta azonban csakis kicsapongásokra való hajlamaikban és szívtelenségükre nézve hasonlítottak egymáshoz; egyébként eleitől kezdve esküdt ellenségek és versenytársak valának. Atyjuk mindent elkövetett, hogy őket kibékítse és e czélból vitte mindkettőt magával a birtannus csatatérre, de terve nem sikerült. A konok Caracalla arra használta fel az alkalmat, hogy a legiókat a maga részére megnyerje és Getától, sőt atyjától is elidegenítse. Dio Cass. 76, 7. 14 sk. Herod. 3, 14. Elvégre még összeesküvést is létesített a császár ellen, ki épen akkor váratlanul méreg következtében elhalt. Nagyon sokan Caracallában keresték a gyilkost. Dio Cass. 76, 16. Spart. Sev. 18. Az egyeduralmat Caracalla azonban még sem nyerte el, a mennyiben a hadsereg Getát is elismerte imperatornak. Ekkor a korlátlan uralom után sóvárgó C. a britannusokkal csúfos feltételek alapján sietve kibékült és 211-ben visszatért Rómába, a hová őt öcscse követte. Itt sikerült aztán Caracallának a kibékülés ürügye alatt találkozásra csalt Getát, daczára hogy ez a császárné karjaiba menekült, 212 febr. leszúrni. Dio Cass. 77, 2. Zon. 12, 12. Herod. 4, 4, Aur. Vict. Caes. 20, 32. A gyilkosság helyéről először is a testőr gárdakaszárnyába sietett, és gazdag ajándékokkal és a zsold felemelésével a gárdistákat megnyerte a maga részére; a senatust azzal kenyerezte le, hogy elitélt tagjainak megbocsátott, a népnek pedig, mely egyébiránt már megszokta a testvérgyilkosságokat, játékokkal és sok ezer darab gallus öltözet (innen Caracalla jelzője) kiosztogatásával iparkodott kedvében járni. Mihelyt látta, hogy trónja megszilárdult, Geta hívei és katonái közül több mint 20,000-et megöletett, köztük Papinianus jogtudóst is, anyjának bölcs tanácsadóját, kinek nagy tekintélye a féktelen katonáknak nem volt inyére. Spart. Car. 8. Get. 6. Most hát egymagában kezdett uralkodni. Még abban az évben (212) adta ki a híres Cosntitutio Antinianát, vagyis azt a rendeletet, melynek értelmében a római világbirodalom valamennyi élő szabad lakójának megadta a római polgárjogot. Erre az elhatározásra azonban nem az egyenlőség elve avagy az igazságosság érzete, hanem első sorban a pénzügyi helyzet válságos volta bírta. A katonai zsold felemelése következtében ugyanis az állami pénztár annyira megürült, hogy okvetlenül új jövedelmi forrásokról kellett gondoskodni. Caracalla most már a római polgárokká tett provincialistáktól is követelte a jövedelmi adó és más adók fizetését; azonfelül pedig hitvány ezüst pénzt (Argenteus Antoninianus) veretett. Örömét azonban csak katonái között lelte és haldokló atyja intését követve, csakis azokat dédelgette és csakis a katonai pályát becsülte valamire. Nagy Sándort tartván mintaképének, harczi babér után áhitozott és kereste a háborút. Mihelyt arról értesült, hogy barbár törzsek (alamanusok?) a Rajna és Duna között emelt limesen áttörtek, anyjára bízta a kormányt és Germaniába sietvén, valahol a Majna és Neckar vidékén legyőzte a germanusokat (213). Erre Rómába tért vissza, de rövid idő múlva (214) Vindobonában és Carnuntumban találjuk, honnan a quadusokkal és Iazygesszel folytatott háborút (onnan Sarmaticus mellékneve). Majd az Al-Duna mentére sietett (Spart. Car. 10. Dio Cass. 77, 16) és, úgy látszik, Daciából is kiűzte a betört gótokat, a szabad dacusokat pedig, a kik a tartományt zaklatták, halomra ölette. Innen Ázsiába indult, hogy annak keleti határát biztosítsa. Agbart, Edessa urát letette, Örményország megszállását előkészítette és Mesopotamiában több gyarmatot (pl. Carrhae) alapított. Még javában folyt a szervezkedés, midőn az alexandriai felkelés híre őt Aegyptusba szólította (215). Sietve Alexandriában termett, melyet katonái kiraboltak és melynek lakóit nagyobbrészt leöldösték. Herod. 4, 8. sk. Dio Cass. 77, 22 sk. Spart. Cart. 6. 216-ban visszatért Syriába, sőt átkelvén a Tigrisen, Arbelát (Erbil) kezébe kerítette és Mediában pusztított. Miután a telet Edessában töltötte, 217 tavaszán a parthausok ellen indult. E hadjárat közben Macrinus testőrfőnök és a gárdatisztek egy része összeesküvést szőttek a császár ellen, és april 8-án Carrhae közelében Jul. Martialis testőr által leszuratták. Dio Cass. 78, 4 sk. Zonar. 12, 12. Herod. 4, 13. Spart. Car. 6 sk. Eutrop. 8. 20. Aur. Vict. ep. 21. Halálának hírére a mindenképen megalázott senatus szobrait leromboltatta, de a consecratiót, melyet a császárt őszintén gyászoló legiók erélyesen követeltek, nem merte tőle megtagadni. A consecratio alkalmával C. a Divus Antoninus Magnus nevet kapta. Dio Cass. 78, 9. 18. 19. A Rómában épült és nevét viselő, óriás méretű fürdő maradványai fenmaradtak napjainkig. – Irodalom: Schiller, Gesch. der röm. Kaiserzeit I. köt. 2. rész. 739 sk. l. Hertzberg, Gesch. d. röm. Kaiserreichs. 513 s köv. l. Schneider C., Beiträge zur Gesch. Caracallas (Marburg 1890). Holländer, Die Kriegeder Alamannen mit d. Römern (Karlsruhe 1874). Drexler, Caracallas Zug anch dem Orient (Halle, 1880).