Cimon

Kimwn. – 1. Stesagoras fia, Miltiades atyja, Pisistratus száműzte Athenaeből, majd pedig visszahívta, midőn t. i. a száműzött másodszor győzvén négyes fogatával Olympiában, Pisistratust kiáltatta ki győzőnek. Midőn harmadszor is győzött ugyanazokkal a lovakkal, Pisistratus fiai titokban meggyilkoltatták. Hdt. 6, 103. – 2. Előbbi unokája, Miltiadesnek és Hegesipylének, Olorus thrax fejedelem leányának a fia. Bőségben növekedve, ifjú korában szívesen áldozott az élvezeteknek, szerette a bort és asszonyokat, de aztán a sors csapása jótékonyan hatott jellemének kiforrására. A parusi ügyben elmarasztalt atyja nem bírván azonnal kifizetni az 50 talentum birságot, a börtönben halt meg, s bár nem hihetünk Neposnak (Cim. 1) és Diodorusnak (X. 1. fr.), hogy t. i. a fiúnak kellett a börtönben atyja helyét elfoglalnia: de az atimiának mindenesetre sujtania kellett a fiút is a birság törlesztéséig. Míg az utóbbi megtörténhetett, Cimon csendes visszavonultságban élt mostoha testvérével Elpinicével, s talán ez adott alkalmat a mendemondára, hogy mint házastársak éltek. A birságot Herodotus (VI, 136) szerint maga C. fizette ki, mit el is hihetünk, meggondolva, hogy neki atyjától, az egykori fejedelemtől és régi gazdag nemzetség sarjától, nagy vagyont kellett örökölnie s a készpénz előteremtésére (talán a fekvőségek megterhelése által) már inkább volt ideje mint a nehéz sebében elhalt atyjának. Ellenben csak későbbi írók színezése lesz, mit Plutarchusnál (Cim. 4) és Neposnál (C. 1) látunk, hogy t. i. a birságot Callias tette le, egy gazdag athenaei, ki Elpinicét nőül vette. Az atimia alól menekülve C., nyilvános pályáján, bár nem dicsekedhetett szónoki tehetséggel, de nyilt és őszinte, a társaságban szeretetreméltó, lovagias és nagylelkű jelleme könnyen meghódította számára a szíveket. Themistocles tengeri politikáját magáévá téve, midőn ez Xerxes közeledtére rémületbe ejté a népet, azt kivánva, hogy ürítse ki teljesen Atticát s meneküljön a tengerre: mint lovagi sarj az acropolison Athenának egy zablát szentelt, helyette a templomban fölaggatott pajzsok közül egyet levett s a tenger partjára vonult, jelezvén ezzel, hogy Athenaet immár többé nem a szárazföldön hanem a tengeren kell megvédeni. Aristidesszel szoros összeköttetésbe lépve (Plut. cim. 4, 5), pár év mulva a salamisi ütközet után együtt vezették azokat az athenaei hajókat, melyeknek a peloponnesusiakkal együtt a spartai Pausanias vezetése alatt feladata volt a kisázsiai görög városok felszabadítása. A két athenaei vezér egyéni tulajdonainak volt első sorban köszönhető, hogy a delosi szövetség létre jött s ezzel megalapíttatott Athenae hegemoniája. 470-ben, sőt inkább már 475-ben C. elvette a perzsáktól Eiont a Strymon mellett s ezzel megvetette Athenae thraciai birtokainak alapját. Hdt. 7, 107. Thuc. 1, 98. Plut. cim. 7. Pár év mulva meghódította Scyrus szigetét, melynek lakói, a doloposok tengeri rablást folytattak. A szigeten állítólag megtalálta Theseus csontjait s Athenaebe szállította. 468-ban 200 hajóval ment a perzsák ellen Kis Ázsia felé, hol a görög városok még 100-zal csatlakoztak. Miután Cariában és Lyciában sok várost megvett, Pamphyliában az Eurymedon torkolatánál semmivé tette a perzsáknak az övénél nagyobb hajóhadát s ugyanazon a napon a száraz földön a perzsa főhaderőt. Nemsokára hasonló sorsban részesített egy Phoeniciából arra felé törekvő hajóhadat. Plut. Cim. 12. Thuc. 1, 100. Ezután utolsóig kiszorította a perzsákat a Chersonesusból Athenaenek szerezvén meg ezzel a félszigetet. Plut. Cim. 14. Ő vitte keresztül, hogy azok a szövetségesek, a kik hajókat nem állítottak ki a szövetséges hadba, pénzt fizessenek, mi által jelentékenyen gyarapodott az athenaei hatalom. Az ellenkezők vagy elszakadni törekvők, mint Naxos és Thasus, szigorúan bűnhődtek. Plutarch. Cim. 14. Thuc. 1, 100. Themistocles száműzetése és Aristides halála után C. lett egy darabig Athenae legnagyobb befolyású államférfia. Aristides politikájának volt folytatója, tehát fejedelmi származása mellett is megbarátkozott az athenaei democratiával, de nem akart tovább menni Clisthenesnek Aristidestől kibővített rendszerénél. Ám a demus, melynek oly nagy érdeme volt a közelmult külveszélyienek elhárításában, az eddiginél még nagyobb befolyást igényelt magának a politikára, s Ephialtes meg Pericles vezetése alatt mint ellenzék szervezkedett az előtte már conservativnak, sőt oligarchikusnak látszó C. ellenében, a kinek különben már külpolitikája sem talált köztetszésre. Ő t. i. mondhatni nagygörög volt s mint ilyen még áldozatok árán is fenn akarta tartani a jó egyetértést a görögök között, hogy így a kitünő harczos spartaiak hegemoniája alatt kellő erélylyel mozdíthassák elő kedvencz tervét: a perzsák végleges megtörését. Bármily nemesek voltak azonban C. panhellen érzelmei, a tényleges viszonyokhoz képest mégis igen eszményieknek tekintendők s a gyakorlati politika azoknak adott igazat, kik nem hunytak szemet Sparta hatalmaskodó politikája előtt s Athenae állását, tekintélyét a görög világban, ha kellett, akár fegyverrel is meg akarták védni Sparta ellenében. A győzelem utóbbiaké lett, annál inkább, mert C. mint pártvezér nem bírt elég erélyt kifejteni. Arist. ’Ad. p. 26. Első felléptük C. ellen abban állott, hogy Pericles a törvény előtt azzal vádolá, hogy Sándor macedoni király által megvesztegettetvén, nem használta ki a szárazföldön a thasusiak felett aratott győzelmét. C.-t azonban ezúttal még megvédte népszerűsége, melyet mint annyiszor győztes hadvezér szerzett s melyet még tetéztek költekezései a város szépítése érdekében, valamint egyébként is gyakorolt jótékonysága, bőkezűsége. Plut. Cim. 10. 14. Per. 9. 10. Nep. Cim. 3. Sőt tekintélye által sikerült az ellenzék erőlködésével szemben keresztülvinnie, hogy 362-ben segélyt vigyen, mint más szövetségesek is, a helotáktól szorongatott Spartának. De távollétében Ephialtes és Pericles keresztülvitték az Areopagus politikai hatáskörének beszüntetését, s midőn a spartaiak durva tapintatlansággal visszautasították az előbb kért athenaei segélyt és a laconizáló C., bár tört tekintéllyel térve haza, bátorkodott megkisérteni az Areopagus hatalmának visszaállítását: 461-ben ostracismus útján 10 évre száműzték. Midőn 457-ben a peloponnesusi hadak Phocis rendreutasítása után Attica szomszédságában Tanagránál táboroztak s félni lehetett, hogy az athenaei oligarchákkal összeköttetésben végzetes csapást mérhetnek az athenaei democratákra, ezt megelőzendő, Athenaeből a peloponnesusiak elé vonultak a hadak. C. bebizonyítandó, hogy nem tartozik azon oligarchák közé, kik az ellenséget hazájukra vezetik, megjelent az athenaei táborban és engedélyt kért, hogy ő is a sorok közé léphessen. Nem engedtetvén meg, felszólította legalább párthiveit, hogy czáfolják meg vitézségükkel az ellenük táplált gyanút. El is estek egytől egyig, számszerint százan. Nemes magaviseletével újra meghódította a kedélyeket, s mivel benne jó közbenjárót reméltek a béke érdekében, magának Periclesnek az indítványára haza hívták 457-ben. Plut. Cim. 17. Per. 10. Spartával azonban csak 450/49-ben jött létre egy 5 éves fegyverszünet. Thuc. 1, 112. Most megint élhetett régi kedvencz czéljának. A perzsák megint elfoglalták Cyprust és fenyegették a kisázsiai görögöket. C. tehát 200 hajó élén vonult ellenük. Thuc. 1, 112. Hatvanat Amyrtaeus aegyptusi király segítségére küldvén, a többivel Citium alá vonult, de ennek ostroma alatt meghalt 449b-en. Haldokolva meghagyta, hogy halálát egyelőre tartsák titokban a sereg előtt (Plut. Per. 19), mely aztán a cyprusi Salamisnál megverte a perzsáknak ciliciai és phoeniciai hajókból álló hadát, majd pedig a szárazföldi seregüket is. Thuc. 1, 112. Diod. Sic. 12, 3. C. hamvait Athenaebe vitték s a Melitei kapú mellett levő családi sírboltba helyezték el. Plut. Cim. 19. A cyprusi ütközetek voltak az utolsók a perzsa háborúkban. Állítólag C. az eurymedoni ütközet után a perzsa királylyal békét kötött (Plut. Cim. 13. Lycurg. Leocr. 73), melyet róla neveztek el. Egyebektől eltekintve, ilyet már csak azért sem köthetett, de még nem is kezdeményezhetett, mert ez ellenkezett volna az ő életczéljával s másfelől tényleg új vállalatban láttuk azután még őt fáradozni a perzsák ellen. Nyomós okok szólanak az ellen is, mintha halála után jött volna létre formális béke. Calliasnak a vezetése alatt járt ugyan Perzsiában athenaei követség (Hdt. 7, 151. Diod. Sic. 12, 4. Dem. 19, 273. Plut. id. h.), de úgy látszik eredmény nélkül, s csak mintegy a tényleges viszonyokból kifolyólag jött létre az a kölcsönös megállapodás, hogy a perzsa király elismerte függetleneknek a kisázsiai görögöket s a szomszédos vizeket görög tengernek, úgy hogy hajóit nem küldé nyugot felé tovább mint Délen a phaselisi magaslat, Északon a Bosporus északi bejárata, viszont a görögök lemondtak arról, hogy a cyprusi és aegyptusi ügyekbe avatkozzanak. Diod. 12, 26.