Aethiopes, Aethiopia

AiJiopeV, AiJiopia. A szó eredetéhez képest (aiJw-ay) tágabb értelemben aethiopsoknak nevezték a görögök az összes sötétbőrű népségeket, a melyek Ázsia déli partjain, továbbá a Nilus felső folyásánál s különösen Africa belsejében laktak. Előfordul azonban ez az elnevezés Samothracén és Lesboson, s még az Amazonokat is nevezték így. Homerusnál és más költőknél ezek a legtávolabb lakók az emberek között s dél felé külön két helyen, keleten és nyugaton élnek (Od. 1,23 s köv.), ott, a hol a felkelő és lenyugvó nap a földhöz és ennek a lakóihoz közel halad el s ezeket a lakókat koromfekete színűekké teszi. Ezeknek a Nilus vagy az arab öböl által való elkülöníttetéséről (Strab. 1, 30 s köv.) Homerus aligha tud, mivel e helyeket ő oly pontosan aligha ismerte. Az Odyssea (4, 84) szerint ezek a sidoniak és az erembusok szomszédai, s az Ilias (23, 206) szerint az Oceanus mellett lakoznak. E költő nézetei ezekről a népségekről mindenesetre nem eléggé határozottak. «Feddhetetleneknek» (amumoneV) nevezi őket s előadása szerint barátai az isteneknek, a kik őket gyakran meglátogatják és hecatombáikat kedvesen veszik. II. 1, 423 s köv. 23, 206. Általában a régi görögök, ha isteneiket akkép gondolták, hogy ettől a mi világunktól elfordulnak, a föld legtávolabbi peremére vándoroltatták őket, a jámbor aethiopsokhoz. Ugy képzelték, hogy a legnagyobb távolságban, a föld peremén lakoznak az istenek kedvelte népek, az aethiopsok, a hyperboreusok, a mint időben is az emberiség legtávolabbi korára helyezték az arany vagy paradicsomi korszak embereit. Az ókori gondolkozásmód az ideális, eszményi állapotot a legtávolabbi helyen lakozóknál s különösen a múltban, a legrégibb korban, az emberiség kezdetleges korszakában kereste. Herodotus (7, 70) szerint voltak keleti, sima hajú aethiopsok, a kik India felé laktak (Kiepert ezeket Gedroisa sötét bőrű lakosaiban ismeri fel); továbbá lybiai vagy nyugati, göndör hajú aethiopsok. – Szorosabb értelemben ae.-ek alatt a Nilus felső folyásánál, az «Aegyptuson felül» (Hdt. 2, 146) eső területek lakosai értendők. Ezeknek a neve az ó-szöveségi szentírásban Kusch, az aegyptusi feliratokban Kasch vagy Kesch. Területök tulajdonképen Aegyptustól délre esett, a Nilus 1. és 5. zuhatagja között, a mely sok ideig aegyptusi provincia volt. A mi időszámításunk, vagyis Kr. e. 1000. év körül önálló birodalom volt ez Napata fővárossal, a melynek a királyai Kr. e. 728–672. évek közt eső időszakban Aegyptusra is kiterjesztették uralmukat. Távolabb, a folyam mentén felfelé, Astaboras (l. o.) torkolatán felül feküdt Meroë városa, az ae. birodalom későbbi székhelye. Az ae.-ek Herodotus (3, 19 s köv.) szerint a legmagasabb termetű, legszebb és a leghosszabb életű emberek; országuk aranyban, drágakövekben és elefántcsontban bővelkedik. A Caesarok korában királynők uralma alatt éltek, a kiknek állandó nevök vagy czímök Kandake volt. Közülök egy Kr. e. 24-ben vagy 23-ban betört Aegyptusba. Erre a rómaiak Napatát feldúlták. A Nilus keleti folyamvidékén, a mai Tigrében Kr. előtt vagy után egy évszázaddal állt fenn Axome vagy Axomis vagy Auxumis birodalma (ma Axum, a mai Adowa közelében), különböző népek vegyülékéből származó népséggel. Itt kellett az I. Psammetichus alatt Aegyptusból Kr. előtt 620 körül kivándorolt harczosoknak (Hdt. 2, 30) letelepedniök. A város omladékai között levő obeliszkek mindenesetre aegyptusi befolyásra utalnak. Dél Arabiából sémiek vándoroltak be hozzájuk. Nyelvöket, a melyen a keresztyénség felvétele (Kr. u. 330 körül) óta számos irodalmi mű létesült, ma aethopiainak nevezik. Partján feküdt Adulis (m. Zula Massua közelében), kikötőváros. A Ptolemaeusok Ptolemais, Arsinoë és Berenice városokat alapították itten. A part mentén húzódó hegyvidéket, távolabb északra a troglodyták és ichthyophagusok lakták. Az egész partvonalat Aromata (m. Guardafui) hegyfokig a görögök Barbariának nevezték, a mely nevet máig egy ott fekvő város, Berbarâch őrzi; a neve máskép terményei után h kinnamwmojoroV kai arwmatojoroV cwra. A hegyfokon túl eső vidéket az ottani nép nyelvén Azaniának (m. Adschân) nevezik. Strab. 17, 821 s köv.