Aëtius

Flavius, 390 körül (Merob. carm. 4, 42) született Durostorumban, Silistriában a Gaudentius magister equitum és egy előkelő italiai nő házasságából. Már gyermekkorában rendkivüli bátorsága által tünt ki s mint ifju legelőször praefectus praetorio volt. Valószínüleg 405–408 közt Alarichnál, később a hunnoknál kezeskedett (Greg. Tur. 2, 8. Merob. carm. 4, 42) s ugyanitt a különböző barbar törzseknél barátokat szerzett magának. Midőn II. Theodosius a bitorló Erős János (423–425) ellen fegyvert ragadott, A., ki ekkor cura palatii volt, 60,000 hunnal jött a bitorló segítségére (Greg. tur. 2, 8), de későn érkezett s egy véres harcz után Placidia regens-császárnővel, III. Valentinianus anyjával a commandó s a comes czímért megbékült és a hunnokat visszatérésre birta. Philost. 12, 14. Vitézül harczolt a gótok és frankok ellen és rövid idő alatt magister utriusque militiae lett (429) s mint ilyen főnökét, Felixet, egy katonai lázadásban megölette. Ügyessége és győzelmei a császár korlátlan urává tették úgy, hogy a követségek nem is az udvarhoz, hanem hozzá jöttek. Hydat. Val. 6. 7. 9. Sid. carm. 7, 233. Merob. pan. 1. Joh. Ant. frg. 201, 2. Háromszor volt consul (432, 437, 446) s Placidia annyira félt hatalmától, hogy Bonifatiust Africa comesét Romába híván A. hivatalát reá ruházta (432). Ez nyílt csatában állt ellen, melyet elvesztett ugyan, de Bonifatius kapott sebében meghalt és fia lőn utóda, ő pedig birtokaira vonult vissza, hol az udvar orozva meg akarta öletni. A. az udvar cselszövényei elől menekült és egy hunn sereggel tért vissza és arra kényszerítette Placidiát, hogy ellenfelét letegye, majd számkivesse, neki pedig hivatalát visszaadja, sőt patriciussá is tegye. Hydat. Nov. Val. 9. 16. 32. 35. Joh. ant. frg. 201, 2. Ezután több éven át erős kézzel intézte a birodalom sorsát; szerencsésen harczolt a gótok és burgundok ellen s 440-ben számos barbar sereget telepített le a nyugoti provinciákban. Joh. Ant. i. h. Hydat. Marc. Mindeddig a hunnokkal is jó viszonyban volt, de mivel Attilától megtagadta Honoria kezét és egy frank trónviszályban Attila pártfogoltját mellőzte, a hunn király halálos ellenségévé lőn. Midőn ez 451-ben hatalmas hunn sereggel támadt nyugot ellen, A. a szövetségbe vont gótokkal, frankokkal és burgundokkal, a catalauni mezőn Attilát megverte és e győzelmével Európát a hunn néptől megmentette. Prisc. frg. 7. 16. Greg. Tur. 2. 7. 8. Jord. Get. 34. 176. 177. 37, 194. 196. 38, 197 kk. Sid. epist. 7, 12,3.8, 15, 1. carm. 7.316 kk. E véres harcz után A. visszatért Italiába és fiát eljegyezte III. Valentinianus leányával. Nagy volt mint államférfiú, nagyobb mint hadvezér s mint a nyugatrómai birodalom utolsó támasza általános tisztelet tárgya volt a nép előtt; az udvar azonban folyton áskálódott ellene, mert rettegett hatalmától. E féltékenység áldozata lőn, midőn 454. szept. 21-én egy kihallgatás alkalmával Petronius Maximus és Heraclius herélt ösztönzésére a császár sajátkezüleg megölte. Joh. Ant. fr.g 201. Greg. Tur. 2, 8. Sid. carm. 5, 305. 7, 359. Proc. b. Vand. 1. 4. – Irod. Hansen, de vita Aëtii (1840). Wurm, de rebus gestis Aëtii (1844). Dahn, Wietersheim, Pallmann, Bury és Hodghin művei a népvándorlásról. Sievers, Studien zur Gesch. der röm. Kaiserzeit, 1870. Freemann, Aëtius and Bonifacius. Engl. Hist. Review, 1887.