Cronus

KronoV (a krainw, «teljesítek, érlelek» igétől), Saturnus, Uranusnak és Gaeának fia, a legeslegifjabb a Titanes közül. Hesiod. Theog. 137 skk. Testvéreivel együtt ő is pártot üt atyja ellen; Uranust elébb megcsonkítják, azután megbuktatják, s a világ uralma C.-nak kezeibe kerül. Mint a világ ura feleségül veszi nővérét Rheát, kitől következő gyermekei születnek: Hestia, Demeter, Hera, Hades, Posidon és Zeus. Hesiod. Theog., 452 skk. Mivel azonban egy jóslat azt mondotta neki, hogy a világ felett való uralmat egyik gyermeke által fogja elveszíteni, valamennyit elnyelte, az egy Zeus kivételével, a ki helyett felesége Rhea egy követ adott be férjének. Ezt a jelenetet mutatja a 213. á. egy Albanóból származó, jelenleg a Museo Capitolinoban levő márványoltár domborműve után. Csakugyan később Zeus volt az, a ki C.-t megbuktatta és Gaeánek (mások szerint Metisnek) segítségével arra kényszerítette, hogy a már elnyelt isteneket önmagából kiadja. Ezóta C., a ki egyszerre bukott meg a Titánokkal, a mythologiai hagyomány szerint együtt is szenved velök a Tartarusban. Egy másik változat szerint Zeusszal kibékült és Rhadamanthysszal együtt uralkodik a boldogok szigetén. Hesiodus, Opera et dies, 169. Pindarus, Olymp. 2, 76. C. eredetileg úgy látszik a mezei munkának védő istene volt, a kit mint ilyent Görögországnak számos vidékén tiszteltek. Általában tiszteletének főbb pontjai Olympia (a C.-hegy az Altis északi részén), Rhodus, Boeotia, Cyrene és Athenae, mely utóbbi helyen egy szentélye is volt a vár aljában és Hecatombaeon hónap 12. napján külön ünnepséget rendeztek tiszteletére (Cronia). Azokon a vidékeken, hol a hellenismus révén a görög mythologiai képzetek a keletiekkel keveredtek, Cronus is egybeolvadt keleti alakokkal; ilyen például C. összeolvadása Serapisszal Alexandriában. Ennél is érdekesebbek C. azonosításai Ellel (Diod. Sic. 2, 30), Bellel (Alexander Polyhistor, fragm. 3), de kivált a phoeniciai Molochhal, melynek keverékalakjával Cretán találkozunk, a hol gyermekeket áldoztak neki. Az italiai népekre gyakorolt hatásában túlnyomólag mint mezei isten érvényesül, nyilván azért olvadt össze a syncretismus korában Saturnusszal, a kiről a hagyomány azt tartotta, hogy egyazon személy a Zeus által megbuktatott C.-szal, a ki Italiába menekült és ott Janustól megkapta az uralmat. Ovid. Fasti, 1, 233. Az ő uralkodása idejére esik az aranykor, a mikor még a háború véres mesterségét nem ismerték, kufárkodó és kalmár-kézzel vagyont nem kuporgattak az emberek, hanem tiszta erkölcsüek lévén, csupán a föld gyümölcseivel éltek, miket amaz szabadon és minden kényszer nélkül adott. Ovid. Fasti, 1, 193 s köv. 293 s köv. Metam. 1, 89 s köv. Tibull. 1, 3, 35 s köv. C.-nak Saturnus nevű alakjáról nevezik aztán Italiát Saturniának és Italia lakóit Saturnia gensnek. Ovid. Fast. 5, 625. 1, 237. Saturnus tiszteletére ünnepelték Rómában deczember 1-étől fogva hét napig és pedig a legrövidebb napok évadján (a mikor a természet kiujul) a Saturnaliákat, melyeknek lényege az, hogy az aranykort visszaidézni igyekeztek. Minden munka, közérdek és magánügy pihent és Saturnus isten nevével ajakán (Io Saturnalia, io bona Saturnalia!) az egész nép pajkos jókedvének engedte által magát. Ki-ki rogyásig evett, a polgárok kölcsönösen megajándékozták egymást, még a rabszolgák is egy asztalnál étkeztek uraikkal, annak emlékére, hogy az aranykorban a halandók közt nem volt semmiféle rangkülönbség. – A képzőművészeti ábrázolásokra nagy hatással volt, hogy C. a homerusi istenek világában nem szerepel. Ugyanazért ritkák az őskori képek (kivétel a C. és Rhea érczbe öntött szobra az athenaei Olympieumban), még ritkábbak azok a szobrok, a hol Cr. egymagában fordul elő (a hol mégis megvan, mindig a római Saturnus értendő). A művészek nem annyira C. alakjával, mint inkább a rája vonatkozó mythussal, s ennek is azon momentumával foglalkoztak, a mikor Rhea a gyermekeit elemésztő C.-nak Zeus helyett a követ elkészíti. Ezt a jelenetet találjuk már egy vörösalakos vázaképen (De Witte, Gazette arch. 1875, 9. tábla), továbbá a capitoliumi oltár híres domborművén, a mely talán Praxiteles egyik reliefjének (Plataea, Hera-templom) hatása alatt készült (l. fentebb). De mihelyt a görög művészet a római (Saturnusszal azonosított) C.-felfogásnak szolgálatába lép, kialakul az önálló C.-typus, melynek jellemzetes tulajdona, hogy öreg embert ábrázol; fejének hátulsó része fátyollal van borítva, kezében a Harpét tartja, egy sajátságos sarlószerű kést (falcifer, Ovidius, Fast. 1, 234). Ilyen képei részben mellszobrok (Róma, Vatikán), részben teljes alakok (Pompeji). Kezében mindig a sarlót tartja, némelykor egy sajátszerű, több kerek gyümölcsben végződő lombtalan ágat (a wettingeni érczedényen, mely a heti naptár uralkodó istenségét mutatja, De Witte, Gazette archéol. 1879. 1. tábla), esetleg két halászt (africai, küln. hadrumetumi bronzérmeken). A római családok érmein gyakori vendég Saturnus: így az Appuleja gensén (négyes fogaton), nemkülönben Valerianus és Gallienus császárok pénzein. – Irodalom: A mythologia kézikönyveknek idevágó czikkein kívül l.: Zimmermann, De Graecorum veteribus diis (l. de Saturno) Halle, 1834. Sippel, De cultu Saturni (Marburg, 1848). Overbeck, a szász tudós társulat évkönyveiben, 1865. Hoffman, Mythen aus der Wanderzeit der indogermanischen Stämme (I. Kr. Bécs, 1883). Tropea, Il mito di Cr. in Sicilia e la ragione del nome Zancle (Rivista di storia antica, II, 3, 119–135). Petiscus-Geréb, Az Olympos, 23 skk. ll. Kont Ignácz, A Saturnáliákról (Egyet. Philol. Közlöny, 1881).