Cyrus

KuroV, az óperzsa ékiratokban Kurus, az Ó Szövetségben (Izsaiás 44, 28 és gyakran) Kores. – 1. Személynév. – 1. A perzsa birodalom alapítója, Kr. e. 559–529. A C. származásáról és gyermekoráról keringő elbeszélések közül Hdt. 1, 95 azt közli, a melyet a perzsák leginkább meséltek. Media utolsó királyát Astaygest álmai arra figyelmeztették, hogy unokája a tróntól meg fogja fosztani; azért leányát Mandanét egy egyszerű perzsa köznemeshez, Cambyseshez adta nőül. Mikor Mandane fiút szült, Astyages király meghitt emberét, Harpagust (l. ezt, 1) azzal bízta meg, hogy a csecsemőt megölje. Harpagus azonban nem teljesíté a kegyetlen parancsot, hanem a kis C.-t kitette az erdőben, a hol egy pásztor megtalálta és azután házában felnevelte. C. ifjúvá nevelkedvén, megtudta, hogy a király unokája, mire Astyages vadászat közben ráismert, őt maga mellé vette és többé nem üldözte; Harpagust ellenben mulasztásáért irtózatosan megbüntette. A bosszúvágyó Harpagos biztatására C. a perzsák élére állott és a király ellen fegyvert ragadt; és minthogy Harpagus a vezetése alatt levő medus sereggel hozzá átpártolt, Astyages királyt le is győzte, mire azután 559-ben Kr. e. trónjától megfosztotta, de életét nem bántotta. Hdt. 1, 107–130. Ctesias (Pers. 2 sk.) ellenben azt mondja, hogy Astyages erdetileg nem volt rokonságban C.-szal, a ki csak győzelme után vette nőül Astyages leányát, Amytist. Ez az elbeszélés pedig inkább valószinű, mint a másik. Egy harmadik forrás, a melylyel rendelkezünk, Xenophon Cyropaediája, nem egyéb történeti regénynél. – Történelmileg bizonyos, hogy C. azon fejedelmi nemzetségből származott, a mely medus főhatóság alatt a perzsa népen vagy annak egy részén uralkodott. Elődei Cambyses, Cyrus, Teispes és Achaemenes (az ékiratok szerint Kambuzsija, Kurus, Csaispisz és Hakhámanisz) voltak; nemzetségének sora kétes, minthogy a classikus kútfőknek meg a feliratoknak adatai elágaznak. Hogy C. túszként Astyages király udvarában tartózkodott, az teljesen megfelel a keleti szokásnak. Midőn C. a medusbirodalom hanyatlásáról meggyőződött, elviselhetetlennek találta a medus igát és a perzsák főnökeit a maga részére nyervén, fegyvert fogott és I. Tigranes Armenia királyától támogatva Persiát felszabadítá; egyúttal azonban Media ellen fordult és Astaygest könnyű szerrel legyőzte. A hagyománynak azon vonását, hogy a medus seregben támadt árulás és hitszegés juttatta diadalra, újabb adatok megerősítik; csakhogy ez nem 559-ben, C.-nak Persiában való trónraléptekor, hanem későbben, 550-ben történt. – Ecbatana elfoglalása után C. a medusokat az új viszonyokkal lehetőleg megbarátkoztatni igyekezett, a mint (úgy látszik) a fogoly Astyagesszel is jól bánt (l. alább), a kinek leányát nőül vette. A medus birodalomhoz tartozó, többnyire Irán fensíkján fekvő országok meghódítására Susiana, Armenia és végül Lydiának (546) végén) elfoglalása s Croesus (l. e.) lealázása, majd pedig a kisázsiai görög városoknak elfoglalása következett. 539 nyarán C. egy babyloni hadsereget vert meg, mire hadvezére Gobryas Babylon alatt termett, melyet kardcsapás nélkül éjjeli támadással hatalmába kerített és melynek királyát, Nabonedust (Hdt. 1, 77, 188, (LabunhtoV) a szomszédos Borsippában foglyul ejtette. Ősszel aztán C. maga vonult be diadallal Babylonba (azonban Babylon felett való uralkodásának első esztendejét hivatalosan csak 538 martiusától számítja). A bukott új-babyloniai birodalom valamennyi tartománya egész Aegyptus határáig ellenállás nélkül hódolt meg C.-nak, ki 536. a fogoly zsidóknak megengedte, hogy hazájokba visszatérhessenek (2. Chron. 36, 22–23) és egyáltalában szelidlelküen bánt új alattvalóival. Ezdrás 1–3. része. Utóbb a nagy király szerencséssé áldásos uralmának végén egy Északkeleten lakó vad nép, az Iaxartesen túl lakó massageták (Hdt. 1, 201 sk.) avagy az Oxus közéspő vidékén levő Derbices (Ctesias fr. 2. 29) vagy a Caspius tengertől Keletre levő dausok (Berossus) ellen vívott harczban halálát lelte (529 elején). Pasargadaeben, őseinek székhelyén, egy berekben temették el; még most is látható ott, a Murgháb folyó völgyében egyszerű, nemes idomú sirja (215. á.), melyet a mostani mohammedanus perzsák Máderi-i Szulejmánnak (azaz Bölcs Salamon anyjának síremléke) neveznek. Strab. 15, 730. Arr. 6, 29, 4 sk. Curt. 10, 1, 30 sk. C. dombormüvű képét l. a 216. ábrán. C. épen olyan nagy volt mint hadvezér és államférfiú, mint a milyen nemes volt jellemében, és a keleti népek meséi még ma is emlékeznek e szelidlelkű, humánus és bölcs fejedelemről. Több város, mint Pasagradae, KuroupoliV (m. Chodsend vára vagy Cyreschata), benne tisztelte alapítóját. – Hdt. 1, 46. 9, 122 gyakr. Aesch. Pers. 768. 773. Xenophon, an. 1, 9, 1. Plut. Artax. 1. 3. Paus. 8, 43. 6. Thuc. 1, 13. 16. Vámbéry, Vándorlásaim és élményeim Persiában, 248. l. Justi, Iranisch. Namensbuch 167–168. 398–9. Spiegel, Erân. Alterthumskunde II, 262–294. 617–621. U. a. Altpers. Keilinschr. 193. Maspero, Hist. anc. d. peuples de l’Orient², 507–523. 546. V. ö. itt az Achaemenes szót. Bauer. Die Kyros-Sage u. Verwandtes (Bécs. 1882). Justi, Gesch. des alten Persiens (1882, 16 sk. l.). Büdinger M., Die neuentdeckten Inshriften des Cyrus (bécsi akad. értekezés 97. köt. 1881). Floigl, Cyrus und Herodot nach den neuentdeckten Keilisnchriften (Lipcse 1881) és Unger, Cyrus u. Astyages (müncheni akad. értekez. 1882) szerint Cyrus a legyőzött Astyagest életben hagyta, de midőn utóbb Mediában Astyages érdekében zendülés tört ki 550-ben megölette. Keiper Ph., Die neuentdeckten Inschriften über Cyrus (Zweibrücken 1882). Oppert és mások nézete szerint a Murhgáb melletti siremlék C. nejének Cassandanénak a sirja. – 2. Az ifjabb Cyrus, Darius Nothus perzsa király nagy tehetségű fia, Kr. e. 408-tól fogva Lydia, Nagy Phrygia és Cappadocia helytartója, egyúttal a nyugati Kis Ázsiában levő összes csapatoknak fővezére (karanoV), míg Tissaphernes satrapa hatalma azóta pusztán a parti városokra szorítkozott. Xen. Hell. 1, 4, 3. an. 1, 1, 1 sk. 9, 7. C. jó barátságban volt a ravasz Lysanderrel és győzelemre segítette a neki gyülöletes Athenae felett. Cselszövő anyja Parysatis arra törekedett, hogy neki, mint atyjának Dariusnak trónralépte után született fiúnak szerezze meg a koronát, bárgyú bátyjának Artaxerxes Mnemonnak rovására; e törekvése azonban nem sikerült, jóllehet C.-t nagyon sokan méltónak tartották arra, hogy koronát viseljen. Xenoph. an. 1, 9, 1. Ily módon Artaxerxesnek jutott a trón, a ki nemsokára (405 dec.) Thissaphernes tanácsára féltékenységből és gyülölségből C.-t elfogatta és halálra itélte, itéletét azonban Parysatis könyörgésére vissza vonta. Xen. an. 1, 1, 3. Plut. Artax. 3. C. tartományába visszatérvén, hadra készült, hogy e szégyent megtorolja. Annak örve alatt, hogy Tissaphernes ellen védekezzék, körülbelül 100,000 ázsiai és (ügynökei által) több ezer görög, különösen peloponnesusi zsoldost toboroztatott. Xen. an. 1, 1, 6 sk. 401-ben febr. végén seregét Sardesnél összegyűjtötte és eleinte a rabló pisidiaiak ellen háborút szinlelve Ciliciába vonult, mignem merész fordulattal egyszerre csak az amanusi (syriai) kapúkon át Barbalissus felé az Euphrates mellékére sietett, melynek mellékén azután Mesopotamiában Délkeletre vonult, míg 401 szept. 3. Cunaxánál váratlanul a reá várakozó Artaxerxesre bukkant, kit Tissaphernes az őt fenyegető veszedelemről móg jókor értesített volt. 400,000 embere volt (Xen. an. 1, 7, 12), míg C. körülbelül 100,000 ázsiai harczossal és 13,000 göröggel rendelkezett. Xen. an. 1, 2, 9. 7. 10. Plut. Artax. 10. A görögök a jobb szárnyon győztek, az ellenség középhadát megtámadni azonban nem tartották czélszerűnek, attól tartván, hogy a perzsák őket oldalvást megtámadhatnák. Erre C. személyesen rohanta meg testőreivel a perzsák középhadát, sőt a testőrségétől körülvett Artaxerxes ellen intézett támadást. Eközben azonban megsebesülvén, lováról lebukott és egy testőr által megöletett. Holttestének levágták fejét és jobb kezét. Xen. an. 1, 10, 1. Más elbeszéléseket a kimenetelről l. Plut. Artax. 10 sk. C. kétségkivül nagytehetségű, szellemes és erélyes ember volt. Xenophon azonban (an. 1, 9) jellemét tulságosan eszményiesítette. Görög csapatai (oi Kureioi, to Kureion strateumua) azután híres, Xenophontól leírt visszavonuló útjokra keltek. – Spiegel, Erân. Alterthumskunde II. 419. 428. 431 sk. 441 sk. Maspero idézett munka 561. Justi, Gesch. des alten Persiens (1882, 129 sk. l.). Hertzberg, Der Feldzug d. 10,000 Griechen (1850). Kaemmel O., Die Berichte über die Schlacth bei Kunaxa (Philologus 34. köt.). V. ö. a Cunaxa alatt id. irodalmat. – II. Folyók neve. – 1. Folyó Iberiában és Albaniában, m. Kur, éjszaki Armeniában ered, a Caucasustól Délre, és Kelet felé a Kaspius tengerbe ömlik. Mellékfolyói: balról az Alazonius, m. Arasz. – Strab. 11, 500 sk. Spiegel, Erân. Alterthumskunde I, 140 sk. – 2. Egy más Araxesnek (m. Kum i fírúz v. Bendemír) mellékfolyója Persepolisnál); vagy a Medusszal (m. Murgháb v. Pulvár) vagy egy másik, fölebb az Araxesbe torkolló mellékfolyóval azonos (m. Kur.). – Strab. 15, 729. Spiegel, id. m. I, 92 sk.