Danuvius

ma Duna; a görögök, kiket kereskedésök már a 7. században az Al-Duna vidékével érintkezésbe hozott, ’IstroV-nak (Ister) nevezték s később a római időben is az maradt az Al-Duna neve. Hecataeus periodoV ghV cz. művében (520–500) már partvidékéről is közöl adatokat. Müller, fragmenta I. Hesiodus (Theog. 337–339) szerint az Ister a Nilusszal, Alpheusszal, Eridanusszal (Po) együtt Tethys és Oceanus gyermeke. Pindarus (Olymp. 3, 24) az 5. század végén a folyó árnyékos forrásairól is hallhatott, mert Heracles onnan, a hyperboreusok területéről hozza az olajfát az olympiai győzők jutalmául. Aeschylusnak (Schol. Apoll. Rhod. 6, 248) is az a felfogása, hogy az Ister a hyperboreusoknál fakad és pedig a Rhipaea hegyekből. Azzal természetesen egyik sem volt tisztában, hogy ezen hegyek hol vannak. Rhodusi Apollonius (Argon. 4, 286) a 3. században már jobban lehetett ugyan értesülve, de azért ő is még a költők álláspontjára helyezkedik az Ister eredetére nézve és szintén régibb följegyzések után közli, hogy a folyó, midőn Thracia és Scythia határához ér, kétfelé oszlik s az egyik ága a Fekete tengerbe ömlik, a másik az Adriába. Ezen bifurcatio csak úgy érthető, ha az Adriába folyó ágának a Szávát tekintjük. Mindezeknél töbet tud Herodotus; az Istert Europa legnagyobb folyamának mondja s fölsorolja mellékfolyóit (4, 47–50). Mint a Nilus, úgy az Ister is Nyugaton ered s egész Europán keresztül folyva 5 ágban a Fekete tengerbe ömlik. Forrásai a celták földjén Pyrene városánál fakadnak. Nyilván a Pyraenusok értendők Pyrene város alatt. Figyelemre méltó azonban, hogy Herodotus a forrásokat messze nyugaton, a celták földjén keresi. Thucydides (2, 96) csak annyit jegyzett föl, hogy a Haemus hegység északi lejtőjén több más néppel együtt a geták az Isterig laktak. – A rómaiaknak főkép a hadjáratok tették lehetővé a pontosabb földrajzi ismeretek megszerzését. Strabo, ki felhasználhatta Augustus emlékiratait, az első, ki a folyónak cataractáiról beszél, megjegyezvén, hogy azoktól fölfelé Danubius a folyó neve, az alsó részének pedig a torkolatig Ister (7, 5, 2). A mi forrásait illeti, azok a Rajna eredete közelében a suevusok s a hercyniai erdő szomszédságában vannak (4, 6, 9). Iránya eleinte déli, majd Nyugatról Kelet felé folyik s 7 ágban ömlik a Fekete tengerbe, a torkolata előtt Északnak kanyarodva. Fél századdal később, idősb Plinius (h. n. 3, 79. 80) természetesen már tudja, hogy az Abnoba hegység, a mai Schwarzwald, a folyó forrásvidéke. Pontosabban ismeri a mellékfolyóit is és 6 ágú torkolatát. A folyó irányáról nem szól ugyan, de míg Strabo a forrásait 1000 stadiumra keresi a triesti öböltől, Plinius szerint a folyó 1000 mérföldnyi útat tesz. Szerinte Illyricumig Danuvius a neve, azontúl Hister. Ptolemaeus fokok szerint határozza meg a Duna kanyarulatait. Magyarország területén először Brigetio körül hajlik erősen Észak felé, azután Karpisnál éri el a 48. szélességi fokot. Innen hirtelen délnek fordul egy kis keleti elhajlással, Cornacumon túl pedig ismét 3 nagy kanyarulata van Egetáig. Csak Axiopolison túl nevezik Isternek. Egészen torz a Duna iránya a tabula Peutingerianán. – A római korban nagy politikai jelentősége volt a Dunának, az képezvén Kelheimtól kezdve Orsováig sőt azon túl is a római birodalom határát (limes). Jobb partját a táborok láncza védte a folyón túl lakó barbárok betörései ellen, nemkülönben több ponton a classis Pannonica. A legtöbb a legvirágzóbb városok is a Duna partján keletkeztek, minden más vidéknél több emléket hagyva reánk. – A Danuviusnak mint istennek tiszteletével egy aquincumi oltáron (CIL III 10395) találkozunk, továbbá két esetben Németországban. Haug, Die röm. Inschriften Württembergs, No. 14. 18. Fröhlich, Magyarország területe a római hódítás előtt, Magyar Nemzet Története, I. XI. Ortvay, Magyarország régi vízrajza I, 251. l.