Agathocles

’AgaJoklhV. – 1. Uralkodó Syracusaeban. Atyja, Carcinus, eredetileg Rhegiumban lakott; innen azonban kénytelen volt számkivetésbe menni a carthagói hatalom alá tartozó siciliai Thermaeba, a hol fazekas mesterséget űzött. Just. 22, 1. 2. Itt született a. Kr. e. 361-ben. Mivel egy jósige azt nyilatkoztatta ki, hogy A. egykor nagy szerencsétlenséget fog Carthagóra felidézni és ez a kinyilatkoztatás köztudomásúvá lett, Carcinus fiával Syracusaeba menekülni kényszerült s e város polgárává lett. A., a ki a Syracusaeba való menekülés alkalmával kb. 18 éves volt, szegénysége miatt szintén az atyja mesterségét űzte. Atyja csakhamar elhalt, ő pedig, szépsége folytán, egy nagy befolyású és igen gazdag syracusaei polgárnak, Damasnak a kegyébe jutott. Belépett a hadseregbe és itt roppant testi ereje és nagy személyes bátorsága által tűntette ki magát. Aetna városa, a mamertinusok és a campanusok elleni vállalatokban szerzett érdemei őt chiliarchusi (ezredesi) álláshoz juttatták. Ebben az állásában A. nemcsak előbb említett tulajdonai által, hanem szónoki tehetségével is képes volt magát érvényesíteni. Pártfogójának Damasnak (Damasconnak, Just. 22, 1, 12) a halála után ennek az özvegyét nőül vette s ezen házassága folytán Syracusae egyik leggazdagabb polgárává lett. A. egy újabb hadi vállalatban a hadseregben ismét chiliarchusszá lett. Nagy katonai érdemei folytán s kiváló képességei által a népszerüségben folyvást emelkedett, s e miatt a Heraclides és Sosistratus vezetése alatt álló, uralkodó oligarchákra nézve nagyon alkalmatlanná levén, Syracusaeből elűzték. Ekkor ő az összes elégületleneket maga köré gyűjtötte s velök a tarentumiaknál szolgált, majd az említett két oligarcha vezetése alatt álló syracusaei hadakat, a melyek Rhegiumot ostrom alá vették, e város ostromának abbahagyására kényszerítette s ezen oligarchák uralmától Syracusaet megszabadította és ezeket innen távozásra kényszerítette. De abban a háborúban, a melyet ezek támasztottak, nem sokáig tartotta fenn magát, mivel az a gyanú támadt ellene, hogy tyrannisra törekszik. Ezért számkivetésbe küldték és ellenfeleit visszahívták. Ekkor ő ismét bátor, elszánt embereket gyűjtött maga köré jelentékeny számban, részben még rablókat is (Just. 22, 1, 14), s ekkép sikerült a syracusaeiek és carthagóiak előtt félelmessé tenni magát. Mivel a púnok akkor úgy számítottak, hogy A. nem lesz oly alkalmatlan reájok nézve, ha Spartacusaeban lesz, Hamilcar carthagói vezér közbenjárására ide visszajutott, de ünnepélyes esküt kellett tennie, hogy a fennálló alkotmány ellen nem fog tenni semmit. S ekkor ő a democratia leglelkesebb védőjének is mutatta magát. Ennek folytán rövid idő alatt annyira a nép emberévé lett, hogy ez őt az állam élére állította. Ekkor aztán lehetővé vált reá nézve az, hogy elérje azt a czélt, a mely felé az ő roppant becsvágya oly régóta törekedett. Vas-következetességgel, tekintetet nem ismerő ravaszsággal és kegyetlenséggel megsemmisített mindent, a mi útjában állt. Mindenekelőtt hadi erőt szervezett, a mely csak az ő akaratára figyelt s egyedül az ő parancsszavára hallgatott. Ennek a segítségével megtisztította a várost – a mint maga mondta – a hatalom addigi birtokosaitól. Több mint 4000 legtekintélyesebb és leggazdagabb polgárt felkonczoltatott, közöttük még olyanokat is, a kik a templomokban kerestek menedéket; több mint 6000 polgárt kiűzött, s a meggyilkoltak és száműzöttek javai a katonák és a csőcselék zsákmányává lettek. A vérfürdő után, a mely két napig tartott, egy népgyűlésben magára ruháztatta a korlátlan hatalmat (Kr. e. 317-ben). A száműzöttek azonban nem nyugodtak, hanem több várost, közöttük Acragast (Agrigentumot) és Messanát, háborúra ingerelték. De A. a városok oligarchiai pártja ellen tengeri és szárazföldi hadakat nyert segitségül a tarentumiaktól, s ezt a pártot békekötésre kényszerítette Kr. e. 314-ben. Midőn azonban Messana ellen hadra kelt, háborúba bonyolódott Carthagóval. Diod. Sic. 19, 102 s köv. Ebben a háborúban Kr. e. 311-ben a Himera folyónál kemény vereséget szenvedett és a carthagóbeliek Syracusaeba zárták. Ekkor az a merész gondolata támadt, hogy Carthagót Afrikában támadja meg. Azt tudta, hogy ez a vállalat Carthagót készületlenül fogja találni, s számított a carthagóbeliek elégületlen alattvalóinak a fellázadására is; ezenkívül bő zsákmányt várt a gazdag városokból s azt remélte, hogy a carthagóbeliek, ha nem is egész hadi erejöket, de legalább ennek nagy részét kivonják Siciliából s így Syracusae könnyen felszabadulhat az ostromzár alól. Syracusaei helytartóvá öcscsét, Antandert rendelte s mellé tanácsadóúl az aetoliai Eurymedont adta. Magának zsoldosai közül a legvitézebb harczosokat válogatta ki, egyszersmind a syracusaebeliek közül a lehető legtöbb családból vitt magával seregében embereket, a kik az otthon maradottak hűségben maradására nézve túszokúl szolgáltak neki. E vállalatához pénzt kényszerkölcsön, árvapénzek bevonása, templomi kincsek elrablása, a nők ékszereinek elszedése és más erőszakoskodások útján termetett. A mint az alkalmas pillanatot elérkezettnek látta, elegendő őrség hátra hagyása után 60 hajójával áttört az ostromzároló ellenséges hajóhadon és annak daczára, hogy az ellenfél hajói folyton üldözték, 6 napi és 6 éjszakai szakadatlan, fárasztó hajózás után sikerült neki Afrikában partot érni és kikötni Kr. e. 310-ben. Just. 22, 4. Diod. Sic. 17, 23. Ekkép az ókor egyik legmerészebb haditerve sikerült, s vele a rómaiaknak példát nyújtott s útat mutatott. Miután kikötött, hajóit felperzselte. Ez után gyorsan előrenyomúlt a gazdag, mindennel bőven ellátott területen s 14.000 főnyi serege élén sikerrel mérkőzött meg a carthagóbelieknek az övénél háromszorta erősebb hadaival, a melyek Hanno és Bomilcar veeztése alatt álltak, s a főváros felé közeledett. Just. 22, 6. Diod. Sic. 20, 3. A carthagóbeliek megrémültek és Siciliában levő vezéröktől, Hamilcartól kértek segítséget. Ez el is küldte serege egy részét Africába, de maga nem sokkal ezután Kr. e. 308-ban, egy kitörés alkalmával a syracusaebeliek keze által elesett. A., miután egy seregében támadt zendülést szerencsésen elfojtott, a carthagóbelieket több családban megverte. Diod. Sic. 20, 29. s köv. Még azonban nem merte magát a fővárost, Carthagót megtámadni. Hogy erre vállalkozhassék, a cyrenei királylyal Aphellasszal, Diodorus szerint Ophellásszal, hadi szövetségre lépett. A mint azonban ez seregével hozzá csatlakozott, hitszegő módon meggyilkoltatta s katonáit arra kényszerítette, hogy az ő szolgálatába lépjenek. Just. 22, 7. Diod. Sic. 20, 40 s köv. Ez történt Kr. e. 307-ben. Épen ily hitszegő módon, egyszersmind kegyetlenül bánt a hadi foglyokkal és a tőle elpártolt városokkal, nevezetesen Uticával is. Ebben az időtájban (Kr. e. 306-ban), mint az epirusi Pyrrhus apósa, felvette a királyi czímet. Míg ő ekkép hatalmának és dicsőségének tetőpontjára jutott, az acragasiaknak Syracusae feletti győzelmei őt a Siciliába való visszatérésre kényszerítették. Az ő távollétében az afrikai hadi erők felett a főparancsnokságot fia, Archagathus vitte. Siciliában azonban lépteit nem kísérte szerencse. A syracusaei Dinocrates hatalmas sereget toborzott ellene, a melylyel szemben nem volt képes semmi sikerhez jutni. Másfelől a fia Africában többször vereséget szenvedett s kénytelen volt Tunesben húzni meg magát. E miatt A. ismét Africába sietett, ahol seregét a legszorúltabb helyzetben találta. A csorbát egy ütközettel akarta kiköszörülni, de csatát vesztett. Szándéka nem sikerülvén, feltette magában, hogy titkon visszatér Siciliába. Archagathus, a kit atyja a legnagyobb veszélyben ott akart hagyni, az ő szándékát néhány főbb tisztnek elárúlta. Tehát A.-t épen akkor, a midőn hajójára akart szállni, elfogták és bilincsre verték; azonban egy álhírre, hogy az ellenség közeledik, csakhamar ismét szabadlábra helyezték. Ekkor aztán sikerült neki néhány ember kíséretében elillanni és Siciliába jutni. E szökés hírére az elkeseredett katonák Archagathust az A. egy másik fiával, Heraclidesszel, a ki szintén ott maradt, hogy az atyjuk árulását megtorolják, meggyilkolták. Ezután a sereg legnagyobb része a carthagóbeliekhez ment át (Kr. e. 306-ban). A. oktalan kegyetlenkedéssel állt boszút az Afrikában elpártolt syracusaebeliek hozzátartozóin. Diod. Sic. 20, 54. E miatt a Dinocrates vezetése alatt álló syracusaebeliek hatalma még félelmetesebbé lett s A. kényszeritve látta magát arra, hogy velök tárgyalásba bocsátkozzék. Ez alatt sikerült neki kiegyezni Carthagóval is, a melynek a siciliabeli városokat bizonyos pénzösszeg fejében átengedte. Just. 22, 8. Majd egy csatában megverte a számüzöttek hadait, közülök több ezeret lemészároztatott és Dinocratesszel kibékült, Kr. e. 304-ben. Diod. Sic. 30, 89 s köv. Ekkép uralma ismét megszilárdúlt, s más siciliabeli városok elleni harczaiban ezt még jobban megszilárdította. Ezután a hatalmat , úgy látszik, már kevesebb kegyetlenkedéssel kezelte. Just. 23, 1, 2. Pol. 9, 23. Gyülölete azonban Carthago ellen nem csillapúlt. Mielőtt azonban ezzel szemben a hadi szerencsét, már 72 éves korában, ismét megpróbálta volna, a roppant hadi készületek között unokája, Archagathus, az Africában elveszett Archagathus egyik fia, megmérgeztette. Nevezetesen ez az A. kedvencz rabszolgáját, Maenont rábírta arra, hogy nagyatyjának a fogpiszkálóját lassan ható méreggel kenje be. Ettől az ínyhús romolni kezdett, a melynek elviselhetetlen fájdalmai között. A. magát nagy betegen, még élve máglyára vitette s elhamvasztatta Kr. előtt 289-ben. 28 évig uralkodott Syracusa felett. Diod. Sic. exc. 12. Justinus szerint (23, 2) is, úgy látszik, megmérgezték s még élt, a midőn a versengés kitört unokája és a fia között, a melyben az előbbi győzött. Ennek folytán a haldokló A. nejét és gyermekeit kevéssel halála előtt Aegyptuysba küldte. – 2. Lysimahusnak, Nagy Sándor, egyik vezérének s később Thracia királyának a fia. Egy háborúban a Duna mellett lakó Geták ellen ezek királyának, Dromichaetesnek a fogságába esett, úgy szintén az atyja is, Lysimachus, a ki fiát a fogságból ki akarta szabadítani (Kr. e. 292 körül). A Geták királya aztán mindkettőjüket szabadon bocsátotta. Plut. Demetr. 39. Egy Caria és Lydia felett Demetrius Poliorcetesszel vívott harczban azonban ellenfelét meghátrálni kényszerítette. Plut. Demetr. 46. Néhány évvel később Ptolemaeus és Ceraunusnak, Ptolemaeus Lagi egyik fiának a keze által esett el, a ki Aegyptusból menekült a thraciai királyi udvarba. Arsinoë, az ő mostoha anyja, a Cersunus nőtestvére, A. sógornője – mert ez Lysandrával, az Arsinoë nőtestvérével élt házas viszonyban – irígységből, féltékenységből és boszúból azzal rágalmazta el Lysimachus előtt a közkedveltségben részesűlő, népszerű ifjú A.-t, hogy ez élete ellen tör. Lysimachus tehát méreggel próbálta a fiát láb alól eltenni, a mint azonban ez nem sikerült, Ptolemaeus Ceraunusszal meggyilkoltatta Kr. e. 284-ben. Neje gyermekeivel a syriai Seleucusnál keresett és talál tmenedéket. Just. 17, 1,4–9.