Demosthenes

DhmosJenhV. – 1. Alcisthenes fia, Aphidna attikai község tagja, nevezetes athenaei hadvezér a peloponnesusi háború idejében. 426-ban az athenaei hadipárt diadalra jutása után 30 hajóval az iontengerbe indult, hogy Aetolián, Dorison és Phocison át Boeotiára támadjon. De a terv kudarczot vallott, s D. az athenaeiektől tartva eleinte Naupactusban maradt, később pedig kiköszörülte a csorbát a spartai Eurylochusnak és az ambraciai seregnek legyőzésével. Thuc. 3, 91. 102. 105 skk. Ekkor visszatért Athenaebe, s a következő nyáron újra kiindúlva, előbb elzárta a szárazföldtől, aztán (Cleonnal) elfoglalta a Sphacteria szigetén rekedt spartai hoplitasereget. Thuc. 4, 2 skk. 29 skk. A következő időszakban Megara ellen nem küzdött ugyan teljes sikerrel, de Nisaea kikötővárost bevette, s Brasidas odaérkezte után is megtartotta az athenaiek birtokában. Thuc. 4, 66 sk. 413 tavaszán, mikor a Siciliába küldött athenaei sereg kivált Gylippus spartai vezér odaérkezte után igen válságos helyzetbe került, az athenaeiek D.-t (és Eurymedont) küldték egy újabb hajóhad élén Nicias támogatására. Megérkeztekor azonnal megtámadta Epipolaet, s mikor a támadás (saját hibáján kivül) nem járt sikerrel, átlátva a reménytelen helyzetet, hazatérésre vagy legalább a hajók vizrebocsátására biztatta Niciast. A bekövetkezett szerencsétlenségnek tehát nem ő volt az oka. Az egymástól elválva haladó két athenaei sereg közül először D.-ét kényszerítette megadásra az ellenség, s az asinarusi csata után mindkét vezért kivégeztette. Thuc. 7, 47. 49. 69 skk. 75 skk. 86. Kiváló hadvezér és kifogástalan jellemű hazafi volt, de politikával nem foglalkozott, s így a hadjárat intézésére döntő befolyást nem gyakorolhatott. – 2. A hires szónok és államférfiú, Demosthenes fia (D. DhmosJenouV PaianieuV). Tekintélyes és gazdag (bár anyai részről állítólag scytha) athenaei polgárcsaládból született Ol. 99, 1 (384/3, Hyperid. Dem. col. 20 [19], Schäfer, Blass; mások szerint, v. ö. Ps.-Plut. 845. D. Ol. 98, 4 = 385/4). Korán elhalt atyja fegyvergyáros volt; D.-t 8 éves korától fogva 3 gyámja nevelte, kik őt és még ifjabb nővérét majd egész vagyonuktól megfosztották. Az ékesszólást Isaeus vezetése alatt tanulta, s jóllehet a hagyomány szerint kezdetben teste gyönge, hangja erőtlen volt, folytonos gyakorlat, megfigyelések, olvasmányok útján már korán sokra vitte benne. Felserdültekor azonnal pörbe fogta egyik gyámját, Aphobust (364/3), s 3 rendbeli beszédével (31, 32, 33) kivitte, hogy 10 talentumnyi kártérítésre itélték; de ezt az összeget Aphobus sógorának, Onetornak mesterkedései következtében, ki ellen aztán (362/1) szintén pört indított (34, 35), sohasem kapta meg egészen. Úgy látszik, ez volt a főoka, hogy diadala után (az Athenaeben nem jó hangzású) logographus-pályára adta magát, azaz: díjazásért beszédeket készített mások használatára (ez a munkássága egészen 345-ig elnyúlik. Magánügyekben készült és hiteleseknek tartott ilyen beszédei a következők: Spudiasszal szemben, 48, Callidesszel szemben, 59, mind a kettő egészen fiatalkori munkája. Későbbi periodusba valók: Conon ellen, 58, Phormio ellen, 38, [350/49], Stephanus ellen, 1, 41 [349/8], Boeotusszal szemben, 46 [349/8], Pantaenetusszal szemben, 43 és Nausimachusszal stb. szemben, 44 [legfölebb 346], Eubulidesszel szemben, 63 [346/5] és talán Zenothemisszel szemben, 36 bizonytalan időben. Ezek közül Sigg csak a két elsőt és az Eubulides elleni beszédet tartja hiteleseknek; Schäfer ötöt, Con., Phorm., Boeot., Pant., Naus.; Benseler még hármat, Steph. 1, 2, Zen.; Blass Steph. 2 kivételével mind). Ez a működése nemcsak fejlődésének vált hasznára, hanem már korán Athenae egyik legkeresettebb ügyvédjévé tette. Nyilvános ügyekben, de először csak a törvényszék előtt (logoi dicavicoi dhmosioi) már 359-ben is fellépett egy jelentéktelenebb ügyben, a trierarchiai koszorú ügyében (54), még pedig személyesen: ez a beszéde jelzi egész szónoki fejlődése első korszakának végét. Aztán nehány évi szünet után több, grajh paranomwn (l. ’Ekklhsia a.) ügyben készült nagy beszéddel, melyek közül a hatalmas Leptineát (21, 354. év vége felé) talán személyesen mondja el mint Ctesippus sumhgoroV-a, a másik hármat, az Androtion ellenit (23, 355.?) és a vele tárgyilag összefüggő Timocrates ellenit (25, 353/2.), továbbá az Aristocrates elleni beszédet (24, 352.) azonban mások számára irta, az előbbi kettőt Diodorus, az utolsót Euthycles számára. De időközben politikai ügyekben is fellépett a népgyűlés előtt, hol később, 351-től kezdve annyi diadalt aratott. Még a szövetséges háború befejezésének évéből (354) való első dhmhgoria-ja, az «adózó testületekről» szóló (13, hiányos czímű) beszéd, melyben először adta elő azt a (később megvalósított) meggyőződését, hogy Athenaenek, ha nem is a perzsák részéről, hanem másfelől fenyegető veszedelem ellen védelmi erejének fejlesztésére kell gondolnia. 353/2-be esik a segélykérő megalopolisiak ügyében tartott, Sparta ellen irányúló második demegoriája (14). Egész erélyességét azonban, melyet ettől kezdve következetesen egy irányra fordított, csak Philippus hatalmának növekedése szította fel: 351-től kezdve nemcsak alkalmilag lép fel többé, hanem határozott czélra tart: ez a czél pedig az Eubulus-Aeschines-Philocrates-Demades-pártolta békepolitikának leküzdése, honfitársai közömbösségének megszüntetése, Philippus terveinek megakadályozása volt. Első u. n. philippicáját (4) még 351-ben, nemsokára a thermopylaei hadjárat után tartotta. Közben, 351/0-ben még a rhodusiak szabadsága ügyében (15) is felszólalt, s aztán 349/8-ban gyorsan egymásután tartott olynthusi beszédeiben (1, 2, 3) sürgette honfitársait döntő közbelépésre a Philippustól szorongatott Olynthus érdekében. Az Olynthus bevételét követő és a Philocrates-féle békét közvetetlenül megelőző időben (–346) szünet van D. nyilvános szereplésében. Talán ebe az időbe esik a prooemium gyűjtemény (68) befejezése, továbbá a Midianáé is (22, 347 őszén), a Midias ellen már 348 tavasza óta huzódó, de ekkor elejtett vád és pör ügyében. A Philippus eskűjét vevő második (aprilisi) békekövetségben Aeschinesszel együtt ő is részt vett s Philippus thraciai késedelmezése állítólag már a követség idején felköltötte azokat az aggodalmait, melyeket aztán a következések, kivált a phocisi események szerinte igazoltak is. Aeschines ellen mindjárt a számadás alkalmával vádat emelt, de törvényszék elé az ügy csak Philocrates elitélése után (343) került, s ekkor a hangulat változtával már Aeschines felmentésével végződött (A hűtlen követség ügyében, 20). Még 346 végén Phocis bünhődése után D., kinek pedig nagy része volt a harczias hangulat felkeltésében, a viszonyok nyomása alatt Athenae remélhető megerősödéséig a béke fenntartása mellett foglalt állást («A békéről», 5); de már következő philippicájában (6, 344), a Chersonesus ügyében tartott beszédben (8, 341) és főképen a még ugyanazon évben tartott hatalmas 3. philippicában (9, és, ha valódi, a 10-ben) ismét határozottan a Macedonia-ellenes párt élére állott; rikitó színkekel festi Philippus valódi és képzelt ármányait, és iparkodik ráhárítani a békeszegés bünét. Megköti a byzantiumi, abydusi, peloponnesusi, achaiai szövetséget (341/0 telén), felszabadíttatja Euboeát, s polgártársai 340-ben arany koszorúval tisztelik meg ezekért az érdemeiért. A háború új kitörése után átalakította a trierarchia szervezetét, s mikor Philippus (D. szerint Aeschines mesterkedései következtében) az amphissai szentségtörők ellen indult, s egy ideig Elateából Athenaet is fenyegette, az erre támadt zavarban D. volt az athenaei kormány lelke: a thebaiakkal szövetséget hozott létre, s érdemeiért ismét megkoszorúzták polgártársai. Befolyását még a chaeroneai vereség (338) sem tette tönkre. Polgártársai ő rá bízták az elesett athenaeiek felett való gyászbeszéd tartását, s a falak kijavítására való felügyeletet. Kivált ez utóbbi minőségében szerzett érdemeiért Ctesiphon 336-ban újból való megkoszorúzását javasolta a népgyűlésen. Aeschinus rögtön paronmwn váddal lépett fel Ctesiphon ellen, de az ügy törvényszéki tárgyalása egészen 330-ig elhuzódott. Ekkor aztán D. a koszorú ügyében (peri stejanou, 19) tartott beszédével olyan győzelmet aratott Aeschinesen, hogy ez szégyenében elhagyta hazáját. Néhány hitelesebb (2, 3) levelével együtt kivált ez a beszéd ismerteti meg velünk D.-t szónoki fejlődésének tetőpontján. Időközben D. mindjárt Philippus halála után (336) új szövetséget szervezett Macedonia ellen; de ez Alexander thebai hadjáratára feloszlott, s D. csak bajjal kerülte el Alexandernek való kiszolgáltatását. Alexander ázsiai nagy győzelmei alatt aztán D. befolyása lassankint enyészni kezdett, s az állam vezetése egyrészt Hyperidesre, másrészt Demadesre szállott. A megerősödött macedoni párt nemsokára alkalmat talált nyilt föllépésre is D. ellen. Azzal vádolták, hogy része van a Harpalus-féle megvesztegetésen, s a törvényszék az Areopagus jelentése alapján olyan magas pénzbirságra (50 talentum) itélte, mely elől számkivetésbe kellett menekülnie. Aeginából és Troezenből csak Alexander halála után (323) tért vissza, mikor Athenae, Argos és Corinthus egyszerre támadtak fel a macedoni uralom ellen. De a crannoni csata nemsokára végkép tönkretette a hazafias párt reményét. D. a diadalmas Antipater bosszúja elől a calauriai Posidon templomba menekült, s üldözői közeledésekor méreggel vetett véget életének 322. october havában. – D. államférfiúi működésének és személyes jellemének megitélésében az utolsó évek critikája helyes középútat tart egyrészt a tulságosan kedvezőtlen irány (Theopompus, Quintilianus, Origenes; ujabban Spengel, Weidner, Castets és kivált Schwarcz Gyula) és a tulságosan kedvező irány (Cicero, ujabban Schäfer, Blass és az egész orthodox philologia) között. Államférfiúi szereplésében bizonyos, helyi hazafiságon (particularismuson) alapuló szűkkörűség, sőt korlátoltság, mely kivált Isocrates általánosabb nemzeti és culturalis szempontjai mellett annál kirívóbb, nem tagadható. A hellen nemzet általános érdekei iránt alig volt érzéke, sőt politikájának külső eredményei még szűkebb hazájára nézve sem voltak hasznosak. Méltán hibáztatják érte, hogy Spartát elidegenítette a nemzeti ügy védelmétől, hogy sem a hellenség állapotát, sem Philippus politikáját nem értette egészen, hogy hazája hadierejével számot nem vetett, hogy az amphissai ügyben és a szent háború után Athenaet tétlenségre birta, hogy Phocist is áldozatúl vetette, csakhogy Thebae szövetségét megszerezze, mely pedig a multak tanúsága szerint nem lehetett tartós, hogy politikája állandósításával járt volna annak a szégyenletes zsoldos viszonynak, melyben Perzsiával egész Görögország már régóta állott, stb. stb. Jellemében sem tagadhatók egyes fogyatkozások. Nem is említve a személyes bátorságára vonatkozó (tán nem mindig jogosult) kifogásokat, kétségbe nem vonható, hogy epés, megférhetetlen természetű, sőt modern felfogás szerint erkölcsileg sem kifogástalan jellem volt, mert nemcsak magánügyekben, hanem nyilvánosakban is igen sokszor tudatosan elferdítette az igazságot. Korának nemcsak legnagyobb szónoka, hanem egyik legnagyobb rabulistája és sophistája is volt, s ha czéljának helyességéről maga meg volt győződve, nem igen válogatott a hozzávezető eszközökben. De főmentsége épen az, hogy meggyőződéseinek őszintesége, legalább a politikai téren, alig vonható kétségbe: azt egész működésének következetessége és halála eléggé igazolja. S ha maradandó külső eredményeket nem ért is el, annyiszor hangoztatott erkölcsös szempontjainak okvetetlen nemesítő hatással kellett lenniök polgártársaira, s felemelő hatással vannak mai napig a modern olvasóra is, kivel D. korlátolt, de lángoló hazafisága többnyire minden kifogást feledtet. Mint szónok a legnagyobbak közé tartozik. Előadásában látszólag minden mesterkéltséget megvet; maga a természetesség, jóllehet a maga helyén a korabeli rhetorika minden vívmányát alkalmazza, sőt (főkép régibb műveiben) a hiatus kerülésére, s a későbbiekben is a rhytmusra, numerusra, sőt a metrumra is nagy gondot fordít. De főleg a szerkesztés nagymestere; nem az iskolaszerű szerkesztésé, hanem azé, mely a hallgatóságra való hatást tekinti főczéljának: ebből a szempontból főképen nagyobb beszédeinek látszólagos rendetlensége külön tanulmányra érdemes. Inventiója a lehető leggazdagabb és legfinomabb; tárgyát többnyire teljesen kimeríti, úgy, hogy semmit hozzátenni nem lehet, de többnyire elvenni sem (v. ö. Quint. 10, 1, 56). – Műveiről életrajza kapcsán nyujtottunk átnézetet. Hitelessége csak az ott említett 34 (35) beszédnek bizonyos; a proemium-gyűjteményé valószínű, nemkülönben nehány levélé (küln. 2, 3) is. Beszédeinek (Isocrates és Xenophon példájára való) kiadásával D.-nek kizárólag practikus (nem irodalmi) czélja volt; nagyobb részük valószínűleg kiadatlan is maradt (így nem ismerjük a hires epitaphiust, a theoricum ügyében és sok más fontos ügyben tartott beszédét). A kéziratok 60 beszédet, a Philippushoz intézett levélen kivül még 6 levelet és a prooemiumgyűjteményt tartalmazzák. Mind valószínűleg egy római Atticus-féle kiadásra mennek vissza, melynek származékai a császárok korában 2 főosztályra váltak. Főkézíratok: E = Parisin. 2934. saec. X. (hasonmását kiadta Omont, 1892); F = Marcian. 416. saec. XI.; A = Monac. 485. saec. XII. és mások. A 228. á. Demosthenes márványszobra a Vaticánban (Braccio nuovo). – Irodalom: A roppant irodalomnak e helyen még főtermékei is alig adhatók. Editio princeps: Aldina, 1504. Legjobb kiadások: Dindorf-Blass (Teubnernél). Weil (Paris, 1881–83, de eddig csak a nyilvános beszédek). Magyarázatos szemelvények: Westermann-Rosenberg (I–III Weidmannál), Rehdantz-Blass (I–II és becses indexdek, Teubernél). Critikai jegyzetekkel kiadott nehány beszédet külön is Voemel (Lipsiae, 1862, 1866, 2 kötet) és régebben mások. Magyar kiadása és fordítása készülőben a m. tud. akad. kiadásában; eddig megjelent a nyilv. törvényszéki beszédeket tartalmazó 2. rész 2. köt. (dr. Gyomlay Gyulától, Bpest, 1896): a hűtlen követségről és a koszorúról szóló beszédek; az egész D.-i irodalom teljes kimutatásával. Főmunkák: Blass, die att. Beredsamkeit, III: Demosthenes, 2. Aufl. Leipzig 1893 és Schäfer, Dem. u. seine Zeit, I–III 2. Aufl. Leipzig 1887. Ezenkívül több száz általános és több ezer részletes munka és értekezés.