Dictator

ritkábban magister populi avagy (Liv. 7, 3) praetor maximus. A dictatura rendkívüli magistratura, mely lényegében azonos az eltörült királyi méltóság ideiglenes megujításával. A rómaiak csak rendkívüli, válságos időben (in asperioribus bellis aut in civili motu difficiliore, Orat. Claud. 1, 28. Cic. de leg. 3, 3, 9) és legfölebb 6 hónapra választottak dictatort, mint utolsó kisérletet a menekülésre (ultimum consilium, Liv, 4, 56; extremum, Caes. b. c. 1, 5), még pedig nemcsak külső háborúk okozta válság (belli gerundi causa), hanem polgárháborúk idején is. Liv. 2, 30. Ez utóbbi körülmény miatt a dictatura népszerütlen és gyülöletes hivatal hirébe jutott. Liv. 2, 18. Maga a szó dictare-tól származik (és nem dicere-től); eredeti jelentése azonban nem ismeretes. Lehet, hogy a dictatura latinus eredetü hatóság. Hogy mely évben választottak d.-t, azt a régiek sem tudták (Liv. 2, 18); a hagyomány az 505. vagy 501. évbe helyezi az első d.-t és M. Valeriust meg T. Lartius Flaviust emlegeti mint legelső d.-okat. Annyi azonban bizonyos, hogy nemsokára a köztársaság alapítása után d.-ok is előfordultak. A d. kinevezése a senatus jogkörébe tartozott. A senatus döntötte el, hogy mikor egyesítsék a legfőbb korlátlan hatalmat egy kézben. Válságos időkben ugyanis a senatus a szokásos határozat alapján (videant consules, ne quid respublica de trimenti capiat) arra hívta fel a consulokat, hogy nevezzen ki egyikök egy d.-t (dictatorem dicere, ritkábban creare, facere, legere). Erre azután az egyik consul auspiciumok tartása után még az éj folyamán kinevezte a d.-t. Attól a pillanattól kezdve valamennyi hivatalnok jogilag a d.-nak volt alárendelve és a consulok imperiuma épen úgy megszünt, mint a praetor, quaestor és az aedilisek hatalma (protestas). A consulok hatalma, a mennyiben az a d. imperiumába ütközött, nemcsak a theoriában, hanem tényleg is megszünt, a többi tisztviselők ellenben, kiknek teendői a d. hatalmát nem érintették, tovább működtek, de csak alárendelt szerepben. Még a néptribunusok jogai is elvesztették hatályukat (a jus auxilii kivételével). A köztársaság első másfél századában csakis patriciusok és pedig többnyire volt consulok (consulares) nyerték el a dictaturát, csak a 356. évben sikerült egy plebejusnak, C. Martius Rutilusnak e hivatalt elnyernie. Kezdetben a dictatura a teljes királyi hatalmat, a korlátlan imperiumot egyesíté magában és még a provocatio jogát sem lehetett a d. itélete ellen igénybe venni (Liv. 2, 18. Ezért nevezték a görögök a dictatort autocratwr-nak). Idővel azonban talán Kr. e. 300 körül, a d. kénytelen volt a provocatiót a népgyüléshez megengedni. A dictator hatalma első sorban a katonai fővezénylettel és a főbirói hatalommal rendelkezett; a pénzügyben ellenben nem intézkedhetett korlátlanul, csakis a senatusszal egyetértve. Egyébiránt semmiképen sem volt a senatusnak alárendelve és nem tartozott hivatalból való lelépése után lejárásáról beszámolni vagy magát igazolni. Időtartamra nézve kettős tekintetben korlátozták a d. hatalmát: 1. a d. legfölebb 6 hónapig viselhette hivatalát (rendesen azonban mindjárt feladata megoldása után lépett vissza); 2. nem működhetett hosszabb ideig, mint az a consul, a ki őt kinevezte volt. A dictatura jelvényei: a sella curulis és toga praetexta; továbbá a táborban csakúgy mint Romában és a városon kívül 24 lictor lépdelt előtte, a kik még a városban sem vették ki a vesszőcsomókból a bárdokat. A d.-t eredetileg rei gerundae (belli gerendi) causa nevezték ki, későbbi időben azonban csekélyebb fontosságú alkalmi feladattal is megbizták. 363-ban pl. azért neveztek ki d.-t, hogy a Capitoliumon álló Juppiter templomban az ú. n. évi szöget beverje (dictator clavi figendi causa); 351-ben és utóbb egy d. vezette a consulok távollétében a választásokat (d. comitiorum habendorum causa). Más e fajta dictaturák voltak: d. ludorum causa, d. comitiorum ludorumque faciendorum causa, d. feriarum consituendarum causa, d. feriarum Latinarum causa; stb. 286 után csak két esetben töltötték be a dictaturát a pún háboruk válságos idejében, nevezetesen: 217-ben Q. Fabius Maximus Cunctatorral, sőt ugyanabban az évben még egy második dictatort is neveztek ki (a mi még soha sem történt volt), t. i. M. Manuciust, a ki Fabius alatt mint magister equitum szolgált; továbbá 216-ban M. Juniust nevezték ki d.-rá. Azóta 120 évig szünet állott be e hivatal betöltésében, mígnem Sulla 81-ben d. reipublicae constituendae czímen a főhatalmat magához ragadta. Julius Caesar több ízben (49, 48, és 45-ben) választatta magát d.-rá és néhány héttel halála előtt (44) d. perpetuus néven élethossziglanra vállalta el e hivatalt. Dio Cass. 44, 8. Antonius ellenben külön lex utján a dictaturát örökre eltörülte. Cic. Phil. 1, 1. 13. 5, 4. Augustusnak felajánlották ugyan a dictaturát is, de ő visszautasította s azontul nem fordul elő. Suet. Oct. 52. – Irodalom: Pardon, Die römische Dictatur. Mommsen, Römisches Staatsrecht 2, 125 skk. Lange, Römische Alterthümer 1, 749 skk. Madvig, Die Verfassung und Verwaltung des röm. Staates 1, 483 skk. Herzog, Gesch. und System der römischen Staatsverfassung 1, 718 skk. Mommsen, A rómaiak története 2, 15 skk.