Didascalia

didascalia, jelentései: 1) a költőtől a karénekeseknek adott oktatás, valamely dráma vagy kar begyakorlása, tehát annyi, mint ma a próbák; 2) maga az előadás, a didascein igéből, drama didascein = docere fabulam ugyanis valamely darab előadását jelentette; főleg pedig 3) nyilvános emléktábla, vagy akár irás, a melyen rendszerint fel vannak jegyezve az előadott színművek, a költő, az előadás helye és ideje, a versenyző költők, s a darab sikere. Annyi tehát, mint tudósítás, előadott darabokról szóló critikai repertoire, rövid dramaturgiai dolgozat. Athenaeben a főbb körülményeket s az eredményt jegyzőkönyvbe szokták venni s a levéltárba tenni; ezeket aztán valószínüleg a 4. század közepe táján márványtáblára irták s egyet az acropolison, egyet pedig Dionysus szent kerületében állítottak fel s e szokást tovább folytatták. Az utóbbi évek kutatásai több ily feliratot hoztak napfényre; ezek Dionysus nagy ünnepeinek diadascaliáit tartalmazzák évek szerint és költők jegyzékét s győzelmeiket (nicai asticai és n. lmnaicai). CIA II, 971–977. E hivatalos emlékeken kívül ide tartoznak a choregikus fogadalmi ajándékok és feliratok, minők pl. Lysicrates emléke (Kr. e. 354), Thrasyllus (Kr. e. 320) és Xenocles emléke (306); ide számíthatók az athenaei népnek az agonotheták tiszteletére adott rendeletei is. Ez emlékeket aztán lemásolták, rendezték, jegyzetekkel és magyarázatokkal kisérték egyes irók s ezeket az iratokat szintén didascaliai-nak nevezték; és pedig Aristoteles volt az első, ki emez okiratokat, nagy értéköket felismerve, összegyüjtötte, rendezte s közrebocsátotta nicai Dionusiacai cz. munkájában és egy másikban, melynek didascaliaei volt a czíme. Példáját többen követték. Igy pl. Dicaerarchus, ki főleg a tragoediák s különösen Sophocles és Euripides tragoediáinak tartalmáról értekezik (upoJeseiV twn Soj. c. Eur. muJwn). Művei aztán alapul szolgáltak más, különösen alexandriai és pergamumi tudósok munkálatainak. Callimachus repertoriumot (pinaceV) adott az egyes irod. műfajok képviselőiről, felsorolva műviek czímét, korát stb.; Eratosthenes főleg a vígjátékirókkal foglalkozott; Aristophanes Byz. mesterének repertoriumát egészíti ki s javítja meg; más ide tartozó írók Aristarchus, Callistratus, Carystius, Crates, Didymus, stb. E munkálatok elvesztek ugyan, de örök érdemük, hogy a darabokhoz belőlük vett jegyzetekben, scholionokban levő s rajtok alapuló argumentumok, datumok, tények a modern tudománynak módot nyujtottak arra, hogy belőlük az attikai dráma történetét, sajátos vonásait megállapíthassa. 4) Jelenti még e szó a 3) alatt említett jegyzőkönyvek alapján szerkesztett argumentumokat (upoJeseiV), melyek főkép Dicaearchus és Aristophenes Byz. munkálatai s melyeket rendszerint a darabok elején találunk. – Voltak a rómaiaknál is hasonló jegyzékek, pl. Acciustól (vagy Attiustól, Didascalion libri 9), Varrótól. V. ö. Ritschl, Parerga 263. 325. l. Müller A., Bühnenaltert. 375 skk., az idevágó irodalommal.