Disciplina militaris

– I. A katonai fegyelem a görögöknél állami életök és jellemök szerint különböző volt. Sparta katonai állam lévén, ifjusága már zsenge korától (7 éves korától) fogva oly szigorú katonai fegyelemben és testedző foglalkozásban növekedett, a rend- és törvényszerűséghez, a subordinatióhoz annyira hozzá szokott a bouai-ban (l. ’Agelh), sőt polgárai béke idején is annyira tábori életet éltek a közösen étkező jeiditia-ban, hogy hadiszolgálat alkalmával nekik külön katonai fegyelemre semmi szükségök se volt. Minden spartai született katona volt. Születtet hadvezéreik voltak a királyaik, kik 510-ig mindaketten közösenvitték a hadvezéri tisztet; ekkor azonban az Athenae elleni hadjáratban Demaratus és Cleomenes közt kitört viszály következtében törvényt hoztak, hogy a hadsereget mindig csak az egyik király vezesse. Hdt. 5, 75. E királyok a hadügyekben korlátlan hatalmat gyakoroltak s a hadjárat alkalmával élet és halál urai voltak (Aristot. pol. 3, 9, 2), bár hatalmuk gyakorlásában az őket kisérő ephorusok ellenőrzése alatt állottak. Xen. resp. Lac. 13, 5. Nep. Paus. 3. A háború a spartaiakra nézve csak neveltetésök próbaköve, a tábori élet csak otthonvitt életrendjök folytatása, a harcz és harczban bekövetkezett haláluk pedig öröm és dicsőség volt rájok nézve; ezért a harcz előtt rendesen feldíszítették magukat, mintha ünnepre mennének s a kivívott győzelmet csak önként következő természetes dolognak tekintették. – Athenaeben az ion jellem és a népszabadság más szellemet teremtett a katonai fegyelem dolgában is. Nem a rendszabályokhoz való merev ragaszkodás, hanem a szabadabb mozgás és szabadságérzet jellemzi e tekintetben is az athenaeieket. A spartai a polgári életben is inkább katona, az athenaei a táborban is inkább polgár volt. S míg a szigorú fegyelem békói által lenyügözött spartai jellem a katonai rendszabályoktól semmi eltérést meg nem türt, úgy hogy míg pl. Isadast, a hős ifjút, ki Sparta ostroma alkalmával paizs nélkül rohant Epaminondas seregére és sokat leölt belőle, az ephorusok 1000 drachma birságra itélték azért, hogy az előírt teljes fegyverzet nélkül merészelt szembe szállni a veszedelemmel (Plut. Ages. 34): addig az ion jellem a maga könnyedségével sokszor túltette magát a rendszabályok korlátain, szellemének elevenségével fel tudta használni a pillanatot és a harcz változó fordulatait s merész támadásaival ki tudta vívni a győzedelmet. Szigorú subordinatiót a személyi és polgári jogainak tudatában levő athenaeiek szabadságérzetéből kivánni sem lehetett, a mi különösen vesztett csaták után nem egyszer a rend felbomlását okozta. Thuc. 7, 14: calepai gar ai umeterai justeiV apxai (nehéz bírni az olyan jellemekkel, mint a tiétek!). A hazáért szenvedett halált Athenaeben is dicsőnek tartották; de míg a spartai puszta kötelességteljesítésnek tekintette, az athenaeiek dicsbeszédeket tartottak s költeményeket zengettek a harczban elesett hősök felett (logoi epitajioi). Midőn az athenaei ifjú 17-ik évének betöltésekor demosa névkönyvébe (lhxiarcicon grammateion) beíratván, nagykorúvá lett, Aglaurus (Agraulus) templomában felesküdött zászlója alá, esküvel fogadva, hogy fegyvereire gyalázatot nem hoz, bajtársát a harczban el nem hagyja, hogy a szent helyekért harczolni fog, hazája nagyságát és hatalmát növelni igyekszik, előljáróinak és a törvényeknek engedelmeskedik s e törvényeket másokkal szemben is megvédelmezi. Lycurg. Leocrat. 76. Ez eskű mellett a katonai disciplinát előmozdította egyfelől a polgárok köteleségérzete és hazaszeretete, továbbá az anyagi haszon, zsákmány vagy tisztelet, dicsőség és emlékszobor reménye, másfelől ama büntetésektől való félelem, melyeket háború alkalmával a strategus elnöklete alatt tartott törvényszék vagy maga a hadvezér szabott a rendbontókra; a strategus ugyanis teljhatalommal rendelkezett s csak hivatalának bevégzése után volt felelősségre vonható a népgyűlés előtt. – A macedonoknál kiképződött a zsoldos hadsereg a fegyelemre nézve minden kedvező és káros következményeivel. Az a körülmény, hogy a király korlátlan ura volt hadseregének, alvezéreit tetszése szerint nevezte ki s az előkelő nemesek fiait saját udvarában képeztette ki jó katonákká (paideV basilecoi), kétségkívül előmozditotta a disciplina szigorúságát; de viszont az, hogy a zsoldosokban hiányoztak a kötelességteljesítés legnemesebb rúgói s a hadsereg, kivált később, igen különböző elemekből állott, nagyon laza viszonyt hozott a macedoni katonaságba. Ehez járult, hogy a sereg magvát tevő macedoni harczosok minden subordinatióval szemben annyi szabadsággal és előjogokkal voltak felruházva, hogy még egy Nagy Sándor sem bírt ezek felett mindig uralkodni.

II. A római katona mindenek fölött feltétlen engedelmességgel tarotzott fölebbvalója iránt. Ha meg is lazult a római csapatok fegyelme a polgárháborúk idejében, Augustus az állandó hadsereg szervezése alkalmával helyreállította a szolgálat régi szigorúságát s a későbbi császárok is, mint Trajanus, Hadrianus, fentartották. A szolgálati szabályzat alapelvei lényegében mindig ugyanazok maradtak. Annyi bizonyos, hogy a háború szoktatta leginkább a katonát fegyelemre s ebben az iskolában tanulta is meg a köztársaság korában. A császárok alatt, midőn a hadsereget együtt kellett tartani béke idején is, csak a katonaság folytonos foglalkoztatása pótolhatta a háborút. Maga az őrszolgálat (excubiae nappali, vigiliae éjjeli) olyan volt, hogy a katona minden idejét igénybe vehette. Az ellenséget mindig 1 cohors gyalogság és 1 turma lovasság tartotta szemmel, továbbá a könnyű fegyverzetűek és a szövetségesek egy-egy csapata. A tábor sánczait végig a velites őrizték. A kapuőrséget minden délben felváltották. Éjjel könnyű fegyverzetűek a tábor előtt tanyáztak. A tábor belsejében a hastati és principes a tisztaságra és rendre ügyeltek fel, a triarii pedig a lovakra vigyáztak. Az éjjeli őrszolgálat (vigiliae) négy egyenlő szakaszra osztva a nap lementétől a nap felkeltéig tartott. A centuriók az éjjeli őrszolgálat idejére egy titkos jelszóval (tessera) voltak ellátva, melyet a hadvezér állapított meg s a tribunusoknak s a lovas csapatok parancsnokainak megküldött, a kik aztán tesserariusok által továbbították. Azon kivül kapott minden egyes katona, ki őrszolgálatra ment, egy táblát, melyet az ellenőrzés (circuitio) alkalmával elvettek tőle. Az ellenőrzést a császárok idejében a centuriók végezték, de természetesen a tribuni, sőt a hadvezér is utána néztek. Katonák, kik őrszolgálatban nem voltak, nem távozhattak a tábortól távolabb, mint a mennyire a trombitaszó elhallatszott. Igen sok idő fordíttatott továbbá a gyakorlatokra. Ezekhez tartozott az ambulatio, minden hónapban háromszor, midőn a gyalogos teljes felszereléssel 10 r. mérföldnyi útat tett előre és vissza részben lépésben, részben futva, a decursio (csatározási gyakorlat), végre az ugrás, úszás, vívás, lovaglás, stb. A palaria abból állottak, hogy a katonák a rendesnél kétszeresen nehezebb fegyverekkel egy 6 láb magas czölöp ellen, mely az ellenséget ábrázolta, támadtak. A tábor képezte a római katona otthonát, hol nemcsak lakott, hanem a hol istenei is voltak. Természetesen magának kellett a tábort építenie is. Polybius korában a tábor (castra) homlok- és hátsó oldalait a legiók, a másik két oldalt a szövetségesek állították elő. Általában semmi megbecstelenítő nem volt abban sem a katonára nézve, ha közmunkákat végzett. Flaminius consul már 187-ben katonáival építtette meg az útat Bononiától Arretiumig. Augustus csak a magánvállalkozást tiltotta meg a katonáknak. Annak, hogy a császárság korában mennyit éíptettek a katonák, lépten-nyomon, hol katonaság volt, akadunk bizonyítékaira. A feliratok s bélyeges téglák azt mutatják, hogy a császárság középületei túlnyomó részben a katonák művei voltak. De leginkább a birodalom határain (limites) a nagyszabású erődítési munkálatokban foglalkoztatták a katonákat, így Britanniában, a Duna és Rajna között, a Dobrudzsában, Arabiában a határsánczok, továbbá mindenütt, a főbb útak, melyek a táborokat egymással összekötötték. Probusról tudjuk (Vopisc. 9, 21. 19), hogy Pannoniában a katonákkal még a mocsarakat is lecsapoltatta s szőlőt ültettetett. A fegyelemért első sorban a hadvezér volt felelős, ki élet és halál felett itélt. Cicero de legg. 3, 3. Még a császárok alatt is korlátlan büntetőjoga volt, de halálos itéletet a főtisztekre csak a császár mondhatott. A mióta mindegyik legiónak külön tábora volt, ennek parancsnoka, a praefectus castrorum, gondoskodott a tábori fegyelem fentartásáról. Különben a katonák magánviszályaiban s a szolgálati vétségekben a tribuni voltak a birák. A büntetések különfélék voltak: kisebb zsold vagy levonás a szolgálati évek számából; a lefokozás különféle nemei, így a régebbi időkben elvehették a lándzsát, az immunis katonából munifex lett; a nyilvános megszégyenítés (ignominia), mely a vétkest az által érte, hogy a praetorium előtt kiállították vagy a katonaságtól elcsapták (missio ignominiosa); a testi büntetés, melynek legsúlyosabb fajtája a fustuarium volt, midőn a centurio érintésére a katonák botokkal és kövekkel úgy ellátták, hogy rendszerint kilehelte lelkét. A szökést (desertor) és engedetlenséget halálos itélettel torolták meg. Ha egész csapatok főbenjáró bűnt követtek el, a sorshuzás szerint minden tizedik bünhődött.