Dona militaria

katonai ajándékok. Legegyszerűbb ajándék volt a pénzjutalom, melyet a katonák rangjuk szerint kaptak. Liv. 39, 5. Különösen a császárok idejében vált szokássá, hogy bizonyos ünnepélyes alkalmakkal a császár katonáinak donativumot, a népnek pedig congiariumot adott. Tac. hist. 4, 19. ann. 12, 41. Suet. Cal. 46. Ner. 7. A donativumnak egy különös neme volt a clavarium, a szegpénz, a katonalábbeli (caligae) beszerzésére vagy fenntartására. Tac. hist. 3, 50. – A legnagyszerűbb katonai kitüntetés volt a diadalmenet, triumphus (JriamboV). Triumphusra a senatus adott engedélyt oly vezérnek, a ki suis auspiciis vezette a háborút, a saját provinciájában legalább 5000-nyi ellenséget vert le csatában s az imperium területét nagyobbította. A levert ellenség számát a quaestor urbanusnál kellett hivatalosan bejelenteni. A triumphusra a vezérnek seregét magával kellett hoznia, annak jeléül, hogy a háborút egészen befejezte. A senatus a város előtt levő Bellona vagy Apollo templomban szokott összegyülni, ha triumphusról tárgyalt. Ennek megadása gyakran heves vitákkal járt, gyakran meg is tagadták, vagy csak ovatiót engedélyeztek. Ha a senatus nem engedélyezte a triumphust, akkor az illető vezér a néptől is kérhette. Sőt arra is volt eset, hogy a senatus és nép engedélye nélkül is tartottak triumphust. Ha megengedték a trimphust, akkor a vezér az illető napra egy külön lex által megkapta az imperiumot a város területére. Liv. 26, 21. 45. 35. Az ünnepély napján a díszmenet a Marsmezőn levő porta triumphalison keresztül vonult a Capitoliumra. A menet elején zenészek (tubicines) haladtak. Ezek után vitték a tömrédek zsákmányt és a meghódított országok, városok, folyók és hegyek képeit. Tac. ann. 2, 41. Liv. 45, 39. Ezért a triumphus fényének emelése végett a vezérek a háború alatt lehetőleg sok műkincset iparkodtak gyűjteni. Végül az előkelő foglyokat hozták, kiket azonban, midőn a menet a forumról a Capotiliumra fordult, azonnal a Tullianumba vezettek, hogy ott kivégezzék őket. Cic. Verr. 5, 30. Mögöttük az aranyozott szarvú, szalagokkal diszített áldozati barmokat hajtották. Ezután jött a triumphator. Kocsija (currus triumphalis) körül zenészek, énekesek, lictorok s tömjénnel füstölő szolgák voltak. A diadalkocsin néha a vezér gyermekei is ott álltak, vagy a kocsiba fogott lovakon ültek. A triumphator feje fölé egy szolga arany koszorút, corona triumphalist tartott. A diadalkocsi után az ünnepélyesen feldiszített sereg jött. Liv. 45, 38. A katonák «Io triumphe»-t kiabáltak s vezérükről dicsőítő és gúnydalokat (carmina triumphalia) énekeltek. Dion. Hal. 2, 34. Liv. 39, 7. 45, 38. Plut. Aem. Paul. 34. Suet. Caes. 49. A nézők számára szélesebb tereken tribünszerű emelvények voltak készítve. A senatorok a Capitoliumon egybegyűlve várták a menetet; miután az ideért, a triumphator hálaáldozatot mutatott be Jupiternek és felajánlotta neki aranykoszorúját és a zsákmány egy részét. Végül nagyszerű lakoma következett, melyen azonban a consulok, bár rendesen meghivattak, nem jelentek meg, hogy rangjukkal és tekintélyükkel esetleg ne ártsanak a triumphator dicsőségének. Val. Max. 2, 6. A császárok idejében csak ők maguk tarthattak triumphust, mivel vezéreik minden háborút az ő auspiciumaik alatt vezettek, de azért egyes vezérek kitüntetésül megkapták az ornamenta vagy insignia triumphaliát; ezek voltak a toga picta, tunica palmata, scipio eburneus és a corona laurea. Ezen jelvényekkel ünnepélyeken is megjelenhettek, a kiket a császárok ezekkel kitüntettek. Azonban gyakran érdemteleneknek adták e jelvényeket, mi által becsük is mindinkább csökkent. Romulustól Vespasianusig 320 triumphust tartottak, ezután még körülbelül 30-at. – Ha nem voltak meg a kellő feltételek a triumphushoz, akkor a respublica idejében ovatiót tartottak (elattwn JriamboV). Ez alkalommal a vezér gyalog vagy lóháton, toga praetextában s fején myrtus koszorúval vonult a városba. A vezér ilyenkor juhot áldozott, míg a triumphator bikát. Gell. 5, 6. Ezért a szót némelyek ovisból származtatják (Serv. ad Verg. A. 4, 550); mások az O! O! csodálkozó felkiáltásból. Fest. s. v. ovantes. – Egyéb katonai kitüntetések közül különösen említendők még a koszorúk vagy koronák, coronae. A corona triumphalis (250. á.) babérból volt fonva, a császárok idejében aranyból készítették. Plin. 22, 3, 4. A többi corona különböző alakú volt s különböző érdem jutalmazására szolgált. Így a corona civida (251. és 252. á., az utóbbi azt az érmet mutatja, melyet a tanács határozatából Augustusnak a proscriptusokkal szemben tanusított enyhesége emlékére vertek. Fölirata: Ob civis servatos, az érem elülső oldalán babérágaktól szegélyezett tölgyfakoszorú, hátlapján: C. Plotiu Rufus triumvir auro, argento, aeri flando feriundo) tölgylombból volt és ezt az kapta, a ki egy polgárt mentett meg (Liv. 10, 46); az aranyból való corona muralis (253. á.) azt illette, a ki legelső volt az ellenség várfalán, alakja mellvéddel ellátott város-falhoz hasonlított (Liv. 26, 48); a corona castrensis vagy vallaris (254. á.) azé lett, a ki legelsőnek jutott fel az ellenség sánczára; corona navalist (255. á.) hajóorralakú ágakkal annak adtak, a ki mint legelső lépett az ellenség hajójára; végül említendő a corona obsidionalis (256. á.), melyet csak vezér kaphatott, oly várostól, melyet az ostrom alól mentett fel. Liv. 7, 37. Gell. 5, 6. Kisebb kitüntetésűl szolgáltak: a hasta, pura, dárdanyél; phlareae, eredetileg félholdalakú szerszámdíszek lovasok számára, később kerek alakuak voltak s gyalogosok kapták, a kik szíjakra erősítve mellükön viselték, mint érdemjeleket; armillae, karpereczek; torques és catellae, nyaklánczok aranyból vagy ezüstből; vexilla, kis zászlók (a 257. á. a praetorianusok manipulus-signuma a columna Trajana ábrázolása szerint: a zászlórúd alsó részén két rojt, felettük következik egy corona, aztán egy császárkép, egy corona navalis, ismét egy corona, rajta ismét corona navalis, egy harmadik corona, keresztfa oldalt 1–1 szalaggal, koszorútól körülvett sas, végül kis paizs vexillummal és záradékúl lándzsahegy. A 258. és 259. á. más katonai kitüntetéseket mutat). Végül katonai ajándék volt az élelmiszer megkettőzése is; a kik ebben részesültek, azokat duplicariinak vagy duplariinak nevezték. Liv. 7, 37.