Agmen

a hadsereg menet közben. – A görög hadsereg menet közben is hadtestek szerint volt tagolva, mint az ütközet alkalmával; csak éjjel másképen. Xen. An. 7, 3, 37. A menet rendesen oszlopalakban történt, mely alkalommal a hadosztályok egymás mögé sorakoztak (epagwgh), az oszlop szélessége rendesen megfelelt a legkisebb tactikai egység: az enomotia homlokzatának (4 ember, Xen. Hell. 3, 1, 22; 7, 4, 23); de az út szélességéhez képest kétszerte szélesebb oszlopot is szoktak alakítani a soroknak oldalt való felvonulása (paragwgh) által. Xen. Hell. 6, 2, 21; 5, 18. Ha a sereget menet közben veszély fenyegette, vagy az ellenség folytonos támadásai közt hátrált, rendesen négyszöget alkottak (tetragwnoV taxiV, Thuc. 4, 125, 2; tlaision, Xen. Hell. 4, 3, 4), melynek minden oldalát: a homlokzatot, hátvédet és oldalszárnyakat is hopliták alkották s közepén vonultak az u. n. jiloi. Xen. An. 3, 2, 36; 3, 6; 4, 19–23. – A római hadsereg, mely a katonai menetekbe különösen be volt gyakorolva, mindig oly rendben vonult, hogy szükség esetén bármikor harczi alakzatot (acies) vehessen föl. A napi menetek rendesen kora reggel kezdődtek s átlag 30 kilométerre terjedtek, estére a sereg tábort ütött. A menet alkalmával a sereg három részre oszlott u. m. előcsapatra (agmen primum), a derékhadra (a. legionum, exercitus) és utócsapatra (a. novissimum v. extremum). Az előcsapat feladata volt a tért felkutatni, az ellenséget kikémlelni s a táborhelyet kinézni, az utócsapat pedig fedezetül szolgált. A derékhad menetrendje a körülmények szerint különböző volt. Ha ellenségtől nem kellett tartani, rendesen egyszerű oszlopalakban (agmen pilatum) haladt előre. Az oszlop élén voltak az extraordinarii, utánnok a szövetségesek jobb szárnya málhástól együtt, ezt követték a legiók egymásután mindenik a saját málhavonatától (impedimenta) kísérve (Caes. b. g. 2, 17), végül a szövetségesek balszárnya zárta be a menetet. A lovasság azon csapathoz csatlakozott, a melyhez tartozott. A málha ilyetén szétosztása nagyban akadályozta a sereget az esetleges harczvonalba való fejlődésében; ha tehát ellenség közeledésétől lehetett tartani, az összes málhacsapatot közrefogták oly módon, hogy a legiók háromnegyede málha nélkül előtte, egynegyede pedig utána ment. Caes. b. g. 2, 19. Ha a vonúló hadsereget minden oldalról ellenség fenyegette, akkor – hogy a hosszú hadvonalat (agmen longissimum)az ellenség át ne törhesse – a legiók négyzetalakú oszlopot (a. quadratum) formáltak, melynek közepén a málhacsapat haladt, oldalait pedig a lovasság és könnyü fegyverzetűek fedezték. A málhát (élelmiszerek, kézi malmok, sátrak) lovak és öszvérek vitték, de ezenkívül az egyes katonáknak is volt mintegy 20 kilogr. súlyú podgyászuk (sarcina), a mennyiben a nehéz fegyverzeten kívül egy bőrtarisznyában (pera, folliculus) átlag 17 napra (néha 4 hétre) való buzát, evő-, ivó- és főző-edényeket, a sáncz- és táborkészítéshez szükséges eszközöket: ásót, fűrészt, baltát, köteleket és sánczkarókat (Liv. 3, 27) kellett menet közben magokkal vinniök; ezért nevezi Caes. b. c. 1, 66 onusnak a podgyászt, melyet Marius óta egy villaalakú rúdra (furca) erősítve vállukon vittek (innen a gúnynév: muli Mariani). Ily állapotban a legiók nem is voltak készen a harczra (impeditae) s ütközet előtt a podgyászt egy rakásra halmozták össze (sarcians conferre); gyors menet alkalmával a katonák podgyászát is szekérre rakták s a katona csak fegyverét vitte, ezt nevezték harczra kész állapotnak (expedita). A hadi jelvények mindig a menet élén voltak elhelyezve (innen: arczvonalat változtatni = signa convertere). Kis távolságra, ha a sereg az ellenséghez közel volt, harczi alakzatban (acie instructa) történt az előre menetel; ilyenkor a legiók arczvonalban, a katonák harczra készen, vagyis podgyász nélkül haladtak. A hátravonulásnál a menetrend vagy a. quadratum volt, vagy a. pilatum, de egyesített málhával, a mennyiben a málhacsapatot ilyenkor erős előcsapat védelme alatt a derékhad előtt indították utnak.