Agcajoi nomoi

«iratlan törvények», ellentétben az államtól megszabott emberektől megirt törvényekkel. A görögség magától Zeustól és Themistől, vagy Dicétől (Dikh) minden emberi jog és törvény forrásaitól származtatta őket. Ezekből a megiratlan, isteni, s az embereknek csupán lelkében élő törvényekből, melyek fogalma a természeti jog fogalmával megegyezik, fejlődik ki a szokásjog (oi cata ta eJh nomoi), mely az ősállamokban kizárólag uralkodik; a görögöknél a patriarchalis királyság korában maga a király ennek a képviselője és szabályozója. De érvényben vannak még az irott törvények idején is, tehát a még el nem fajult görög democratiában, s megszegésük mindaddig, míg a nép erkölcsi érzéke el nem tompult, ha nem is büntetéssel, de mindenesetre szégyennel és gyalázattal jár (aiscunh omologoumenh, Thuc. 2, 37). Tiszteletük sülyedésével az irott törvények tisztelete is sülyed (quid leges sine moribus vanae proficiunt? Hor. od. 3, 24, 35 kk.), s azért Aristoteles is felébe helyezi őket az irott törvényeknek (eti kuriwteroi kai peri curiwterwn twn kata grammata nomwn oi kata ta eJh eisin, pol. 3, 11,6). Sophocles Antigonéja is felsőbbségüket vitatja a beléjük ütköző emberi törvénynyel szemben (Ant. 450 és kk). Demosthenes pedig szívesen hivatkozik rájuk, ha megerősítik a kétségbevont emberi irott törvényeket. Dem. de cor. 317, 23.