Edictum

valamely hatósági személy. u. m. imperiummal fölruházott magistratus, censor, tribunus pleb., aedilis, pontifex maximus rendelete v. hirdetése, melyet rendszerint táblára (album) írva a forumon vagy más alkalmas helyen szoktak közzé tenni. Számos edictumnak csupán múló jelentősége volt, hogy az érdekelteket comitiára, senatusülésre, dilectusra, nyilvános ünnepre, gyászra stb. figyelmeztesse s előkészítse. Kiváló fontosságúak voltak az olyan edictumok, melyeket a hatósági személy hivatala elfoglalásakor v. esetleg előbb (Dio 40, 66. Liv. 21. 63) bocsátott közzé a végből, hogy hivatalos eljárásának alapelvei felől tájékoztassa a közönséget. Az ilyeneket az illető magistratus egész hivatali működésére nézve irányadó s így tartósabb jellemüknél fogva e. perpetuumnak nevezték (Asc. in Corn. 58), s nemcsak a felek és a kibocsátó személyek alkalmazkodtak hozzájuk, hanem belátásuk szerint válogatva, gyakran a következő tisztviselők is megtartották (edictum tralaticium). Cic. Verr. 1, 44, 114. 46, 118. Att. 5, 21, 11. Legfontosabb edictumok azok, a melyek a magánjogra s polgári peres eljárásra vonatkoztak, tehát első sorban is a praetori edictumok (album praetoris), a melyek kivált a lex Cornelia (Kr. e. 67) folytán törvényes tekintélyre emelkedtek s belőlük bár évről-évre revisio alá eső, de azért bizonyos részben állandó törvénygyűjtemény (jus honorarium v. praetorium) fejlődött ki. A császárkorban is bocsáthattak ugyan ki a praetorok egy-egy breve edictumot (Plin. ep. 5, 9, 3), de a jus tralaticiumon nem változtathattak többé. Az aedilisek edictuma a vásári forgalomra, illetőleg arra a kártérítésre vonatkozott, melyet az eladó az eladott árú (pl. marha, rabszolga) hibáinak elhallgatása folytán a vevőnek adni tartozott. A császári főtisztviselők, különösen a praefectus urbi és praetorio, szintén szoktak edictumot kiadni, sőt maga a császár is. – Provinciákban a helytartók szintén adtak ki rendeletet (edictum provinciale) miheztartás végett a praetori edictumok alapján.