Elephantus

elephas, ritkán elephans, elejaV, elefánt és elefántcsont. – A. Az elefántcsontot a régiek előbb ismerték, mint magát az állatot. Homerus még mitsem tud az elefántról (mint azt Paus. 1, 12, 4 különösen kiemeli), de az elejaV-t ebur jelentésében sokszor említi, mint különféle tárgyak diszítési anyagát; ilyenek: a kardhüvely (Od. 8, 404); kulcs fogantyúja (Od. 21, 7); betétes díszágyon (Od. 23, 200), széken (19, 56), kantárszáron (Il. 5, 583); szobadísz. Od. 4, 73. Ha valaminek vakító fehérségét akarja kiemelni, fűrészelt elefántcsonthoz hasonlítja. Od. 18, 196. V. ö. Verg. Aen. 6, 895. Bíborral való festéséhez is értettek már korában. Il. 4, 141. Érdekes, hogy Plinius (h. n. 36, 29) fossilis elefántcsontot is említ. A régiek sokkal nagyobb mennyiségben dolgozták fel az elefántcsontot ipari és művészi czélokra, mint a jelenkor. Eleinte phoeniciai kereskedők közvetítésével kapták, később egyenesen Africából és Indiából hozták. Első sorban betétes munkákat csináltak belőle, úgy, hogy vékony lemezekre fűrészelték (e. pristoV, in laminas secare), melyekből mindenféle ornamentumot és alakot faragtak ki betétnek. Cypselus híres ládáján is részben ilyen dísz volt. Paus. 5, 17, 2. Ez a betét rendesen sima ugyan, de faragásához is értettek és ilyen eljárással készítettek reliefes markolatokat, jogarokat (Liv. 31, 11), furulyákat (Verg. georg. 2, 193), ládákat, székeket (sella curulis, Liv. 27, 4; ebur curule, Ov. fasti 5, 51). A császári kor fényűzéséhez tartoztak az elefántcsontból faragott asztalok és ágylábak. Plin. h. n. 8, 10. 12, 2. Plutarchus (Pericl. 12) Pericles és Phidias munkásai között elejantoV zwgrajoi-okat említ. A művészet terén különösen nevezetes az e.-csont alkalmazása a chryselephantinus technikában (erről Quatremčre de Quincy, Le Jup. Olymp. Paris, 1814. p. 133. Cf. Callixenus, Athen. 5, 205), melylyel sok régi szobrot, első sorban istenképeket alkottak; ilyen volt Phidias két remekműve, az olympiai Zeus (Paus. 5, 11, 1) és az ’AJhna PaoJenoV. Ezeken a test mezitelen részei e.-csontból, a ruha és haj aranyból készültek. A szobor magva fából, agyagból és érczpálczákból állott, és ezt a magot födték aztán e.-csont (ill. arany)-lemezek. Minthogy sokszor meglehetős nagy fölületeket kellett e.-csonttal fedni és az agyarok fűrészeléséből csak aránylag kicsiny lemezeket lehet előállítani, nem lehetetlen, hogy a régiek, a kik több író tanusága szerint értettek az e.-csont – ma már ismeretlen – megpuhításához, ez uton nagyobb lemezeket tudtak előállítani, a mire a mai technika képtelen. Nedves vidéken (pl. az Altis Olympiában) olajjal, száraz helyen (Acropolis) vízgőzzel conserválták az ily szobrok e.-csont részeit. Mivel az e.-csont a földben tönkremegy, ilyen anyagú emlék igen kevés maradt fenn az ó korból: első sorban a császárok korából való, kívül domborműves faragással díszített írótáblák (diptycha) és kisebb szobrocskák; azonkívül ipari czikkek, késmarkolatok, tűk, koczkák. V. ö. Blümner, Techn. d. Gr. u. R. 2, 361. – B. Elefánt. A régiek ismerték az ázsiai (e. indicus) és az afrikai (e. capensis) elefántot. Ormányát ceir-nek vagy probosciV-nak (proboscis, promuscis, promoscic, brachium, manus), agyarait cerata-nak (cornua) hívták. A görögök Nagy Sándor, a rómaiak Pyrrhus óta ismerkedtek meg jobban ez állattal. Az első görög író, ki az elefántot említi, Herodotus (4, 191); Platon (Critias p. 1104) azt mondja, hogy Atlantis szigete bővelkedik elefántokban. Aristoteles nagyon pontosan írja le az e-ot (hist. anim. 6, 17), annál feltünőbb, hogy későbbi írók mindenféle mesébe illő tulajdonságokkal ruházzák fel, így pl. Plin. (h. n. 8, 1) religio siderum, solisque et lunae veneratiót említ. Ismerték az e. hosszúéletűségét, csakhogy túlbecsülték azt. Arist. hist. an. 8, 9 és Plin. h. n. 8, 10. A rómaiak kezdetben az e-okat, melyeket Pyrrhus táborában Lucaniában láttak először, boves Lucaenak nevezték.Varr. l. l. 6, 3. Plin. h. n. 8, 6. Lucr. 5, 1301. Liv. ep. 13. – Az e. nagy szerepet vitt a régiek hadviselésében. Régtől fogva használtak hadi e-okat az indusok (Curt. 8, 13. Plin. h. n. 8, 9 és 6, 22. Aelian. anim. 17, 29), kiknek mythologiájában és művészetében ez az állat nagy szerepet játszik. Nagy Sándor az első európai fejedelem, kinek seregében e-ok voltak. Paus. 1, 12, 3. Az arbelai csatában (331) Dariustól 15 e.-ot vett el, Susába való bevonulásakor kapott még 12-őt, és számosat szerzett Indiában (Arrian. Exp. Alex. 3, 8. 4, 30. 5, 3. Curt. 5, 2. 8, 12); valószínű azonban, hogy N. Sándor nem vitte csatába e-jait (Curt. 9, 2), hanem csak teherhordozásra használta. A nagy hódító halálát követő három századon keresztül minden valamire való hadseregben és csatában találkozunk e-okkal, így Perdiccas, Seleucus Nicator (Plut. Dem. 25), Eumenes seregeiben. Az utóbbinak Eudemus satrapa 125 e-ot hozott Indiából (Diod. 19, 14); a Raphia melletti csatában (217) Nagy Antiochusnak 102 ázsiai e-ja harczolt Ptolemaeus Philopator 73 afrikai e-jával (Polyb. 5, 79. 82. 84), mikor pedig a rómaiak Antiochsut Magnesia mellett (190) legyőzték, kénytelen volt hajóhadával egyidejüleg e-jait is kiszolgáltatni. Liv. 38, 38. 39. Polyb. 22, 26. A római hadi történelemben a herecleai csatában találkozunk e-okkal; Pyrrhus jórészben 20 e-jának köszönhette győzelmét. Plut. Pyrrh. 16. 17. Plin. h. n. 6, 8. Justin. 18, 1. Az Asculum melletti csatában már kevesebbet szenvedtek a rómaiak az elefántoktól, sőt tűzzel meg is szalasztották azokat. Plut. Pyrrh. 21. Beneventumnál 8 e-ot veszített Pyrrhus, négy élve került a rómaiak kezébe és azokat Curius Dentatus consul diadalmenetben vitte Romába. A pún hadseregnek állandó részét képezték a hadi e-ok; Carthagóban 300 elefánt számára voltak istállók. Appian. b. Punic. 95. Az I. pún háborúban Hanno 60 e-al szállt partra Siciliában. Diod. 23, 8. Hasdrubal hispaniai seregét bőven felszerelték e-kal, s ezekből vett Hannibal 50-et, midőn Italia ellen vonult; a Rhodanus mellett még 37 állatja maradt, ezeknek legnagyobb része azonban elpusztult az Alpeseken való átkelés alkalmával. Liv. 21, 28. 33. 35. A Trebia melletti ütközetben (218) az e-ok segítették elő Hannibal győzelmét. Liv. 21, 55. Nyolcz megmaradt e-ja közül 7 tönkrement a következő tavasz folyamán az Apenninusokban, az utolsót Hannibal használta. Juv. Sat. 10, 158. A zamai csata bebizonyította, hogy jól fölfegyverzett gyalogsággal szemben az e.-ok nem állhatják meg helyüket. A békekötés egyik pontja szerint Carthago kiszolgáltatta Romának összes e-jait és arra kötelezte magát, hogy többé ilyeneket nem tart. Liv. 30, 37. 43. Masinissa több izben szállított e-okat a rómaiaknak (Liv. 32, 27. 36, 4. 42, 62), hasonlóképen fia Gulussa is (Appian. b. punic. 126) és Micipsa (Appian. b. Hisp. 67. 89); Jugurthának nagyszámú e-jai közül (Sall. Jug. 29. 32. 40) Metellus egyetlen csatában 40-et ölt meg. Jug. 29. 53. 63. Pompejus a Hiarbastól zsákmányul ejtett e-ok nagy részét Romába szállíttatta, diadalkocsija elé 4-et akart befogni, minthogy azonban a város szűk kapuján nem fértek volna be, 7 lóval kellett pótolnia az e-okat. Plin. h. n. 8, 2. Plut. Pomp. 14. Midőn az V. legio nagy sikerrel harczolt a thapsusi csatában Juba 64 e-jával, jutalmul azt a kitüntetést nyerte, hogy hadijelvényén e. képét alkalmazhatta. Appian b. civil. 2, 96. Julius Caesarnak elefántot ábrázoló ezüst pénzei szintén a thapsusi győzelemre vonatkoznak. A rómaiak Cynoscephalaenál (Liv. 33, 9. Polyb. 19, 23. 25), Magnesiánál, Pydnánál (Liv. 44, 41) és Galliában (Flor. Epit. 3, 2) használták, de csakhamar fölismerték, hogy alkalmazásuk nagy veszélylyel jár (Auct. b. Afr. 27) s azért nem vitték csatába Mithridates és Tigranes ellen, a kik szintén hasonló okokból mondtak le a hadi e-okról. Caesar közvetlenül halála előtt e. csapatot állít össze, hogy azzal a parthusok ellen vonuljon. Dio. 45, 2. Appian. b. civ. 3, 11, 12. Caracalla kiséretében vitt e-okat, hogy Nagy Sándort utánozza. Xiphil. 127, 7. Hadrianus korában körülbelül már mindenhol lemondtak a hadi e-okról. Arrian. tactic. 19, 5. A Sassanidák mégis alkalmazzák, s legyőzőjük Alexander Severus ép ezért a senatus határozatából elefántokból vont kocsin tartotta diadalmenetét; hasonló megtiszteltetésben részesült Diocletianus is, mint erről egy érme tanuskodik. A hadi e. teljes fölszereléséhez (l. a 261. á.-t, Myrinában talált terracotta után) tartozik: a) a hátára erősített, bőrökkel bevont és paizsokkal fölszerelt torony, Jwracia, ligneae turres, turres armatorum, melyekben 3–6 harczos foglalt helyet, a kik az állatra irányzott támadásokat elhárították és maguk is támadtak (Aelian. anim. 13, 9. Liv. 37, 40); b) védelmül érczlemezekkel vértezték fejét, majd egész testét. Azonkívül piros takarókkal díszítették (Plut. Eum. 14; a myrinai terracottán a fölfedezéskor láthatók voltak még a takaró piros festékének nyomai); fejére sokszor tollforgót (cristae, frontalia; Liv. 27, 40. Ammian. 25, 3) alkalmaztak. A vezető – rendszerint indus (Liv. 38, 14), az afrikai állatoknál sokszor néger (Mart. Epigr. 1, 105) – kit magister, rector, moderator belluaenek, zwarcoV, JhrarcoV-, elejantisthV- vagy elajantagwgoV-nak neveztek, az állat nyakán ült és vashegyű bottal (arph, drepanon, stimulus) irányította az állatot. Menetközben a hátvédhez osztották be az e-okat; nagy nehézségekkel járt vízen való átszállításuk. Front. Stratag. 1, 7, 1. 2. Polyb. 3, 46. Liv. 21, 28. A harczhoz egy sorba állították, a legnagyobb állatot (hgoumenoV, Diod. 19, 42) kissé előbbre; a közöket könnyűfegyveresek töltötték be. Curt. 8, 12. Liv. 36, 18. Ha csak kis számú e-tal rendelkeztek, a szárnyakon alkalmazták védelmül az ellenséges lovasság ellen. Flor. 2, 8. Az ellenség felé közeledő e-sort mozgó várhoz és bástyához hasonlították (Curt. 8, 12. 9, 2. Liv. 28, 14. Polyaen. 4, 3, 22); még Nagy Sándornak phalanxa is megnyílott Porusnak elefántjai előtt. Arrian. Exp. Alex. 5, 17. Be voltak tanítva az agyarukkal való támadásra (ibid. 5, 17), ormányukkal fölkapták az ellenséget, messzire hajították, vagy vezetőjük fegyvere elé emelték. Diod. 2, 16–18. Curt. 8, 14. Az ellenséges seregek elefántjai egymással is vívtak öldöklő harczokat. Polyb. 5, 84. Hogy az állatokat felbőszítsék, csata előtt megrészegítették. Aelian. anim. 13, 8. Megbokrosodva vagy megsebesítve saját hadsoraik ellen is fordultak, miért is alkalmazásuk mindig veszélylyel járt. Plin. h. n. 8, 9. Liv. 27, 14. Appian. b. hisp. 46. Ezért aztán Hasdrubal elrendelte, hogy a vezető szúrja le az állatot, ha visszafordul. Liv. 27, 49. Az e-ok ellen alkalmazott védelmi tactika abban állott, hogy a földön elhelyeztek vasszegeket, melyekben az állatok megsebezték lábaikat (Diod. 18, 71), vagy gyujtó nyilakkal (malleoli, falaricae) ijesztették meg őket. (Liv. 23, 29. 28, 15. Veg. mil. 3, 24); mivel pedig állítólag a disznók látásától és röfögésétől is megvadultak, ilyeneket hajtottak elébök. Plin. h. n. 8, 9. Polyaen. 4, 6, 3, A lovakat rendszeresen szoktatták az e-ok látásához. Plin. h. n. 8, 6. Auct. b. Afr. 72. Dio 93, 1. – Irodalom: P. Armandi, Histoire militaire des éléphants, Paris 1843, Gaidoz, Les éléphants ŕ la guerre, Revue d. d. M. 1874. H. Droysen, Heerwesen u. Kriegführung d. Griech. Freiburg 1889 p. 136. – Az elefántok vadászatában a régiek a mostanihoz hasonló módon jártak el. Arrian. Exp. Alex. 4, 30, Diod. 3, 26. Sokan kedvelték és űzték sportszerűleg az e.-vadászatot a velejáró izgalmakért, így Pompejus. Plut. Pomp. 12. – Teherhordozásra ritkán alkalmazták az e.-okat. Hadrianusról tudjuk, hogy Nero colossalis szobrának szállítását 24 e. segítségével eszközölte. Spart. Hadr. 19. Igen gyakran szerepelnek a római vezérek és császárok diadalmeneteiben, a mire már fentebb hoztunk föl példákat. Vopisc. Aurel. 33. Indiában munkára is fogták az e.-okat. Plin. h. n. 8, 1. – A császárok korában sűrűn szerepelnek az e-ok a circusi játékokban. Idomításukra külön iskola létezett Romában. Aelian. anim. 2, 11. Csak a császárnak állott jogában e-ot tartani (Juv. Sat. 12, 106), de azért kivételesen másnak is megengedték, így pl. L. Cornificiusnak, ki elefánt hátán szokott volt hazatérni, ha házán kívül ebédelt. Dio 49, 7. A 168. évben Kr. után jelentek meg először e-ok a circusban. Liv. 44, 18. A L. Metellustól Siciliában zsákmányul ejtett e-kat a circusban dárdákkal terítették le. Elefántharczokat rendeztek a 99. (Plin. h. n. 8, 7), majd Pompejus 2-ik consulsága idején az 54. évben Kr. előtt, mikor gaetulusok támadták meg az arenában 20 e-ot. Plin. h. n. 8, 7. Dio 39, 38. Cic. fam. 7, 1. Augustus idejében láttak először fehér e-ot Romában. Hor. epist. 2, 1, 196. Megtanították az e-okat tánczolni, kötélen járni, sőt egész némajátékokra is. Plin. h. n. 8, 2, 3. Aelian. anim. 2, 11. Suet. Nero. 11. Galb. 6. Legtöbbnyire bestiariusokkal, bikákkal és tigrisekkel bocsátották harczba az e-okat. Mart. Spect. 17, 19. Dio 79, 9. Claudius és Nero alatt az elbocsáttatást kérő gladiatorok utolsó tette volt egymagukban küzdeni e-tal. Plin. h. n. 8, 7. Antonius Pius e-okkal rendezett játékainak emlékét érmek őrzik. Eckhel, Doctr. num. vet. tom. 7, p. 19. Commodus circusban egymaga harczolt e-tal. Lamprid. Comm. 13. – Az e. ábrázolása ritka az aegyptusi és assyriai emlékeken, az archaikus görög művészetben nem fordul elő, hanem csak az alexandriai korban jelenik meg, a mikor Bacchus indiai útjának meséje Nagy Sándor történetének hatása alatt átalakul. Római sarcophagusokon gyakran látni e-okat Bacchus kíséretében. Matz-Duhn, Ant. Bildw. in Rom, 2272–84. sz. A díszkocsin, melyen Nagy Sándor holttestét szállították, e-ok voltak ábrázolva. Diod, 18, 27. Domitianus diadalívén két, e-októl vont kocsi fordult elő. A római senatus Maximusnak, Balbinusnak és Gordianusnak statuas cum elephantis rendelt (Mart. Epigr. 8, 65); ezek talán azonosak a szent úton fölállított bronz e-okkal, melyeknek helyreállítását Cassidorius (Var. epist. 10, 30) követeli. Trajanus forumán más állatfejekkel együtt találtak egy colossalis e.-fejet is. Matz-Duhn i. m. 1637. sz. Domborműves e.-fejek díszítették gyakran a császárok vértjeit is. Ázsiai és afrikai pénzeken sűrűn fordul elő e. L. Imhoof-Blumer és O. Keller, Tier u. Pflanzenbilder auf Münzen u. Gemmen, Leipz. 1880. – Az e. husát az arab öböl mellett lakó troglodyták ették, bőrét a numidiaiak paizsok készítésére használták (Strabo 17 p. 828. Oros 5, 15); ilyen volt Masinissa paizsa is. Appian. Pun. 46.