Elysium

’Hlusion pedion (az elköltözés mezeje), később már csak ’Hlusion, Nhsoi uacarwn, Insulae beatorum, fortunatorum, Ins. fortunatae. Homerus csábítóan szép képét rajzolja (Od. 4, 553 skk.), szerinte van egy hely a földnek nyugati szélén, az Oceanuson innen, a hol az emberek minden fáradság és baj nélkül, zavartalan boldogságban élnek. Nincs ott hóvihar, se téli zimankó, se zápor, csak a langyos Zephyrus fuvallat által az Oceanus felől, hogy az embereket lehűtse. Ott laknak Zeus kedvenczei (Rhadamanthys, Menelaus), a kik fájdalmas haláltusa nélkül jutottak ebbe a boldog országba. Eurip. Hell. 1676. Hesiodus (opp. 167 skk.) az E. helyett a boldogok szigeteiről beszél (nhsoi macarwn), melyet az Oceanus mentén vannak. Itten Cronus az úr és az ő főhatósága alatt boldog elvonultságban élnek a negyedik emberöltő hőseinek elköltözött lelkei. Pindarus (Ol. 2, 61 skk.) megkülönbözteti a boldogok szigeteitől az E.-t, mely utóbbi szerinte a föld alatt van. Vonzó az orphikusok és pythagoreusok tanának idevágó része. A mely lélek a születés és meghalás körforgásában a felső és alsó világot háromszor megjárta, jutalmul a boldogok szigeteire, a legnagyobb boldogság színhelyére kerül. Ott van Cornus istennek földalatti vára, a ki Rhadamanthyst választván birótársúl, törvényt lát az elköltözött lelke felett. – A latin költők (különösen Vergilius, Aen. 6, 541 skk.) az E. leirásában egészen a görög világnézetre támaszkodtak. Mellékesen azonban azt is megpróbálták, hogy az E.-nak illetve a boldogok szigeteinek a létező világ cosmographiájában helyet szorítsanak. Keresték a mai Kanári szigetek táján, Madeira szigetén, sőt még azt is lehetőnek tartották, hogy oda kivándoroljanak. Hor. Epod. 16, 41. Plut. Sert. 8.