Ennodius

Magnus Felix, keresztény költő, ki mint Sidonius, a pogány-profán elemet a kereszténynyel kapcsolja össze. 473 körül Arelatéban (?) született, Mediolanumban nevelkedve s korán árvaságra jutva előkelő családhoz került s itt alkalmat nyert gazdag házasságra. Később papi pályára szentelte magát, diaconusszá lett Mediolanumban és 511–21-ig Pavia püspöke. Mint ilyent Hormisdas pápa kétszer küldte követként Constantinopolisba Anastasius császárhoz. Korán kezdett költeni; két könyvből álló carminái (9 alkalmi vagy leíró költemény, 12 hymnus s 151 epigrmma) majd dagályosak, majd trivalisak, ihlet nélküliek s csak forma és virágos kifejezés után való törekvést mutatnak. Irodalmi működésének súlypontja prosájában van. Dictionesei részint profán részint egyházi beszédminták. Történetileg fontosak: Theodorichra írt panegyrikusa; apologiája a római zsinatra, a mely Symmachus pápát felmentette; elődjének Epiphaniusnak és a pannoniai származású lerinumi barátnak Antoniusnak élete; rövid önéletrajza, eucharisticum de vita sua; két fiatal barátjához versben és prosában írt intése a tanulására; végre 9 kötet levél, melyet a phrasisok túlnyomó volta mellett is gazdag kulturtörténeti anyagot tartalmaznak. – Irodalom: Opera ed. Sirmondus, Parisiis 1611. Minge, Patrol. Lat. 63. Hartel, Vindobonae, 1882 (Corp. script. eccl. lat. 6). Vogel, Berolini, 1885 (Monum. Germ. hist. Auct. ant. VII). Fertig, M. F. E. und seine Zeit, Passau, 1855–58. Magani, Ennodio, Pavia, 1886.