Eos

’HwV, Aurora a hajnalpírnak istennővé fejlődött megszemélyesítése, Hyperionnak és Thiának leánya, Heliusnak és Selenének testvére. Hes. theog. 371. Eos (aeol. wuwV, az ahmi, auw igétől = fúni, lehelni, mert hajnalhasadtakor rendszerint szél fú) nyelvileg és tárgyilag rokon az indus ushasszal és a latin aurorával. Homerusnál a sáfrányszínruhába öltözött istenasszony (crocopeploV) nap-nap mellett reggelenkint kiemelkedik az Oceanusból, a melyben pihent és fehérszínü meg vereses paripáinak fogatával megelőzte testvérét Heliust, nappali fényt derít istenekre és emberekre egyaránt. Igy aztán Homerusnál csak a napkeltének, a nappali verőfénynek istenasszonya, a kit csak a tragikus költők azonosítanak Hemerával; ez utóbbi viszont Hesiodusnál még Nyxnek és Erebusnak szülötte. Theog. 124. 748. Ama szoros összefüggés alapján, melyben a hajnalpír a szelekkel és a feltünő és elhalványuló csillagokkal áll, őt tekintették az ide tartozó mythikus alakok szülőanyjának. E szerint tőle születtek és Astraeustól (a csillagos éjjeli égboltozat); a szelek közül Argestes, Zephyrus, Boreas és Notus; továbbá Heosphorus (a hajnali csillag) és a többi csillagok. Hes. theog. 378. Miként a Harpyiákkal, vele is megesik, hogy embereket elragad, de csak azért, hogy szerelmöket élvezhesse. Igy tett különösen Tithonusszal, Laomedon trójai királynak fiával, kinek részére Zeustól örök életet sikerült kikérnie. Ámde heves szerelmében megfeledkezett arról, hogy szerelme tárgyának egyúttal örök ifjúságot is kérjen. Igy aztán Tithonus megöregedett, hangja elveszett, tagjai kiszáradtak. Eos hasztalan ápolta és tartotta ambrosiával, végre is egy palotába zárta, melynek ajtaja mögül csak hangja hallatszik ki néha, de egészen erőtlenül. Hom. hymn. in Ven. 219 skk. Tithonustól lett Eos anyja Emathionnak és Memnonnak, az aethiopsok királyának, a ki Troja előtt harczol és a kit Achilleus ejt el (a 264. ábra Eost ábrázolja, a mint az Achillestől elejtett fiúnak holttestét viszi .Vázakép Durisnak egy piros alakos csészéjéről a párisi Louvreban) Hes. theog. 984. Tithonuson kívül Eos elragadta még Oriont, továbbá Clitust, Mantius fiát (Od. 5, 121. 15, 250) és Cephalust, a Procris férjét. Ov. met. 7, 700 skk. Eos tiszteletéről vajmi keveset tudunk (Ov. met. 13, 588: rarissima templa per orbem), mindössze Athenaeben áldoztak neki italáldozatokat bor nélkül. Scholia ad Soph. Oed. Col. 100. Annál mélyebb nyomokat hagytak az Eosra vonatkozó mythusok a képzőművészetben. Eleinte (Cypselus ládáján, vázaképeken) leginkább mint Achilles és Memnon küzdelmének mellékalakja szerepel, később előtérbe lép az elrablás motivuma, mellékesen pedig úgy is ábrázolják, a mint fogatával az Oceanusból felmerül. Magának Eosnak alakja mindenütt szárnyas, ruhái diszesek (csillagosak), fején hol diadém hol sugárkorona látható, néha vázákat tart kezében, melyekből harmatot öntöz. – A görög Eosra vonatkozó fogalmakat a latin költők teljesen a római Aurorára alkalmazták, a kit azonban Romában istenasszonynak egyáltalán nem tartottak.