Epaminondas

’EpameinwndaV, boeotiai dial. ’EpaminwndaV, Thebae legnagyobb polgára, kiben a hadvezéri lángész a legszebb összhangban egyesült a nemes és tiszta jellemmel. Kr. e. 418 körül született. Atyja, Polymnis, egy előkelő de elszegényedett család sarja, szíves vendégszeretettel fogadta be házába Lysist, a Tarentumból elűzött pythagoreust (Plut. mus. 31. Cic. de or. 3, 34. Paus. 9, 13, 1, Nep. Epam. 2), ki aztán hálából nevelője lett a házigazda két fiának. Igy E. az ő tehetségeinek és nemes hajlamainak kifejtésében a legjobb kalauzra találván, egész élete a pythagorasi erényeknek, minők az igazságosság, a haza és embertársak szeretete, a vagyon és érzékiség megvetése, önmegtagadás, igénytelen szerénység, tündöklő példája lett. A zenében és énekben is kiváló mesterektől nyert otkatást. Szellemi kiképzése mellett azonban nem hanyagolta el, sőt szorgalmasan folytatta a testgyakorlatokat is, de nem azzal a czélzattal, hogy nyers erejét fokozza, hanem hogy testi ügyességét fejleszsze. A philosophus nyugalmával tudta itéleteit megalkotni, de nem maradt pusztán az elméletnek embere, mert ugyancsak tevékeny államférfiúvá és hadvezérré vált. Mint politikusnak éleslátásán kívül nagy segítségére szolgált szónoki tehetsége, valamint önkéntes szegénysége által a közönség előtt szemmel láthatóan bizonyított önzetlensége és függetlensége. A közszolgálatból magának anyagi hasznot nem kivánt, mint a kinek legfőbb eszményképe, legmagasabb törekvése a haza nagysága volt. Midőn 383-ban a spartai Phoebidas a thebaei Leontiades segítségével a Cadmeát elfoglalta és spartai őrséggel rakta meg, s az oligarchákat juttatván uralomra, a democraták vezérférfiai száműzettek: E., mint a ki addig nagyobb feltünést nem keltett, otthon maradhatott. Annál határozottabban kezdette el most szerepét. Gorgidasszal maga köré gyüjté az ifjuság lelkesebb részét, ápolta benne az összetartást, a democrata odaadást a közügyek iránt s egyúttal titokban hadgyakorlatokat végezve az ifjakkal, megbizható, harczias csapattá alakította őket. Plut. Pel. 18. Polyaen. 2, 5, 1. Attól az összeesküvéstől, a mely hű barátja Pelopidas (kinek 385-ben a Mantinea elleni csatában életét mentette meg) és Melon vezetése alatt az oligarchia megbuktatására alapult, távol tartotta magát (Plut. gen. Socr. 24), mert nem helyeselte, hogy valamely polgár törvényes itélet nélkül végeztessék ki, meg tartott is az erőszakkal visszaállított szabadság visszaéléseitől. Mikor azonban Pelopidaséknak sikerült a kitűzött éjjelen leszurni azokat, a kik Cadmeát idegen kezekre juttatták, egész lélekkel a szabadítók mellé állott. Most már jó hasznát lehetett venni a lelkes kis csapatnak, mert ennek védelme alatt csatlakozott a polgárság nagy többsége a mozgalom mellé s nézett aztán nyugodtan a kivülről fenyegető veszély szemébe; ez akadályozta meg az ellenpárti polgárok iránt táplált bosszuérzet kielégítését. Azonnal két boeotarchát állítottak az állam élére, megalakult újra a népgyülés s mellette a tanács. A spartai őrséget kényszerítették, hogy vonuljon el Cadmeából; a legtöbb boeotiai városban a democraták neki bátorodva Thebae mellé állottak s nemsokára Athenae is szövetségre lépett. Mind e mellett E. munkássága következtében békekövetség ment Spartába felajánlani a régi szerződések és a spartai hegemonia megújítását. Ámde Sparta háborút akart. Szerencsére azonban 379-ben először a mérsékelt Cleombrotust küldte ki s ez csak tüntető hadmenetet intézett Thebae ellen. Igy hát elég időt nyertek arra, hogy a várost nagy kiterjedésű sánczokkal vegyék körül, úgy hogy mikor Agesilaus 378-ban és 377-ben ismételte a hadjáratot, meg sem birta közelíteni a várost; 376-ban pedig Cleombrotus már a Cithaeronnál visszafordult. Ezzel a mellett hogy gyarapodott a thebaeiek önérzete, még új pihenőt is nyertek. A következő években t. i. Spartának az új athenaei tengeri szövetség ellen kellett működnie. Tagja volt ennek Thebae is, de a háború főként Athenaere nehezült s Thebae ezt az időt arra fordítá, hogy egyesítse hatalma alatt az összes boeotiai városokat, elpusztítván a makacskodókat, vagy spartai barátokat, mint Plataeát (373), Thespiaet (372), később Orchomenust (364). – Miután Athenae átlag sikerrel háborúzott, Sparta pedig békére hangolódott, 371-ben az utóbbi városba békecongressusra gyültek össze a görög városok követei. A sok kiváló szónok között E. is mint Thebae küldötte fényes bizonyságot tett ékesszólásáról. A gyülekezet megegyezett abban, hogy Sparta vonja ki harmosteseit az illető városokból s minden görög város független legyen. Midőn azonban az aláirásra került a sor és E. a maga aláirását nemcsak Thebae hanem az összes boeotiai városok nevében történtnek kivánta tekintetni és kijelentette, hogy városa csak akkor mondana le Boeotia hegemoniájáról, ha Sparta is kibocsátaná kezéből Lacedaemont, Agesilaus király tüntetőleg kitörölte E. nevét, s ezzel a háború is meg lőn izenve (371 jun.). A Phocisban működő Cleombrotus király azonnal Boeotiába rendeltetvén, alig 20 nap mulva, hogy E. odahagyta Spartát, Leuctra síkján állottak egymással szemközt az ellenséges hadak. A görög világ biztosra vette a mindig győztes spartaiak diadalát; a thebaeieket baljóslatok rémítették; E.-t mint egyik boeotarchát és a védelem főintézőjét sokan óva intették a nyilt ütközettől és maguknak a boeotarcháknak egy része mindvégig a falak mögül akart védekezni, de E. belátta, hogy hazájának, ha független s még inkább, ha vezérlő hatalmasság akar lenni, előbb utóbb meg kell Spartával nyilt ütközetben mérkőznie. A nép megnyugtatására tehát kedvezőbb jóslatokat eszközölt ki, sikerült még 3 boeotarchát megnyernie hadi tervének s így, miután a megbizhatatlan thespiaebelieket elbocsátotta, 6000 elszánt emberével jul. 6-dikán fölvette a harczot a legalább is kétszer annyi ellenséggel. Új harczmodorával meglepte ezt meg az egész görögséget. Minthogy a spartaiaknak phalanxszerűen zárt sorokban küzdő és egyenlő mélységgel fölállított harczvonala együttes és egyenletes támadással szokta eltiporni az ellent, E. arra törekedett, hogy az arczél mögött egy hatalmas támadó hadoszlopot állítva fel, ennek mint egy éknek a segítségével szakítsa szét és bontsa fel az ellenség csatarendjét. Ezért a balszárnyat 50 embernyi mélységgel állította fel, leghátul tartaléknak Pelopidas alatt a szent csapatot helyezvén, míg a centrum és a jobb szárny lehetőleg óvakodva a mérkőzéstől az ellenség arczéléhez ferde irányban foglalt állást és csak az volt a feladata, hogy a harczvonalat fentartsa s a támadó hadoszlopot a jobb olalról történhető megkerüléstől védje. Innen a ferde csatarend (loxh jalagx). A csata megkezdődvén és E. a kitünő thebaei lovassággal visszaszorítván az ellenség lovasságát gyalogságáig, a spartaiak megakadályoztattak az előnyomulásban, a mi jó alkalmul szolgált E.-nak a főtámadást megtenni. Ezt ellensulyozandó Cleombrotus oldalt akart támadni, de Pelopidas a szent sereggel visszaszorítá, E.-nak pedig az áttörés a legteljesebben sikerült. Elesett maga Cleombrotus, továbbá a 700 spartaiból 400 és legkevesebb 1000 szövetséges. Xen. Hell. 6, 4, 4. 12. 15. 7, 1, 35. Diod. Sic. 15, 51 sk. A győzelmi hírrel azonnal követség ment Athenaebe, de a felajánlott szövetség helyett hideg fogadtatásra talált; ellenben Iason, a pheraei tyrannus, abban a reményben, hogy jó alkalmat nyer a görög ügyekbe való avatkozásra, örömmel lépett szövetségre s egyúttal reá birta E.-t, hogy a táborukba szorult peloponnesusiakat ne támadja meg, hanem engedje haza vonulni. A leuctrai győzelemre mintegy jeladásra hagyták oda a peloponnesusi államok a spartai szövetséget, így az elisiek; a spartaiaktól elszigetelt életre kényszerített arcadiaiak pedig egyesültek s E. támogatása mellett új központi városul Megalopolist építették; Argosban a Sparta-barát aristocratákat megbuktatták a democraták. Epam. az arcadiaiaktól híva, 370-ben megjelent Mantineában, hol valami 70,000 harczos gyült zászlója alá, kikkel Lacedaemonba nyomulva rémületbe ejtette Spartát. Meg nem vehetvén azonban a várost, Lacedaemon elpusztítása után Messeniába ment át, hol felépíttetvén Messenát az Ithome lejtőjén s visszaállítván Messeniát, új ellenbástyát emelt ezzel Sparta ellen. Visszatértében elmenekült Iphicrates elől, ki Sparta érdekében el akarta állni az útját az isthmuson. E hadjárat miatt 4 hónappal kellett a boeotarcháknak hivatalos évüket meghosszabbítaniok. E.-t, ki a felelősséget magára vállalta, be is vádolták, de elég volt sikereire utalnia, hogy a vád elnémuljon (369 Kr. e.). Diod. Sic. 15, 62 skk. Ez év nyarán másodszor vezetvén hadat a lacedaemonok ellen, legyőzte azt a seregüket, a melylyel az Onea hegyen (az isthmuson) útját állották, s a Peloponnesusba nyomult. Mivel azonban a syracusaei Dionysius segélyt küldött Spartának, E. azon kívül hogy Sicyont szövetségre kényszerítette, egyéb eredményeket nem tudott elérni. És a nép, a mely egészen megszokta nála a rendkívüli sikereket, gyanusítással illetvén őt, megfosztotta a fővezérségtől. Most csak mint közkatona szolgált abban a seregben, a melynek Pelopidast és Ismeniast kellett volna kiszabadítania a pheraei Alexander fogságából. A hibás vezérlet folytán a sereg pusztulás szélére jutott, midőn a katonaság kivánságára Epaminondas vette át a vezéri tisztet. A sereget sikerült épségben hazavezetnie, a következő évben (368) pedig új hadak élén jelenvén meg Thessaliában, kiszabadította a két foglyot. Diod. Sic. 15, 17 sk. Alig vonult E. vissza a vezérségtől, zavarogni kezdtek a peloponnesusi ügyek. Ezért, s mivel már sokalta a testvérháborut, most, midőn visszanyerte a hatalmat, a görögöknél már hagyományossá vált utat követve a perzsa befolyással kisértette meg helyreállítani a békét. Pelopidast Susába utaztatta, hová elmentek a többi város követei is. A perzsa udvar pártfogásába vette Thebae törekvéseit, de a béke mégis meghiusult. E. tehát 367-ben harmadszor vonult a Peloponnesusba, ezúttal Achaját nyervén meg a szövetségnek. Majd, miután meggyőződött, hogy a tengerész Athenae nem csatlakozván Thebaehez, ennek hatalmi állása biztosítása végett okvetlen szüksége van nagyobb tengeri erőre: 100 trierest építtetett s 363-ban oly erővel jelent meg immár az Archipelagusban, hogy visszaszorította az útját álló athenaei hajóhadat s bejárván az Aegeus tengert, Rhodust, Chiust és Byzantiumot Thebae mellé vonta. Just. 16, 4. Diod. Sic. 15, 78. E közben tarthatatlanokká váltak az állapotok a Peloponnesusban. Achaja, Elis elszakadtak. Az arcadiaiak megbánták a mámor pillanatait, midőn egységes Arcadiáról álmodoztak s most a separatismust pártoló, Sparta-barát aristocraták meg a Thebae mellé állt democraták irtó háborút folytattak egymás ellen. Utóbbiaktól meg a még hű argosiaktól és messeniaiaktól híva, 362-ben negyedszer jelent meg a Peloponnesusban. Az ellenség Mantinea alá gyült össze. Epam. viszont Tegeában állapodott meg hadaival, de innen egy éjjel távozva, Spartát lepte meg. Seregéből azonban egy áruló megvitte a hírt Agesilausnak, ki utána sietett és Spartát megmenté. Mantinea alatt találkoztak ismét az ellenséges hadak (362 jul. elején). Az ékalakban felállított és gyalogsággal vegyített thebaei lovasság visszavervén a spartaiak lovasságát, Epam. maga neki esik az ellenségnek, szétrobbantja annak phalanxát és megfutamítja, de a győzelem pillanatában maga is halálos sebet kap. Még élve vitték el a csatatérről őt, ki tudva, hogy mihelyt kihúzzák a mellébe furódott dárdát, azonnal ki kell lehelnie lelkét, a vasat mindaddig ott tartá, mígnem jelentették a boeotiaiak végleges győzelmét. Ekkor kivétetvén a vasat, csöndesen elhunyt. Haldokolva azonban azt tanácslá polgártársainak, hogy kössenek békét. Ezzel föladta élete czélját is: Thebae hegemoniáját, mely vele élt s vele pusztult el. Xen. Hell. 7, 5, 4 sk. Plut. Pelop. és Ares. Paus. 9, 13–15. Nep. Epam. – Irodalom: Bauch, Epam. u. Thebens Kampf um die Hegemonie, 1834. Pomtow, Das Leben des E., sein Character und seine Politik, 1870. W. Vischer, E. Kleine Schriften Bd. I. 1877.