Epicharmus

’EpicarmoV, Cos szigetén Kr. e. 540 táján született görög vígjátékíró, kit siciliai tartózkodásáról Siculusnak neveztek. Cic. tusc. 1, 8, 16. Att. 1, 19, 8. Apja, Helothales orvos, fiának már 3 hónapos korában elhagyta a szigetet és állítólag a siciliai Megarában (Aristot. poët. 3, p. 1448A, 33) telepedett meg; lehet, hogy E. itt irta első vígjátékait. Midőn Gelo 485-ben Megarát elfoglalta s a polgárok egy részét Syracusaebe vitte át, úgy látszik, ő is oda került s művészete még kedvezőbb talajra jutott és Hiero uralkodása alatt ennek udvarában. Marm. Par. 71. Clem. Al. Storm. 1, 14. p. 353 P. Simonides, Pi darus és Aeschylus társasága különösen a művészies színszerűség és a drámai terv megalkotása tekintetében nagy befolyással lehetett művészetére, mely ekkor érte el virágkorát. Valószinűleg ott is halt meg 450 körül, tehát Aeschylus után 90 (Diog. 8, 78) vagy 97 (Ps.-Luc. Macrob. 25) éves korában, teljes szellemi erőben. Emlékére a syracusaeiek érczszobrot állítottak, melyre az epigrammát Theocritus irta. Fiatalabb éveiben állítólag a pythagoreusok kötelékébe tartozott (Diog. Iamblich. vit. Pythag. 36, 266. Clem. Al. Strom. 5, 708 P) és orvos is volt, később azonban teljesen a vígjátéknak élt; ő fejlesztette ki különösen s vele Phormis és Dinolochus az ú. n. dor siciliai comoediát művészi formává (Aristot. poët. 5, p. 1449B, b. Anon. de com. 3, 5), mely téren utána Sophron és Xenarchus működtek. – Darabjai közül, melyeknek száma 35–45 közt ingadozik (Suid. Anon. de com. 3, 5), még 30-nál többnek ismerjük a czímét s ezeknek mintegy fele mythikus v. heroikus tartalmat mutat: ilyenek: Pyrrha és Prometheus, A trójaiak, Philoctetes, A szökevény, Odysseus, A cyclops, A sirenek, Busiris, A Sphinx stb., s bennök részint comikus mythusokat tárgyal, részint komolyakat travestál, mint az attikai satyrdrámák. Ő ugyanis a monda isteneit és herosait mindennemű pajkosságukban s gyöngeségükben állítja kortársai elé s különösen a siciliaiak gourmandsága szolgáltatott neki bőséges anyagot az istenek és hősök ilyfajta fogyatkozásainak bemutatására; így például Hebe lakodalmában a múzsák Kövér úr és Étkes asszony lányaikép jelennek meg s halakat hoznak ajándékba, így egy tokot (elof) is, melyet Zeus rögtön lefoglal a maga számára s a konyhába küld elkészítés végett; kedvesen írja le a lakodalmi ebédet s bőven kijut az élczből a vőlegénynek Heraclesnek, ki ugyancsak hozzá lát a töltözködéshez. Más darabjai meg a közéletből nyujtanak vidám képeket s nevetéstkeltő jellemeket, minők pl. a Földmives, Ünneplátogatók, Megaris, Periallus, Föld és tenger, A követség, A fazekak, Remény vagy gazdagság stb. Egyedül csak a politikai vígjáték tere maradt előle elzárva, mert sem a tyrannusok alatt sem pedig a Gelo halálát (467) követő elkeseredett pártharczok idejében nem lehetett költőnek bátorsága a vezérlő államférfiak támadására. – Vígjátékaiból csak töredékek maradtak ránk, valódiak s hamisak vegyesen, a mennyiben nyilván kiszorították őket az attikai comoedia tökéletesebb alkotásai, úgyannyira, hogy Quintilianus pl. teljesen hallgat rólok, a mi egyes magasztalások daczára azt mutatja, hogy E. vígjátékairól valami magasabb képzetet nem szabad alkotnunk. A töredékekből terv és tartalom alig-alig ismerhető fel s e tekintetben csak a régi írók nyujtanak felvilágosítást, kik szerint comoediái egyszerű anyagukat mélyebb jellemzés és művészi bonyodalom nélkül adván, gyorsan felődnek ki s e szerint a fabulae motoriae közé számíthatók. Hor. epp. 2, 1, 58. Vígjátékainak nyelve, melyet a régiek jó dórnak ismertek el, a siciliai társalgási nyelv volt, versmértékei pedig, melyeket egyszerűen de nem pontosan kezelt, az iambikus trimeter, az anapaestikus tetrameter (carmen Epicharmium, Mar. Victorin. 2, 58). Comoediái telvék gondolatoktól terhes, velős mondásokkal s bölcseleti fejtegetésekkel, mik egyszersmind fő vonzóerejüket is alkották. Anon.de com. 3, 5. Theocr. epigr. 8 (17). Plat. Theaet. 152 E. – Ezek miatt a philosophusok különösen nagyra becsülték, így pl. Plato a legkiválóbb vígjátékírónak mondja (Theaet. 152 E; v. ö. Diog. Laërt. 1, 42. 3, 9 s k.); ennek a körülménynek pedig az lőn a következménye, hogy különféle tanító iratokat hamisítottak neve alatt versben és prózában is és azokat a valódiság minden ismertető jelével iparkodtak ellátni. Ilyen hamisítványok voltak az Állam (Athen. 14, 648 D. Clem. Al. Strom. 5, 719 P), Chiron tanai (Athen. i. h.), A természetről (= Ennius Epicharmusa), a Canon és a Gnomák (Athen. i. h.), sőt a mennyiben Empedoclesszel fölcserélték, orvosi tankölteményt (Diog. Colum. 7, 3, 6), gazdasági iratot (Colum. 1, 1, 8), álmoskönyvet (Tertull. de anim. 46) és szakácskönyvet (Plut. Num. 8) s tulajdonítottak neki; mindezeket aztán Apollodorus 10 könyvre osztotta. Porphyr. vit. Plotin. 24. Suidas. Diog. 8, 78. Ath. 14, 648 DE. Sajátságos azonban, hogy később mint költőről senki sem ír róla, míg a philosophusok és grammatikusok még a 11. században is foglalkoznak E. irataival. – V. ö. Polman Kruseman, Epicharmi fragm. Harlem, 1834. Lorenz, E. des Koers Leben und Schriften. Berlin, 1864. Haupt, Quaestiones Epicharmeae, opusc. 2.1876. Welcker, Über E. Kleine Schriften I. 1844. 52.