Epicurus

’EpicouroV, ókori bölcselő a róla elnevezett philosophiai iskolának (Epicurei, ’Epicoureioi) alapvetője (266. á., E. mellszobra a Museo Capitolinóban, Roma). Szül. 342/1. Kr. e. Samusban, a hová atyja az attikai Neocles mint gyarmatos kivándorolt és iskolamesteri teendőkkel foglalkozott, a miben E. is kezére járt. E. mint 18 éves ifjú Athenaebe ment, a hol kora legkiválóbb bölcselőivel érintkezett. Democritus bölcseletének már korábban megkezdett tanulmányozását folytatta, azonkívül tanult Pamphilustól, Plato tanítványától és Nausiphanestől, a ki hol Pyrrho hol Democritus hiveként szerepel. Saját rendszerével legelőször a lesbosi Mytilenében és a kisázsiai Lampsacusban lépett fel, de 36 éves korában Athenaeben telepedett meg, a hol kertet vásárolt és ebben élve folytatta tanítói működését. Midőn 71 éves korában meghalt, olyan szilárdul megállapodott szellemű bölcseleti iskolát hagyott maga után, melyet nemcsak az erős meggyőződés forrasztott össze (az egy Metrodorus kivételével valamennyi tanítvány változatlanul fenntartotta a mester rendszerét), hanem egyúttal az E. egyénisége folytán ébredt szeretet és személyéhez való törhetetlen ragaszkodás is, mely még Cicero megemlékezésében is megcsendül (fin. 2, 25: bonum, comem et humanum). Lényegesen befolyt erre nézve az, hogy E. tanítványaira hagyta kertjét, melyben emlékét minden hó 20-án vidám emlékünneppel ülték meg. – E. philosophiája a Stoa tanaival bizonyos ellentétben áll; főképen azért, mert a stoikusok a valót a fogalommal azonosították, s a létet gondoltnak vélték, holott E. a bizonyosságot érzéki észrevevésre, az utóbbit viszont az érzésre alapította. Midőn rendszerét így alkotta meg, voltaképen a cyrenaikusok tanát fejlesztette tovább (l. Aristippus), melynek azonban jelentősebb tudományos értéket nyújtott. Rendszerének részei voltak: a canonika (voltaképen logika), metaphysika, physika és ethika. A canonika feladata a megismerés szabályait (canonjait) és az igazság criteriumait tanítani. A megismerés canonjai: az érzéki észrevevés (aisJhsiV), a képzet (prolhfiV) és a vélemény (doxa). Az észrevevés mindenkor igaz és soha sem csalhat meg bennünket. De képzet csak akkor válik belőle, ha egyetemesítjük, valaminthogy a vélemény is csak akkor lehet igaz, ha az észrevevés megerősíti. Ha ez nem történik, akkor a vélemény nem igaz, és tévedés áll be. Magát az érzéki észrevevést E. következőképen fejtegeti: A tárgyak (testek) felszinéről folytonosan rendkivül finom részecskék válnak el, a melyek ép ezen finomságnál fogva a legnagyobb tereken által és távolságokon végig a lehető legrövidebb idő alatt képesek áthatolni. Ezt a kifolyást néha-néha valamely akadály feltartóztatja, vagy eredeti alakjából és elhelyezkedéséből kizavarja, de kedvező körülmények között az így levált és kirajzó részecskék (atomok) még mindig megtartják azt a helyzetet és állást, melyet leválásuk előtt a tárgynak (testnek) felszínén elfoglaltak, úgy hogy a tárgynak hű képét adják, mely mindössze a sűrűségnek van hijával. Egyesével az ilyen képeket észre nem vehetjük, mivel nagyon gyengék, de ha valamely testről folytonosan felénk rajzanak, észrevehetőkké lesznek, a mennyiben érzéki szerveinken által lelkünkbe hatolnak, azt mozgásba hozzák és így a képzeteknek okozóivá lesznek. Ezen magyarázat összefügg Leucippusnak és Democritusnak az atomokról szóló tanával, melyet E. elfogadott és lényegileg tovább nem fejlesztett. E. rendszerében az atomoknak csak három tulajdonságuk van: alakjuk, súlyuk és nagyságuk; ezek a tulajdonok változásoknak vannak alávetve, de maguk az atomok változhatatlanok és a térrel együtt öröktől fogva léteznek. A legfinomabb és leggömbölyűbb atomok a lelket alkotják, mely viszont finom szellem, a testben mindenfelé el van aprózva (elszórva, parasparmenon) és nagy része van a test melegében. Fődolognak tekintette E. egész philosophiájában az ethikát. Ennek czélja, hogyan lehessen az embert gondolkodás útján boldoggá tenni. A cyrenaikusok nyomán haladva E. is a kéjt (hdonh) tekintette a legfőbb boldogságnak, habár azért erősen hangsúlyozta, hogy nem minden élvezet keresendő és nem minden fájdalom kerülendő. Ezt kell mindenkor megfontolni, mert többet ér, ha az ember okosan boldogtalan (eulogistwn, atucein), mint ha oktalanul boldog (alogistwV eutucein). Az élvezetnek legfelsőbb fokozatai (catasthmaticai hdonai) egyrészt az, ha az ember nem ismeri a vágyat és félelmet (ataraxia), másrészt ha mentes a bajtól (aponia). A legboldogabb örök valók az istenek, akik az üres világközökben laknak, a legfinomabb atomokból állanak és zavartalan boldogságot élvezve sem a világgal, sem az emberekkel nem törődnek. – E. rendkívül sokat írt (állítólag 300 kötetnél többet), de munkái kevés kivétellel elvesztek és egész rendszerét is csak laërtei Diogenesnek meglehetősen fogyatékos feljegyzéseiből ismerjük. Ugyancsak az utóbbi őrizte meg részünkre a mester végrendeletét, továbbá 3 levelét (melyek közül a középső voltaképen a peri jusewV cz. munkának kivonata) és 44 erkölcsbölcseleti mondását (curiai v. rhtai doxai), melyek az E.-ról nevezett iskola kátéjának tekinthetők. Főművének (peri juseV) töredékei, melyeket Herculaneumban találtak, aránylag nagyon hézagos képet nyújtanak a 37 kötetes munka tartalmáról (az 1818-ig ismerteket Orelli adta ki Lipcsében, az ujabban felszínre jutottak 1866-ban láttak napvilágot a «Herculanensia Volumina» cz. nápolyi vállalatban). a physikára és meteorologiára vonatkozó leveleket Schneider adta ki 1813-ban. Az E.-féle physika rendszerének teljes képét a római Lucretius (l. Lucretii, 12) őrizte meg részünkre, a ki Horatiusszal egyetemben E. határozott hive és követője volt. Erkölcsi méltatásának szép képét találjuk Senecánál (de vit. beat. 12. 13), kinek korában E. bölcselete népszerűbb volt, mint valaha. V. ö. Usener, Epicurea, 1887. Zeller, Die Philosophie der Griechen in iher geschichtlichen Entwicklung, 3 kiad. (Leipzig, 1880), III. köt. 1 rész, 363 skk. ll. Steinhart czikke Ersch és Gruber encyklopédiájában. I. sectio, 35. kötet. 459–477. Guyau, La Morale d’E. (Paris, 1878). Domanovszky, A bölcsészet története, Budapest, 1870–1890. Gizycki, Über das Leben und die Moralphilosophie des E. (Halle, 1879). Kreibig, E., seine Persönlichkeit und seine Lehre (Bécs, 1885). Goedeckemeyer, E.-s Verhältniss zu Demokrit (1897.). E.-nak Lucretiusra gyakorolt hatását Hegedüs István méltatta behatóan (Athenaeum, 1894). Guissani, Studii Lucretiani (a szerző nagy Lucretius-kiadásának első kötete, Torino, 1896).