Fabii

ősrégi, valószínűleg sabinus eredetű patricius nemzetség, mely Herculestől és Euander egyik leányától származtatta s Herculea gensnek nevezte magát. Ov. fast. 2, 237. A hagyomány szerint Remus társai voltak a legelső Lupercus ünnepeken s valóban később is mindig ők (és a Quintiliusok) szolgáltatták az ünnepi áldozatot. Ov. fast. 2, 375. Aur. Vict. or. gent. Rom. 22. Prop. 5, 1, 26. Nevüket némelyek fabától (bab; Fabii, babtermelők), mások fovii- vagy fodiitól (farkasvermet vadászók) származtatják. Plin. 18, 3. Plut. Fab. Max. 1. Nevezetesebb Fabiusok a következők: – 1. Q. Fab. Vibulanus. Két ízben, 485. Kr. e. és 482-ben volt consul; mint ilyen harczolt előbb az aequusok és volscusok, később a vejibeliek ellen. 480-ban halt meg mint propraetor az etruscusok elleni csatában. Liv. 2, 41. 46. Dion. Hal. 9, 11. – 2. Kaeso Fab. Vibul., az előbbinek testvére, 485. Kr. e. praetor, 484. consul. Állandó ellensége a plebsnek és az agrarius törekvéseknek. Második consulsága alatt (481) megverte a vejieket, de ekkor katonái otthagyták. Liv. 2, 41 sk. Dion. Hal. 9, 1–4. A következő évben testvérével Marcusszal ismét szerencsés csatát vívott a vejibeliek ellen. Liv. 2, 46. Minthogy a sebesültekkel nagyon humanusan bánt, a plebs végre is kibékült vele s 479-re újból megválasztották consulnak. Liv. 2, 47. Eleinte agrarius törvényeket akart a senatussal kezdeményeztetni, hogy megelőzze a tribunusokat, de nem sikerült; azután sikeresen harczolt az aequusok és vejibeliek ellen. Minthogy azonban a vejibeliekkel a czivódás örökös volt, F. családja nevében engedélyt kért a tanácstól, hogy az egész nemzetség maga vonulhasson ki ellenük s addig harczoljon, a míg vagy teljesen leverik őket, vagy mind elhullnak. Kivonultak tehát összes clienseikkel s három évig küzdöttek kitartással; ekkor azonban Cremeránál tőrbe kerültek s a 306 Fabius közül egy sem menekült meg. E csata napját később a dies atri közé sorolták a rómaiak, a kaput pedig, melyen a Fabiusok kivonultak, porta sceleratának nevezték. A hagyomány szerint egyetlenegy F. maradt életben, a ki mint kis gyermek otthon maradt volt a városban. Liv. 2, 49. Ov. fast. 2, 195. Dion. Hal. 9, 15. Eutr. 1, 15. Gell. 17, 21. – 3. M. Fab. Vibul., előbbinek testvére; 483. mint consul harczolt a volscusok ellen. 480-ban ujból elnyerte a consulatust és a vejibeliek ellen ment, kiket bár nagy veszteséggel, sikerült legyőznie; de triumphust nem akart tartani, mivel öcscse Q. elesett a csatában. A népet nagyon lekötelezte azáltal, hogy a sebesültek ápolásáról gondoskodott. Meghalt a Cremera melletti csatában. Liv. 2, 42–49. Val. max. 5, 5, 2. Dion. Hal. 9, 5. 10. 13. 15. – 4. Q. Fab. Vibul., előbbinek fia, a hagyomány szerint az egyetlen, a ki a 306 Fabius közül életben maradt volt. Mint consul (467- és 465-ben) győzelmes harczokat folytatott az aequusok ellen. Liv. 3, 1–3. 462-ben mint praefectus urbi hevesen és sikeresen lépett fel Terentilius néptribunusnak a consulok hatalmát korlátozni akaró indítványa ellen. Liv. 3, 9. A decemviratus második évében ő is tagja lett ennek a testületnek, melynek bukása után valószinüleg számüzetésben halt meg. Liv. 3, 41. 58. – 5. M. Fab. Vibul., az előbbinek fia; 442-ben mint consul gyarmatosokat küldött Ardeába (Liv. 4, 11), később mint legatus és trib. mil. cons. pot. harczolt a vejibeliek és az aequusok ellen. 390-ben a gallus pusztítás alkalmával pontifex maximus volt s valószínüleg ekkor halt meg. Liv. 5, 41. – 6. Numerius Fab. Vibul., előbbinek testvére; 415-ben mint consul az aequusokat legyőzte, ezért ovatiót tartott. Liv. 4, 43. Később kétszer volt tribinus militum consulari potestate. – 7. Q. Fab., az előbbinek testvére; 423. és 412. consul, 416. és 414. hadi trib. Liv. 4, 37. 49. 51. 52. – 8. Numer. Fab. Ambustus, az 5. sz. fia. 406-ban mint hadi trib. meghódította Anxur városát s a zsákmány nagy részét a katonáknak adta. Liv. 4, 59. 391-ben követségben járt a gallusoknál Clusiumban. Liv. 5, 35 sk. – 9. Kaeso Fab. Ambustus, az előbbinek testvére, előbb quaestor, később 4 izben hadi tribunus Liv. 4, 61. 5, 10. 12. 34–36. 10. Q. Fab. Ambustus, a két előbbinek testvére, kikkel együtt ment 391-ben követségbe a gallusokhoz; e követség a nemzetközi jogok ellenére fegyvert fogott a gallusok ellen s a Fabius család hatalma oly nagy volt, hogy midőn ezek elégtételül a sértésért a követek kiadását követelték Romától, elégtétel helyett mind a 3 Fabius hadi tribunussá választatott. E brutalitás eredménye az lett, hogy a gallusok Roma ellen indulak és Alliánál tönkre téve a római seregeket, bevonultak a városba. A követséget végre a gallusoknak Camillus által való legyőzése után kérdőre vonták, de ekkor F. már nem volt életben. Plut. Cam. 18. Liv. 6, 1. – 11. M. Fab. Ambustus, a 8. sz. fia. 360-ban mint consul legyőzte a hernicusokat (Liv. 7, 11); második consulsága alatt (356) a faliscusok és tarquiniibeliek ellen harczolt sikerrel, kiknek papjai a csatasor előtt szaladgálva égő fáklyákkal s kigyókkal igyekeztek a rómaiakat a támadástól visszariasztani. Liv. 7, 17. Később legyőzte a tiburiakat is és 351-ben dictatorságot nyert azzal a megbizással, hogy a Licinus-törvény végrehajtását akadályozza meg, de ez nem sikerült. Liv. 7, 22. – 12. M. Fab. Ambustus, a 9. sz. fia. Nagyobbik leányát egy patriciushoz, a kisebbiket a plebejus Licinius Stolóhoz adta férjhez. Minthogy a nagyobbik testvér férje rangjánál fogva lenézte a kisebbiket, F. leányának elégtételt szerzendő, felkarolta s törekvéseiben támogatta Liciniust, miáltal természetesen plebejuspártinak mutatta magát. Később azonban valószínű, hogy ujból kibékült a patriciusokkal s pártjukhoz visszatért. Liv. 6, 34–36. 7, 17 sk. – 13. C. Fab. Ambustus. A tarquiniibeliek 358. Kr. e. megverték seregeit. Liv. 7, 15. – 14. C. Fab. Dorsuo, az előbbinek testvére (?). A gallus pusztítás idején 390-ben még mint ifjú az által tüntette ki magát, hogy egy bizonyos áldozás elvégzése végett a Capitoliumot elhagyva átlopta magát az ellenséges csapatokon s az áldozatot teljesítve ismét visszatért övéihez. Liv. 5, 46. 52. Val. Max. 1, 1, 11. Flor. 1, 13. – 15. Q. Fab. Maximus Rullianus, a 11. sz. fia. Egyike a család legkiválóbb tagjainak. Korán lépett közszolgálatba s végig ment a legmagasabb hivatalokon is. 331. aedilis curulis, 325. Papirius Cursor dictator mellett magister equitum lett; ez utóbbi minőségében a dictator beleegyezése és tudta nélkül hadat vezetett a samniumiak ellen s bár sikerült győzelmet arania, a dictator mégis halálra itélte s csak a senatus és a nép közbenjárására szabadult meg. Liv. 8, 30–36. Eutr. 2, 8. 322-ben mint consul és 315-ben mint dictator ismételten harczolt a samniumiak ellen, kiktől utóbb Lautulae mellett kemény vereséget szenvedett. Diod. Sic. 19, 72. Második consulsága alatt meghódította, békére kényszerítette az etruscusokat; először Sutriumnál verte meg őket, azután a Ciminius erdőn át egy ügyes kém által bevezettette magát Etruriába s újabb győzelmet aratott Perusiánál. Diod. Sic. 20, 35. Liv. 9, 33–37. Nem sokkal azután déli Etruriát és Umbriát is meghódította. Liv. 9, 39. Jutalmul diadalmenetet kapott s mindjárt a következő évre ujból megválasztották consulnak (308). Ugy ekkor mint a következő években többször hadakozott sikerrel samniumbeliek és etruscusok ellen. De állását és népszerűségét nagyon megingatta Appius Claudius, úgy hogy 4 éven át nem tudott hivatalhoz jutni. Végre 304-ben mint censor azt a nevezetes ujítást tette, hogy Ap. Claudius törekvései ellenére a proletarius népséget kivette a tribus rusticaeből és a 4 tribus urbanaeba osztotta, miáltal kétségkívül biztosította a művelt elem befolyását a politikában. Liv. 9, 46. Azután egymás után rövid időközökben háromszor nyert consuli hivatalt, harczolt a samniumiak, a gallusok s ezek szövetségesei ellen és sentinumi győzelme után (melyben consultársa P. Decius elesett) triumphust tartott. Liv. 10, 15. 27 sk. Pol. 2, 19. Végre győzelemre segítette Pontius samniumi vezér ellen saját fiát, ki előbb a samniumiaktól mint consul csunya vereséget szenvedett volt 292-ben. F. nagyon öreg korában halt meg és államköltségen temették el. Aur. Vict. vir. ill. 32. – 16. Q. Fab. Max. Gurges, az előbbinek fia, kit a samniumiak 292-ben keményen megvertek; atyja támogatásával azonban sikerült Pontius samniumi vezért legyőznie s második consulsága alatt is újabb győzelmet aratott felettük 276-ban. Harmadszor is elnyerte a consulatust 265-ben és a rabszolgák elleni harczban esett el Volsiniiben. Eutr. 2, 9. Val. Max. 4, 1, 5. Flor. 1, 21. – 17. Q. Fab. Max. Verrucosus Cunctator, a leghíresebb tagja a családnak; életének javarészét a közpályán töltötte s többször tüntette ki magát mint hadvezér. 233-ban első consulsága alatt legyőzte a liguriaiakat (Zonar. 8, 18); majd nemsokára censor lett (230-ban), két évvel később pedig másod izben consul. Midőn Hannibal Saguntumot elfoglalta (219-ben), ő vitte meg egy követség élén a carthagóiaknak a hadüzenetet (Liv. 21, 18), a szokásos módon a toga felemelésével szabad választást adván nekik a háboru és béke között. A trasimenusi vereség után 217-ben dictatorrá választották, s ő látva, hogy Hannibal lovas csapataival nem mérkőzhetik meg sikeresen, folytonosan szemmel tartotta ugyan és közelében volt, de döntő ütközetbe nem akart bocsátkozni. Egyetlen egyszer lett volna alkalma a döntő ütközetre, midőn t. i. Hannibal Campaniából visszatérőben volt Északi Italia felé; ekkor F. egy hegyszorosban utját állotta, de Hannibal egy ügyes csellel szerencsésen kimenekült kezei közül. A rómaiak végre sokallani kezdték F. eljárását, Cunctatornak nevezték őt, pedig neki teljesen igaza volt. Midőn neki Romába kellett mennie s a vezérletet Minucius magister equitumra bízta, ez hevessége által csaknem óriási veszélybe döntötte a sereget. Liv. 22, 8. 10. 15. 24. sk. Plut. Fab. 1, 4 sk. Pol. 3, 87 sk. A következmények megmutatták, hogy F. tactikája helyes volt, s midőn a cannaei csatában az egész római sereg vezérestől elpusztult, F. késedelmezésének előnyeit teljesen elismerték. Enn. Cic. off. 1, 24, 84. Cato maj. 4, 10. Ujból consullá választották tehát (215-ben) s ő Campaniában több elpártolt szövetséges várost visszahódított. Liv. 23, 39. A következő évben, mint harmad izben consul, később mint legatus több dicsőséges csatában vett részt s mindenütt az ő késedelmező tactikáját követte; így negyedik consulsága alatt Tarentumnál sikeresen mérkőzött meg Hanniballal s 209-ben magát Tarentumot is visszafoglalta; ez alkalommal gazdag zsákmányt ejtett s később 204-ben fényes diadalmenetet tartott. Liv. 27, 11. 15. Plut. Fab. 21. Cic. Cat. maj. 4, 11. Halálát (203) a római nép érdemeihez méltóan gyászolta meg. Liv. 30, 26. Valóban ritka bátorság és önmegtagadás, nyugodtság, megfontolás és szelídség párosult benne, mely utóbbiért Ovicula melléknevét is kapta. V. ö. Cic. Cat. m. 4. 10 sk. Cicero dicséri szónoki tehetségét (Brut. 14, 57). – 18. Q. Fab. Max., az előbbinek fia. Előbb atyja seregében harczolt, majd mint consul kitüntette magát Apuliában; meghalt valószinűleg 207 körül. Liv. 24, 43. 44 sk. – 19. Q. Fab. Max. Aemilianus, Aemilius Paulus fia, Scipio Aemilianus testvére (Plut. Aem. Paul. 5), Polybius barátja. Pol. 32, 10. 154. Kr. e. követségben járt Prusiasnál, később 145. mint consul sikeresen harczolt Viriathus ellen. Pol. 33, 6. Liv. ep. 52. Cic. Lael. 25, 96. – 20. Q. Fab. Max. Servilianus, előbbinek testvére; mint consul 142. Szintén részt vett a Viriathus elleni harczban. – 21. Q. Fab. Max. Allobrogicus, a 19. sz. fia. Ifju korában mint quaestor nagybátyjával Scipio Africanusszal együtt harcolt Numantiánál, később 132-ben részt vett a siciliai rabszolgaháboruban. Később Hispania propraetora, majd 121-ben consul lett és fényes győzelmet aratott az allobroxok felett Galliában, s triumphussal vonult be Romába. Liv. ep. 61. Vel. Pat. 2. 10. Cicero (Mur. 36) szerint jeles szónok volt. – 22. Q. Fab. Max. Eburnus,116-ban consul. Minthogy fiát halálbüntetéssel sujtotta, azért elitélték és száműzték. Oros. 5, 16. Cic. Balb. 11, 28. – 23. Q. Fab. Max., a 21. sz. unokája, Caesar alvezére Hispaniában, ki őt jeles szolgálataiért 45-ben consullá tette. Plut. Caes. 58. – 24. Paullus Fab. Max., Ovidius rokona, Augustus barátja.14-ben Kr. u. állítólag elkisérte Augustust titkos útjában Agrippa Posthumushoz, s e látogatásáról egyetmást kifecsegett feleségének, ki által Livia, Augustus neje s Tiberius is megtudták a dolgot. Nem lehetetlen, hogy ép ezért, erőszakos halállal halt meg nemsokára. Tac. ann. 1, 5. Ov. ex Pont. 1, 2, 119. 4, 6, 9. Hor. od. 4, 1. – 25. Q. Fab. Pictor, a legelső római történetiró (annalista). Családja a festészethez való hajlamairól volt ismeretes és innen kapta melléknevét. Plin. 35, 4, 7. Családja közeli rokonságban állott Fab. Cunctator családjával. Plut. Fab. Max. 18. F. életének javarésze a pún háborúk korára esik (Dion. Hal. 1, 6) s valószínűleg 254 körül Romában született. Részt vett a Hannibal elleni valamint a gallus háborúkban (Polyb. 3, 9. Liv. 22, 7, 4. Eutr. 3, 5. Oros. 4, 13) s a cannaei vereség után a delphi jósdához küldötték (Plut. Fab. Max. i. h. App. Hann. 27. Liv. 22, 27), miből kitetszik, hogy a görög nyelvben és műveltségben jártas és általában tekintélyes ember volt. A görög nyelvbeli jártasságából magyarázhatjuk, hogy történeti művét, melyet közönségesen istoria-nak neveznek, görögül, az akkori művelt rómaiak által is használt nyelven írta (Dion. hal. 1, 6), levezetvén Roma történetét Aeneas bejövetelétől egész a saját koráig, vagyis a 2. pún háboru végéig. A régebbi történetre nézve talán kevésbbé megbízható, minthogy hazafisága részrehajlásra vezeti (v. ö. Pol. 1, 14. 58. Dion. Hal. 4, 6, 40), de a saját korabeli eseményeknél műve rendkívüli fontosságú, s nemcsak Polybius és Halicarnassusi Dionysius, hanem főképen Livius, sőt Diodorus Siculus és Plutarchus is dicsérik s igen gyakran, sőt néhol főforrásként használják (l. Heydenreich, F. P. und Livius, Freiburg, 1878). A historiákon kívül neki tulajdonítnak még egy jus pontificium cz. művet is (Non. 518, 28), de ezt valószínűleg nem ő írta. (l. alább 26. sz., Serv. Fab. Pictor). A görög nyelven írt historiákból vannak latin idézetek (Non. 518, 28. Gell. 5, 4, 3), melyek arra vallanak, hogy az eredetinek egy latin fordítása vagy talán helyesebben átdolgozása is létezett. Hogy F. maga csinálta volna, nem bizonyos és alig hihető; lehetséges, hogy egy másik Fabius nevű történetíróval van dolgunk, ki mindenesetre később élt, minthogy a latin maradványok is későbbiek. F. töredékeit l. Peter, hist. Rom. rell. 1, 5 skk. ll. 109 skk. és fragm. 6. l. Nitzsch. Die röm. Annalistik, Berlin, 1873. Peter, hist. rell. 1, 69. – 26. Serv. Fab. Pictor, Cato kortársa, történeti és jogtudományi iró, kinek művéből (de jure pontificio) Ciceronál, Gelliusnál, Noniusnál stb. vannak töredékek. Cic. Brut. 21, 81. Gell. 1, 12, 14. 10, 15, 1. Non. 544. 518. Macrob. 3, 2, 3. – 27. Fabius Rusticus, Nero kortársa, Seneca barátja. Irt egy történeti művet a saját koráról, melyet Tacitus nagyra becsült és többször említ. Tac. ann. 13, 20. 14, 2. 15, 61. Ugy látszik, hogy a szónoklásban is jártas volt (Tac. Agr. 10) s talán reá vonatkoznak Quint. 10, 1, 104 szavai. Dasumius végrendeletében (CIL 6, 10229) ifj. Plinius és Tacitus mellett F. is emlittetik, miből kitetszik, hogy 109. Kr. u. még életben volt; mikor halt meg, nem tudjuk. – 28. C. Fab. Valens, Galba, majd Vitellius híve. Tac. hist. 1, 52. 61. 74. 2, 27. 29. Bedriacumnál Caecina (l. e. 5, 348. lap) vezértársa. Tac. hist. 2, 41 skk. Valerius Paulinus, Vespasianus híve, elfogatta; fogságában kivégezték. Tac. hist. 3, 43. 62.