Feliratok

inscriptiones, tituli, epigrajai nevezete alatt a tartósabb, szilárdabb anyagra (kő, cserép, ércz, fa stb.) rótt följegyzéseket értjük, melyeknek tudományos vizsgálatával a felriattan, az epigraphica foglalkozik. Még az érmeken ránk jutott irások sem tesznek kivételt, jóllehet az éremtan, numismatica is vizsgálat tárgyává teszi. Ily feliratok mind a görögöktől mind a rómaiaktól igen nagy számmal maradtak reánk, s számuk az ásatások révén évről-évre még növekedik. Tárgyuk különböző, vannak a közjogba vágó szerződéskötések (rhtrai) és törvények (nomoi), ilyen pl. a híres gortyni felirat, vallási rendelkezések (inscript. sacrae) s magántermészetű följegyzések (inscript. privatae), minők a magánszerződések, sírfeliratok, fogadalmi feliratok stb. A rómaiaknál megkülönböztetjük az ú. n. inscriptiones publicae militares válfaját is, vagyis a diadalmi jelvényeken, pajzsokon, fegyvereken alkalmazott felirásokat. A mi a nagyobb terjedelmű feliratok, nevezetesen állami decretumok elhelyezését illeti, az Athenaeben a grammateuV thV boulhV feladata volt egyrészt, másrészt a dhmarcocV-é, s a bouleuthrion-ban vagy mint mások hiszik a Mhtrwon-ban, Athenae északi részében eszközöltetett; Romában főként Juppiter Capitolinus temploma areáján belül helyezték el a fontosabb felriatokat. A mi alakjukat illeti, megkülönböztethetők prózai és verses formában ránk jutott feliratok. Utóbbiakból nőtte ki magát, mint a költőktől külön mivelt költészeteti válfaj, az epigramma (l.e.). A görög feliratok írása az ú. n. capitalis (uncialis elemekkel), a latinoké az ú. n. monumentalis (scriptura quadrata), cserépen, viaszklapokon az ú. n. cursiv (scriptura vulgaris). A legrégibb görög-feliratok egy a 7. évszázból való attikai, a talán 8. évszázból is való ú. n. therai, és a 40. Olympias tájáról való abu-szimbeli feliratok Nubiában. A legrégibb római felirat egy a Kr. e. 3., sőt tán 4. évszázból is származó, az Esquilinuson talált kis hármas edényen olvasható (az u. n. Duenos-felirat), nemkülönben régi feliratok jutottak ránk a Hannibal előtti időkből való határköveken, valamint érmeken, tükrökön is. – Gyüjtésükkel már a régi korokban is foglalkoztak, de inkább csak a görögök közt, így az athaneai Philochorus (320–260) és Polemon (180 kör. Kr. e.); a humanismus idejében legkorábban a híres római tribunus Cola di Rienzo, Petrarca kortársa, majd az anconai kereskedő Ciriaco de Pizzicolli. Attól fogva több-kevesebb eredménynyel, de hiányos módszerrel gyüjtöttek egész Boeckh Á. felléptéig, kinek kezdeményezésére Franz, Curtius E. és Kirchhoff közreműködésével indult meg a 19. század 3. évtizedében a berlini akadémiától kiadott Corpus Inscriptionum Graecarum 4 kötetben (a III. köt. 1048–1049. lapjain vannak Pannonia, Dacia és Illyricum feliratai). Ebben 9926 felirat foglaltatik. Kiegészítései egyrészről a Kirchhoff szerkesztette Corpus inscriptionum Atticarum (Berlin 1873–1886) 4 kötetben, és Collitz-Bechtel-ék Sammlung der griech. Dialektinschriften-e (Göttingen 1884-től) szintén 4 kötetben. A latin feliratok gyüjteménye az ugyancsak a berlini akademia kiadásában Mommsen, Henzen, Ritschl, Hübner, Zangemeister, de Rossi és mások közreműködésével megjelenő Corpus Inscriptioum Latinorum XIV kötetben (1863 óta), melynek III. kötetében foglaltatnak a magyarországi feliratok; ezeket különben szintén 1873-ban Desjardins és Rómer is kiadták francziául és valamivel teljesebben magyart kisérő szöveggel Budapesten. Nagy vállalatnak igérkezik az Et. di Ruggiero szerkesztésében Romában megjelenő Dizionario epigraphico di Antichitŕ Rom. cz. mű is, melyből 1894-ben az I. köt. jelent meg. (A–B). Tájékoztatnak végre a görög ill. római felirattanról az Iw. Müller-féle Handbuch der klass. Altertumswiss. I. kötete 2. kiad.-ban (Nördlingen, 1892) Larfeld (357–624. l.) ill. Hübner (625 skk. ll.).