Fenus, faenus

gyümölcse a kölcsönadott pénznek, vagyis kamat, melyet a kölcsön adott pénz hoz; usura lényegileg ugyanaz, csakhogy valódi értelmében a kölcsön kapott pénz használatáért járó kamat. Varro 1. 1. 5, 183. Romában a legrégibb időkben a kamatláb nem volt megszabva; kölcsönöztek nemcsak pénzt, hanem egyebet is, pl. vetőmagot, tetszés szerinti kamatra, még pedig nagyra, mert ott, a hol az ipar és kereskedelem még gyermekkorát éli, mint minden üzletet, úgy a pénzüzletet is csak nagy koczkáztatással lehet folytatni. Már a királyság idejében merülnek föl panaszok a nagy kamat ellen. De a királyság megbuktatása után is a patriciusok kezében maradt minden jog és befolyás. A háborúkban közös véren szerzett javakból, az ager publiccusból, csak a patriciusok húztak hasznot; a sok hadi szolgálat folytán végképen elszegényedett köznép adójának fizetése és családjának eltartása végett kénytelen volt, ha nagy kamatra is, pénzt venni föl a gazdag patriciusoktól; a szigorú törvények pedig az adóst, ha nem birt fizetni, teljesen a hitelező hatalmába adták. (l. Nexum), a ki bezárhatta (l. Ergastulum) vagy rabszolgának adhatta el. Liv. 1, 23. Gell. 20, 1. Az ezen visszaélések megszüntetésére irányuló mozgalmak és javaslatok csak ideiglenes orvoslást eredményeztek, pl. kamatelengedést vagy a fogságban sínylődő adósok kibocsátását. Liv. 2, 23 skk. Ily viszonyok folytán tapadt hozzá a fenushoz az uzsora jelentése. A 12 táblás törvény segített végre a bajon, a mely t. i. a törvényes kamatlábat a tőke 1/12-ed részében (unicarium fenus) szabja meg (Tac. ann. 6, 16. 17), mely a régi 10 hónapos polgári évre számítva pedig 10%-ot jelent (Niebuhr, R. G. 3, 61 skk. 1.). Hogy a kamatszámítás nem hónapokra hanem egy évre történt, azt egy földmivelő népnél, melynek egy évben egyszer, aratáskor van a főbevétele, természetesnek találjuk (Nipperdey ellenkező véleményét l. Tacitus ann. kiadásának az ann. 6, 16-hoz való magyarázataiban). Kr. e. 346-ban (Liv. 7, 16) 5%-ra szállították le a kamatlábat (semiunciarum fenus), majd 341-ben a lex Genucia megtiltott minden kölcsönzést kamatra. Liv. 7, 42. App. b. c. 1, 54. De sem a kamat mértékének meghatározására sem a plebs túlságos eladósodásának megakadályozására (lex Licinia 376–267; lex Duilia Maenia 356 Kr. e.) irányuló rendszabályok nem nyujtottak állandó orvoslást. Az uzsorát korlátozó törvények különben is csak római polgárokra vonatkoztak s a pénzhajhászók a peregrini név alá bújva csinálhattak uzsora üzleteket, míg 193-ban Kr. e. ennek is gátat nem vetettek. Liv. 35, 7. a nyereséghajhászat azonban mindennek daczára is rendkívűl elharapódzott; az uzsoráskodás a patriciusokról egy új rendre, az equitesre szállt át s ezek, de kivált provinciákban a publicani, negotiatores és argentarii a lex Gabinia (l. o.) daczára is roppant mértékben űzték; ezen uzsorások (feneratores) számát más gazdag emberek is növelték. E viszonyok s a külfölddel való sűrű kereskedelmi érintkezés következtében Sulla ideje körül a görögöknél divatos kamatszámítás jött be és nem kölcsönöztek többé egy évre, mint azelőtt, hanem csak egy hónapra; avval a rendes kamatláb a centesima (sc. pars sortis) lett, vagyis 1% havonkint (12% egész évre). Dig. 12, 1, 40. V. ö. Plin. ep. 10, 62. A köztársaság vége felé az uzsorások üzletalapja a nagy költséggel járó hivatalhajhászat s a provinciák voltak. Verres Siciliában 24, Brutus Cyprusban 48%-ra helyezte el tőkéit. Biztos üzletekre azonban a tőke fölhalmozódása folytán igen mérsékelt kamatot találunk; így 54-ben Kr. e. 4%-ot, mely azonban akkoriban 8%-ra szállt föl. Cic. Att. 15, 7. A császárság kezdetén is 4% volt az évi kamatláb s 11–12% uzsoraszámba ment. Pers. 5, 150. Anatocismusszal (l. o.) is lehetett uzsorát űzni, úgy t. i., hogy a kamatokat, a melyeknek évenkint a tőkéhez csatolása (anat. anniversarius) Cicero idejében meg volt engedve (Att. 5, 21. 6, 1, 5. 6, 2, 7 anatocismus conjunctus) havonkint csatolták a tőkéhez. A későbbi római jog eltiltotta az anatocismust s Justinianus (Cod. 4, 32, 28) a közönséges üzletekre nézve 6, a kereskedelmiekre 8%-ot szabott ki kamatlábul, az illustris uraknak csak 4% járt. Az ú. n. fenus nauticumot pedig, a melyre nézve, minthogy a pecunia trajectitia a tengeri utaknál fogva nagy koczkázattal járt, azelőtt teljes szabadság uralkodott, 12%-ban szabta meg. A jogerősen elmarasztalt adóstól is 12% szedhető, valamint a kölcsönadott búza, só és egyéb helyettesítő dolog hitelezése után, a pénzen kívül.