Földmívelés.

A földmívelés mindkét classikus nép életviszonyaira döntő befolyást gyakorolt. Görögország természeti fekvése és talaja nem igen kedvezett a földmívelésnek, de Thessalia, Boeotia és Peloponnesus termékeny vidékein csakhamar virágzásnak indult. Demeter istennő tisztelete olyan régi, mint maga a görög nép. A homerusi korban a görög nép fő foglalkozása a földmívelés és a történeti korban is a földmívelést tartják a legtermészetesebb és legigazságosabb keresetforrásnak. Plut. Philop. 4. A földmivelés magára az állami és társadalmi élet kifejlődésére nagy hatással volt, a miért is a tyrannusok különös gondot fordítottak reá. Sparta ereje és hatalma a földmívelésben gyökeredzett. A szorosabb értelemben vett földmívelés mellett főleg az olaj- és bortermelés említendő. A római nép a legrégibb időben első sorban földmíves nép volt. Erre vallanak a régi elnevezések és egyes családok nevei és cognomenjei. A Fabius, Lentulus, Cicero stb. nevek hüvelyes vetemények (faba, lens, cicer) neveiből erednek. A míg Romában a földmívelés virágzott, addig a nép erkölcsi ereje szilárd és hajthatatlan volt; a földmívelésnek köszönhető, hogy a római nép egyszerű, puritán gondolkoásmódja évszázadokon át érintetlen maradt. A mikor a földmívelés hanyatlani kezdett, egyes kiváló írók, mint Cato, Varro, Vergilius prózai és költői művekben iparkodtak a rómaiak figyelmét visszatéríteni az ősi foglalkozásra. Cic. off. 1, 42. – A vetés és aratás a görögöknél és rómaiaknál kissé másképen történt mint nálunk. Varro De re rustica cz. művében azt írja, hogy a rómaiak az őszi napéjegyentől (sept. 23) a téli napfordulóig (dec. 21) szoktak vetni. A mikor a vetés már szépen és egyenletesen megsárgult, az aratók sarlóval (falx messoria) levágták és pedig úgyszólván kizárólag a kalászokat, úgy, hogy a szalma a szántóföldön állva maradt. Varro 1, 50 azt írja: stramenta stantia ini segete (t. i. a mezőn) relinquunt, ut postea subsecentur. A kosarakban összegyűjtött kalászokat a szérűre (area) vitték, mely rendesen a nyilt mezőn volt. Itt azután kicsépelték a magot. Rendszerint igásbarmok taposták ki, vagy külön cséplőeszközzel (trahae, tribula) verték ki a gabonaszemeket. A megtisztított gabonát nagy kosarakban a magtárakba (granaria, horrea) vitték, néha pedig a föld alatt, külön e czélra ásott gödrökben (scrobes) rejtették el, úgy a mint az itt-ott még a mai napság is történik. A megőrlés (mola) előtt a kalászokat jól kiszárították, hogy a gabonaszemek szétzúzása és megőrlése könnyebben mehessen végbe. A 387. á. etruscus faekét mutat egy Arezzóból való bornzcsoport után, a melyhez hasonlót még ma is használnak a Campagnában;a 388. á-n – Titus (illetőleg Trajanus) thermáinak egy képe után – aratási jelenetet látunk.