Alcetas | A | Alcidamas |
’AlcibiadhV, Clinias fia, régi, előkelő athenaei nemzetség sarja, sz. Athenaeben 452 körül Kr. e., anyja Dinomache útján rokonságban álott az Alcmaeonidákkal. Öt éves lehetett, midőn atyját elveszítvén, Pericles, mint nagybátyja gyámsága alá került. A vagyonos és szeretetreméltó ifjút már korán ismerte egész Athenae, sokat tudtak beszélni szellemes, de egyúttal szilaj csinjairól. Plut. Alc. 28. Alakja, arcza ritka szépségű, szellemi tehetségei igen fényesek voltak. A társaságban elmés, megnyerő modorú, a nép között bőkezű s korának legkiválóbb szónoka volt. Socrates felismervén a benne mutatkozó ritka tehetségeket, barátjáúl szegődött, megkisértette nevelni és megvédni azoktól, kik önérdekből rajongták körül az ifjút. A tanitvány a legélesebb szemet árulta el annak megitélésében, hogy mi az igaz, jó, nemes; de annál nagyobb hibája, hogy nagyon sokszor eltért ezek útjáról, mert nagy és sokoldalú tehetségeit nem vezényelte megfelelő erkölcsi nagyság egy fensőbb összhangba. Tehetségeit elhomályosították szenvedélyei, melyek között a leghatalmasabb volt a szertelen nagyravágyása. Első, uralkodó akart lenni Athenaeben s e czélért az eszközökben nem volt válogatós. Mostohán bánt nejével, Hipparetével, ki a gazdag athenaei Hipponicus leánya volt. E nő gyöngéden szerette, de mivel férje a házasság után is folytatta kicsapongásait, válni akart. A. azonban erőszakkal megakadályozta szándékában. Plut. Alc. 8. Odaadóbb volt Socrates iránt, kivel naponként együtt étkezett, birkózott, kinek a harcztéren hű bajtársa volt. Midőn 432-ben Potedaea alatt megsebesült, a tanító testével fedezte tanítványát, 8 év múlva pedig Deliumnál ez mentette meg amannak életét. Ettől fogva a peloponnesusi háborúnak csaknem minden eseményében volt része. Eleinte a Spartával kötendő béke híve volt, de aztán nagyon megneheztelt e városra és Niciasra, mivel Sparta inkább bizott az utóbbiban azt óhajtotta, hogy ez vezesse az alkudozásokat Athenae részéről. El is követett aztán mindent a nicasi béke megdöntése végett. Hatása alatt lép Athenae alkudozásba 420-ban Argos, Mantinea és Elis követeivel s miután A. csúfosan kijátszotta az amazok ellensúlyozására küldött spartai követséget, a szövetség amaz államokkal létre is jött. Thuc. 5, 43 kk. Plut. Alc. 14, 15. 419-ben, mint athenaei strategus jelenik meg A. a Peloponnesusban s az elégedetlen elemeket a lacedaemoniak ellen zúdítja. Argost és Patrae fontos achajai kikötő várost rábirja, hogy városukat az athenaeiekhez hasonló falakkal kössék össze a tengerrel és így annál inkább Athenae befolyása alá helyezzék magukat. Plut. Alc. 15. Thuc. 5, 82. A peloponnesusi vállalatok azonban nem vezettek lényegesebb eredményhez. Annál nagyobb válságba sodorta Athenaet a siciliai háború, melynek fő előkészítője szintén A. volt s mely aztán végleg felzavarta a békét. E háború bevallott czélja az volt, hogy Egesta, siciliai város segíttessék meg Selinus és ennek szövetségese, Syracusae ellenében; az A.-től fellovalt nép azonban arra számított, hogy elfoglalja az egész szigetet, ezt további hódítások alapjává teszi s így új erőforrásokkal gazdagodva, könnyen nyakára hág a gyülölt Spartának. Fővezérekül A., Nicias és Lamachus választattak meg. Plut. Alc. 17. Thuc. 6,6 kk. Már-már indulni kellett, midőn a 415. május 11-ikének reggelén a Hermes szobrok megcsonkításának borzalmas híre ejtette kétségbe a polgárokat. A szentségtörést a legnagyobb valószínűség szerint oligarcha pártiak követték el, hogy általa megakadályozván a háborút, buktassák meg Alcibiadest és politikjáát. De a nép nem akart a kecsegtető vállalattól tágítani, mire vádak emelkedtek A. mint tettes ellen, kiről egyúttal állították, hogy megsértette az Eleusiniákat is. Nep. Alc. 3. Plut. Alc. 18. Thuc. 6, 28. A. vizsgálatot követelt maga ellen, tudván, hogy különben a vád Damocles kardjaként fog a háború alatt reá nehezedni s a nép bármely pillanatban visszahívhatja. Most már az oligarcháktól titokban megnyert demagogusok csak annál inkább szorgalmazták elmenetelét, mondván, hogy a vizsgálatra lesz még idő, ha visszatér. Plut. Alc. 19 kk. Thuc. 6, 29. Igy hát elvitorlázott a nagyszerűen fölszerelt hajóhad, de alig láttak a vezérek feladatukhoz, az otthon maradt nép a szentségtörés emlegetésével felizgattatván, A.-t haza rendelte, utána küldvén a Salaminia hivatalos hajót. Thuc. 6, 53. 61. Ő el is indult (415. aug.), de mint vezérnek szabadságában állván saját hajóját használni, sikerült ezzel elillannia s majd Spartába menekülnie. Ezt megtudván otthon a polgárság, halálra itélte s javait elkobozta. A. keservesen megfizetett, mert ettől kezdve tanáccsal, tettel a spartaiak érdekeit szolgálta. Ezek nagy bámulatára a leghivebben folytatta a szigorú spartai életmdot, jó modorával mindenkit megnyert, sőt Timae királynét, Agis nejét el is csábította. A spartaiakat rábirta, hogy Gylippus vezetése alatt segítséget küldjenek Syracusaenak, egyszresmind újítsák meg a háborút Atticában, itt foglalják el Decelea erősségét s innen állandóan zaklassák honfitársait (414). Thuc. 6, 88 kk. 7, 18. Plut. Alc. 23. Midőn 412-ben az athenaeiek a peloponnesusiak hajóhadát egy kikötőbe zárták, maga csupán 5 hajóval Ioniába evezett, az ionokat elszakasztá Athenaetől s egúttal megnyerte Sparta részére Tissaphernes sardesi satrapa szövetségét. Thuc. 8, 14 kk. Plut. Alc. 24. E rendkívüli sikerei fölkeltették a spartai intéző körök s különösen Agis király féltékenységét, minek következtében a spartai kormány elrendelé meggyilkoltatását. De A. nem engedte magát egykönnyen kijátszani, hanem értesülvén a tervről, magához Tissapherneshez menekült 412 októberében. Most ennek lett tanácsadója, bizalmasa s e minőségben hozzá látott, hogy egyengesse az útat maga előtt Athenaebe. A satrapa A. befolyása alatt szűkebbre vonta a sapartaiaknak nyújtott segélyt, bár végkép nem hagyta őket oda s másfelől mindvégig nem volt rábirható, hogy Athenaevel szövetkezzék. A. mégis fölhasználta mostani állását arra, hogy otthon az oligarchákat egy államcsinybe ugrassa bele, nem egyébért, mint hogy aztán a nép mint egyetlen mentőeszközt, őt magát kivánja vissza. Athenaenek ugyanis akkoriban Samusnál időző hajóhadában többnyire oligarcha tisztek voltak. Ezekkel elhitette, hogy ő ki fogja eszközölni a perzsa szövetséget, ha otthon véget vetnek a népuralomnak, mert hiszen a nagy király nem bizhatik olyan államban, melynek ügyeit a tömeg intézi. Az oligarchák a perzsa szövetséggel kecsegtetve a közönséget, át is hajtják 411 márcziusában az alkotmányalakítást, mely szerint az államot 400 tagú tanács kormáyozza a maga belátása szerint. A polgárságnak otthon levő része kénytelen-kelletlen belenyugodott, de nem a samusi sereg, melyet a polgárság szine-java alkotott. Az ellenmozgalom vezéreivé Thrasybulust és Thrasyllust tették, kik azonban érezve a feladat nehézségét, a sereget reábirják A. meghivására. Plut. Alc. 2426. Thuc. 8, 45 kk. Ez megjelenvén, először is lebeszéli a sereget abbeli szándékáról, hogy boszúló hadjáratot indítson Athenae ellen. A hatás különben nem maradt el így sem, mert a sereg magatartása fölbátorítja a polgárságnak Athenaeben maradt részét is, az megbuktatja a négyszáz kormányát, miután ez Euboea szigetéről is lemondott Sparta részére. A democrata alkotmány némi korláttal visszaállíttatott. A. azonban most sem sietett haza, mert talált tenni valót a csatatéren, mely most a Propontis vidékén volt, minthogy a spartaiak Tissaphernes magatartása miatt az ottani satrapával, Pharnabazusszal, amannak versenytársával szövetkeztek. A. 411-ben Abydusnál szép győzelmet aratott a peloponnesusiak felett. Erre új kisérletet teendő Tissaphernesnél, megjelent előtte, de ez, hogy visszanyerje a spartaiak bizalmát, elfogta és Sardesbe küldte. Plut. Alc. 27. Thuc. 8, 86 kk. A. 30 nap múlva szerencsésen menekült s 410 februárban semmivé tette a peloponnesusiak hajóhadát Cyzicusnál (Plut. Alc. 28. Xen. Hell. 1, 1, 11 kk.), mire a 409. és 408. évben megvette Chalcedont, Byzantiumot és más városokat. Plut. Alc. 2931. Így urrá tette Athenaet ismét a tengeren s ennek bizonyságául elpusztítá Lacedaemon kikötőit. 408 juniusának az elején fényes diadalmenettel, nagy zsákmánynyal, sok elfogott hajóval, valami 200 hajó roncsával és nagyszámú fogolylyal tartá bevonulását Athenaebe. Kölcsönösen elfeledték a régi sérelmeket s A.-t korlátlan hatalmú fővezérré tették szárazon és vizen. Plut. Alc. 3233. Feldatát azonban most már nagyon megnehezítette a spartai Lysander kiváló hadvezéri tehetsége és a rendelkezésére bőven folyó perzsa pénz. Nem sikerült Andrus szigetének visszahódítása s még hozzá Antiochus alvezére az ő távollétében tilalma ellenére megütközvén az ellennel, vereséget szenvedett 407-ben. Plut. Alc. 35. Xen. Hell. 1, 5, 14. Most megbuktatta A.-t saját nagysága. A nép azt hitte, hogy neki minden lehetséges, a mit akar, miért az első sikertelenségben már hamis szándékot sejtett s letevé a fővezérségről az általa választott alvezérekkel együtt. Értesülve erről A. az ellene indító per elől thraciai chersonnesusi birtokára vonult. Plut. Alc. 36. Xen. Hell. 1,5, 17. Itt sok vagyont gyűjttöt össze s a thraciaiak előtt nagy tekintélyre tett szert. Még itt is kinálkozott egyszer az alkalom megmenteni hazáját. Az AigoV potamoi-nál vívott ütközet küszöbén ugyanis megjelenvén az athenaei táborban, figyelmeztette a vezéreket, hogy a hátrányos helyen biztos veszedelembe rohannak s ajánlkozott mentő kezet nyújtani. Sem tanácsát, sem segítségét nem fogadták el. Plut. Alc. 37. Midőn atyja jóslata bekövetkezett s Athenae végkép leveretett, Sparta boszujától tartva, Pharnabazushoz menekült. Itt jó fogadtatásban részesült, de midőn az athenaei oligarchák, valamint a spartai kormány egyértelműleg halálát kivánták, a satrapa testvérét fegyveresek élén kiküldé meggyilkolása végett. A kiküldöttek Melissa városkában levő házát reá gyújtották s midőn menekülni akart, lenyilazták 404-ben. Plut. Alc. 39. Nep. Alc. 10. A 49. á. herma, mely A.-t a harminczas évek derekán ábrázolja, midőn fiatalkorabeli híres szépsége a kicsapongások és kiállott forradalmak következtében már veszendőbe ment. Irodalom: G. F. Hertzberg, Alk. der Staatsmann und Feldherr, 1853. Houssaye, Hist. d’Alc. 1876. Fokke, Rettungen des A. 188386. H. Weil, Les Hermocopides et le peuple d’Athénes, 1891.