Harpyiae

’Arpuiai (arpazw-tól = elrablok, elragadok), a dühöngő viharnak istenasszonyai (Juellai). Atyjuk Thaumas, anyjuk Electra, Oceanus leánya. Hes. theog. 265. Más genealogiai hagyomány szerint Typhontól származnak (Val. Flacc. Argon. 4, 428), vagy épenséggel magától Posidontól. Serv. Aen. 3, 241. Rendszerint a források csak kettőt neveznek, t. i. Aëllót (Aëllopos, Aëllopus) és Ocypetét (Ocythoë, Ocypode, Nicothoë), kikhez Hyginus (fab. 14) még hozzácsatolja Celaenót, a ki lassankint annyira előtérbe lép, hogy vezérszerepre jut. Verg. A. 3, 309. Homerus korában úgy látszik valami lóra emlékeztető alakot tulajdonítottak nekik, a mennyiben tőlük (igazabban Homerus egyetlen Harpyájától, Podaergétől, Il. 16. 150) származnak Achilleus halhatatlan lovai, Xanthus és Balius. Hesiodusnál már részben emberi alakok, szárnyas leányzók, madárarcczal. A Strophades szigeteken laknak és az istenek haragjából holt mint rémképek zörgetnek a halandók ajtaján, hol mint a halál segédei ragadják el az embereket. Az argonauta-mondában ők kínozzák Phineust, a világtalan thraciai látnokot. Folyton körülötte vannak, az ételt szájától elragadják, vagy legalább is élvezhetetlenné teszik. Ez addig tart, míg a boreadák, Zetes és Calais őket elűzik és megölik (más hagyomány szerint a Strophadesnél felhagynak az üldözéssel, de csak azon igéret fejében, hogy a H. Phineust többé nem bántják). A képzőművészet szárnyas nőalakok képében ábrázolta őket, még pedig elég gyakran. Kiemelkedő egy aeginai tál és a xanthusi sírmlék (435. á., a xanthusi harpyia-emlék déli oldalának reliefje, mely jelenleg a Brit. Múzeumban van; a középen trónoló istenség, a kinek egy férfi ajándékot visz; kétoldalt egy-egy harpyia, melyek gyermek képében ábrázolt lelket ragadnak el). V. ö. Cerquand, Les Harpyies (Revue Arch. 1861, p. 18–35).