Hermae

’Ermai, alulról fölfelé szélesbülő négyszegletes pillérek, melyek fönt fejben végződtek, míg a pillér törzsén rendesen phallus volt kifaragva. Nevüket onnan nyerték, hogy a pelasgusok Hermest lábak és kezek nélkül ábrázolták; a phallus Hermesre, mint a megtermékenyítés istenére czéloz. Hdt. 2, 51. A hermákat kedvelték Arcadiában (Paus. 8, 48, 6); divatjuk (tragwnoV ergasia, Thuc. 6, 27) Atheaneben is ősrégi, ott gyárilag készítették, s onnan terjedt el általános használatuk. Paus. 1, 24, 3. 4, 33. 4. Minthogy Hermes a vándoroknak megmutatja a jó útat, a hermesfejű pilléreket útjelzőként állítoták föl útakon, utczákon; e vonatkozás nélkül tereken és magánházakban is alkalmazták. Atticában különösen a Pisistratidák hozták divatba a h.-kat, melyek sokszor föliratokkal voltak ellátva. Thuc. 6, 27. Keresztútakon kettős, hármas sőt négyesfejű h.-kat is alkalmaztak. Használatuk (útjelzőkként vagy határjelekként, termini, statuae viales) átszármazott Italiába is. Vázákon és reliefeken gyakoriak a h.-ábrázolások. A szakállas Dionysus fejét is látjuk sokszor ily pillérszerű talapzaton. A vetés védelmezésére (madárijesztőink módjára) fatörzsre alkalmazott Dionysus-fejet állítottak föl s azt teleaggatták ruhával. Sőt más istenfejekkel is képeztek h.-kat; ilyenek: Hermathena (Cic. Att. 1, 1, 4), Hermeros (Plin. n. h. 36, 33), Hermheracles (Cic. Att. 1, 10, 3), Hermopan, Hermanubis, Anth. Pal. 9, 360. A hermák képezhették a képfaragás kezdetét és a legrégibb időkben valószínűleg az összes isteneket csak h. alakjában ábrázolták. Egész szobrok mellett már régtől fogva faragtak arczképeket h.- alakjában. Az ábrázoltnak ugyanis csak fejét és nyakát dolgozták ki, a test helyét pótolta a négyszegletes pillérszerű talapzat. Így találkozunk a görög szobrászatban államférfiaknak, philogusoknak, íróknak és költőknek (sokszor kettesével egyesített) hermás arczképeivel (így pl. a 451. á. kettős herma Herodotusnak látható és Thucydidesnek az ellenkező oldalon levő arczképével). Ebből az ábrázolásból fejlődött ki a mellszobor. A 451. á. egy a Museo Capitolinoban levő kétfejű hermát mutat, a mely valószinűleg kerítésből való; erre látszik utalni a kétoldalt levő, gerenda beillesztésére szolgáló mélyedés. A hermáktól különböznek a ermaia, ermaceV vagy ermaioi lojoi nevű kőrakások (Strabo 8, 343), melyek idegen tájékban megmutatták a vándornak a helyes útat. A mellettük elhaladó azután hálából maga is dobott rájok követ. Irodalom: Gerhard, De religione Hermarum, Berlin. 1845. U. a. Über Hermenbilder auf griech. Vasen, Berl. Akad. Abh. 1856, 2, 126.