Herondas, Herodas

’HrwndaV, ’HrwdaV, mimiambus költő, ki a legujabb fölfedezés következtében, melyet Kenyon tett a British Museum papyrusai között (1891-ben), egyikévé lett az alexandriai korszak legjelesebb költőinek, sőt mondhatni majdnem a modern realisztikus irány úttörőinek, Theocritus és Callimachus kortársa volt. Költeményeit choliambusokban (Č–Č–Č–Č–Č––Č) vagy hemiiambusokban irta. Tartalmukra nézve teljes világot vet a Kenyontól fölfedezett (CXXXV. kézirat) hét mimus (Kerítő, Bordélytulajdonos, Tanító, Aesculapiusnak áldozó nők, Féltékeny, Pletyka, Czipész). A polgári életből vett képek élethű jellemzéssel, aprólékos részletekkel vannak megrajzolva. A fényüző és romlott Alexandria és Cos utczai és házi életéből a megszólalásig hű rajzok, itt-ott durva, de a humor derüjétől megszépített vonásokkal. A költő korára nézve megtaláljuk a terminus post quem-et mindjárt az első mimusban, hol a kerítő ecsetelve Aegyptus gazdagságát, megemlékszik a «testvéristenekről,» kik alatt Ptolemaeus Philadelphust és nővérét, Arsionét értheti. Potlemaeus saját nővérét vette nőül. Ez esemény a mendesi oszlop felirata szerint uralkodásának 15-ik évében, tehát Kr. e. 270-ben történt. Ugyane házasságra czéloz Theocritus 17-ik idylliuma. A 4-ik mimusban az egyik nő, Cynno, Apellesről mint nem rég meghalt festőről emlékezik meg. Az Aesculapius templomában Apelles egy festvénye ragadja el a templom látogató nőket. E festmény 280-ban keletkezhetett. Emez és más adatok alapján Ristelhuber (Les mimes de H. Paris, 1893) valószinüvé tette, hogy H. ujonnan fölfedezett mimusait 280–273-ban írhatta. Girard (Les mimes Grecs, Revue d. d. Mondes, 1893. 116 köt. 63–99) husz évvel teszi későbbre a Herondas korát Theocritusénál, kinek eszményi idylliumát realis fajképpé változtatta át. Nagyobb valószínűség szól a mellett, hogy egykorúak voltak. Szerencsésen választa a tartalomhoz a sántító iambust, mert a Theocritus idyllumainak hexametere nem talált volna. Herondas e néven csak Athenaeusnál fordul elő (3, 86, 6), egyébként a neve Herodas; Ristelhuber cosi feliratok által igazolt patronymikus képzővel a Herosból eredő névnek tartja. – Irodalom: Már a Kenyon fölfedezése előtt is gazdag irodalma volt. Schneidewin, Der Mimiambograph Herodas (Rhein. Mus. N. F. 5, 1847, 292–294). Ten Brink, Herodis mimiambi, Philol. 6, 1851, 350–354. Töredékeit egybegyüjté Tiorillo: Herodis Attici quae supersunt függelékéül. A fölfedezés után Kenyon: Classical Texts from Papyri in the British Museum, London, 1891. Rutherford, London, 1891. Crusius Otto kiadása. Leipzig, 1894., melynek praefatiója kitünő áttekintését adja az addigi irodalomnak. Bücheler kiadta 1897-ben, Crusius német fordítása jegyzetekkel 1893. Ugyan őtőle: Untersuchungen zu den Mimiamben des Herondas, Leipzig, 1892. Olschewsky, La langue et la métrique d’ Herondas, Leipsic, Kittler, 1897. Ide tartozik Girard fenn említett tanulmánya. Értekezéseket írtak még különböző lapobkan: Blass, Bücheler, Diels, Ellis Gerche, Hicks, Jackson, Kaibel, Palmer, Nicholson, Weil Reinach. Németre fordította Crusius és Buecheler, olaszra Letti, francziára Ristelhuber, Dalmeyda és Boisacq. Bohdaneczky Lajos, Herodas élete és művei, Egy. Phil. Közl. 22 (1898), 813–823 ll.